Jelenleg hétfőn és szerdán, 8 és 16 óra között várják a hivatal munkatársai a lakosságot, de a jövőben bővül a Székesfehérvári Járási Hivatalban az Adategyeztetési és Nyugdíjbiztosítási Osztály ügyfélfogadási ideje. A József Attila utca 42. szám alatti ügyfélfogadás ideje 2018. február 1-jétől a keddi napokkal is bővül.
Új kezdeményezéséként társasjáték klubot indít nyugdíjasok, nagyszülők számára a Szent István Művelődési Ház. Az első foglalkozás február 1-jén, csütörtökön délelőtt 10 és 12 óra között lesz, érdeklődni, regisztrálni az intézmény igazgatójánál lehet.
A fehérvári nyugdíjasok számára hirdettek fórumot azzal a céllal, hogy a nyugdíjas szövetkezetekben rejlő lehetőségeket, az alakításukhoz és működtetésükhöz szükséges információkat, tapasztalatokat megosszák az érintettekkel. Szerdán délelőtt a Városháza Dísztermében a nyugdíjasok mellett vállalkozók is részt vettek a fórumon.
Dimák-Berzétei Ferenc 1923-ban született. Aktív évtizedeit Orosházán és Szegeden töltötte, majd nyugdíjba vonulásakor lánya, veje és unokája kérésére Székesfehérvárra költözött feleségével, akivel 65 esztendeig élt boldog házasságban. 95. születésnapján Dimák-Berzétei Ferencet lakókörzetének önkormányzati képviselője, Deák Lajosné köszöntötte pénteken.
A Videoton Oktatási Központban megkezdődött a Videoton Baráti Kör Egyesület által szervezett hagyományos négynapos kispályás futballfesztivál. Szerdán öregfiúk tornát és szurkolói kupát rendeztek, előbbire tíz, utóbbira nyolc csapat nevezett. Volt gálamérkőzés is, és a fesztivál valamennyi napján családi és gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket.
Fehérvár idén is adventi műsorral köszöntötte a nyugdíjasokat, kifejezve tiszteletét, köszönetét az időseknek, a kluboknak és az egyesületeknek munkájukért. A teltházas rendezvényen fellépett a Kossuth-díjas Bangó Margit, a Bakony Népzenei Együttes Luca-napi műsort adott elő.
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. Idén a cigányzene Kossuth-díjas nagyasszonya, Bangó Margit énekesnő, előadóművész műsorát és a Bakony Népzenei Együttes Luca-napi összeállítását élvezhetik az időskorúak december 13-án, szerdán 15.00 órától az Alba Regia Sportcsarnokban.
Az amatőr asztaliteniszezők számára a december Fehérváron a megmérettetés időszaka. A Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség hagyományos amatőr asztalitenisz versenyén 8-74 éves korú amatőrök indultak, hogy eldöntsék az érmek sorsát. A csoportos körmérkőzéses, illetve kieséses rendszerű játékokat Végh György versenybíró és Horváth Gabriella-Horváth István (FEMSZISZ) szervezők bonyolították le a Hétvezér Általános Iskola tornatermében.
A Pedagógusok Szakszervezete Fejér Megyei Szervezete Nyugdíjas Tagozatának tagjait várták hagyományos karácsonyi ünnepségre a Bory Jenő Általános Iskolába, kedden. A szépkorú pedagógusoknak a Maroshegyi Óvoda nagycsoportosai adtak betlehemes műsort, majd Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a város alpolgármestere és a Pedagógusok Szakszervezete megyei elnöke is köszöntötte.
A Várkapu utca 4. szám alatt nyitotta meg új irodáját az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület, amelyhez több mint 20 klub tartozik és több mint 750 fős tagsággal rendelkezik. Az irodában kedden és csütörtökön 9 órától 12 óráig van fogadási idő. Telefonon a 0622316-192 számon vehetik fel a kapcsolatot az érdeklődők az egyesülettel, akik szociális tevékenységgel és jogsegély szolgálattal is támogatják az időseket.