fehérvári nyugdíjasok

2017.05.17 |
| 2021.12.08. 13:10:38 |

7500 forintra emelik jövőre a 65 év feletti fehérváriak egyszeri juttatását

„Ahogyan az elmúlt 3 évben, úgy jövőre is szeretnénk, hogy Székesfehérvár gazdasági teljesítményéből városunk nyugdíjas polgárai is részesüljenek! Eddig ez egyszeri, 5000 forintos juttatást jelentett minden 65. éven felüli polgárunknak, terveink szerint jövő évben ez 7500 forintra emelkedik.” – számol be a mintegy húszezer fehérvárit érintő tervekről dr. Cser-Palkovics András polgármester. A javaslatról a jövő évi költségvetés elfogadásakor dönt majd a Közgyűlés.
| 2021.12.06. 15:54:30 |

Öltözőszekrények fehérvári szociális és oktatási intézményeknek

Gyors és hatékony egyeztetéssel, valamint szervezéssel fehérvári szociális és oktatási intézményekbe kerülnek a DENSO Gyártó Magyarország Kft. által felajánlott öltözőszekrények. A társadalmi felelősségvállalás jegyében megvalósult összefogásról hétfőn sajtótájékoztatón számoltak be a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény udvarán, ahova szintén került a felajánlott összesen közel 200 darab öltözőszekrényből.
| 2021.12.02. 07:45:29 |

Vígjátékba oltott krimit láthat a közönség december 8-án, a szépkorúak szerdáján

Francia krimi-vígjátékot nézhetnek meg kedvezményes áron az idősek a Barátság moziban december 8-án, szerdán 15 órakor. A Rejtély a Riviérán című alkotásra a mozi kedvezménykártyájával rendelkező nyugdíjasok 700 forintért válthatnak jegyet a mozi honlapján vagy pénztárában.
| 2021.11.30. 10:42:57 |

Módosul a Nyitott Tornatermek programja decemberben

Decemberben is több sportolási lehetőséggel várja az érdeklődőket a Nyitott Tornatermek program. Az iskolák egész területén kötelező lesz a maszkviselés, kivéve azoknak, akik a pályákon sportolnak. A részletes programot közleményünkben olvashatják.
| 2021.11.22. 16:02:00 |

Már ükunokái is vannak! – a 90 éves Orosz Józsefnét köszöntötték Börgöndpusztán

Börgöndpusztai otthonában köszöntötték Orosz Józsefnét, aki november 21-én, vasárnap töltötte be a 90. életévét. Székesfehérvár városának ajándékait és a miniszterelnöki emléklapot dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő nyújtotta át számára.
| 2021.11.18. 19:38:23 |

A közösség összefogásával szépült meg a Lehel utcai kereszt környéke

A hagyományokhoz hűen közösségi munkával ismét megszépült a Lehel utcai kereszt környéke. Az Almássy-telep Krisztus Király Templom közössége ünnepre készül: szombaton és vasárnap rendezik meg a Krisztus Király Napokat.
| 2021.11.11. 15:21:34 |

A szociális ágazat dolgozóit köszöntötték – Faragó József kapta a Pro Caritate-díjat

A szociális ágazatban dolgozókat köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzata a Hiemer-házban rendezett ünnepségen. Hagyomány, hogy a város ekkor adja át a Pro Caritate Albae Regiae díjat, melyet idén Faragó József, a Kríziskezelő Központ Utcai szociális szolgálatának munkatársa vett át. Dr. Cser-Palkovics András polgármester bejelentette, hogy az intézményvezetők kérésére kidolgoztak egy jutalmazási rendszert.
| 2021.11.10. 14:52:50 |

„Csak tenni, amit tenni kell!” - 90. születésnapján köszöntötték Sárdi Istvánt

A 90 éves Sárdi Istvánt köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzata és polgármestere nevében Deák Lajosné. A városrész önkormányzati képviselője ajándékcsomaggal és a miniszterelnök által aláírt emléklappal lepte meg az ünnepeltet.
| 2021.11.10. 09:01:00 |

Pörgesd fel magad! – továbbra is elérhetőek a Nyitott tornatermek online edzései

A járvány miatt nemrég módosult a Nyitott tornatermek programsorozat, azonban a mozogni vágyók nem maradnak szakértő által irányított edzésprogramok nélkül. Székesfehérvár honlapján továbbra is elérhető a Lendüljünk formába! online tematikus program, amely 18 féle tornát kínál.
| 2021.11.03. 11:13:40 |

Őszi nagytakarítás - megszépült a Nyitra ABC környéke

Ismét megtisztították a Nyitra ABC környékét a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület tagjai. Az akciót Östör Annamária, a körzet önkormányzati képviselője kezdeményezte, a szemétszedéshez és kertészeti munkákhoz szükséges eszközök biztosításában is ő segítette a nyugdíjas önkéntesek munkáját.