A kiszolgáltatottabb fogyasztókat célzó árubemutatókkal kapcsolatos trükkökre is felhívta a figyelmét az ARNYE Belvárosi Nyugdíjas Klub tagjainak Ulcz Miklós, a Székesfehérvári Járási Hivatal fogyasztóvédelmi osztályának munkatársa. A Hiemer házban, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért szervezésében létrejött előadás megtartását Szabó-Bakos Györgyné kezdeményezte.
Napsütés és jó hangulat várta a maroshegyieket a szüreti Böndörödő hagyományőrző rendezvényén. A mulatságot tizenkettedik alkalommal rendezték meg, csikós bemutatóval, a helyi művészeti csoportok fellépésével és az elmaradhatatlan bográcsozással.
Döntőjéhez érkezett az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület klubszervezetei számára meghirdetett újabb történelmi vetélkedő, amelyen idén IV. Béla uralkodása volt a fő téma. Csütörtökön hat csapat mérte össze tudását a Hiemer-házban rendezett fináléban, első helyen a Vadrózsa csapata végzett.
Évente kétszer, tavasszal és ősszel gereblyével, seprűvel, kapával felszerelve érkeznek a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület tagjai az öreghegyi Nyitra ABC elé. Az egyesület már 2005 óta tartja rendben a bolt környékét. Kedden délelőtt a szép őszi napsütésben bokrokat metszettek, gazt szedtek, gereblyéztek és összegyűjtötték a szemetet.
Szépkorúak szerdája címmel indít kedvezményes vetítéssorozatot nyugdíjasok számára a Barátság mozi: az idősek minden hónap második szerdáján kedvezményes áron, mindössze 700 forintért nézhetik meg a város mozijában a nemzetközi és hazai art sikerfilmeket. Az első vetítés szeptember 11-én, szerdán 15 órakor lesz, ekkor a Yesterday című angol zenés vígjátékot tűzte műsorára a Barátság.
Döntőjéhez érkezik az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület klubszervezetei számára meghirdetett újabb történelmi vetélkedő. Idén IV. Béla uralkodása a fő téma. Szeptember 12-én, csütörtökön 9 órakor hat csapat méri össze tudását a Hiemer-házban rendezendő fináléban, ahol az érdeklődő közönséget is szeretettel várják.
Hetedik alkalommal lesz Egészségnap az Öreghegyi Közösségi Házban, szeptember 14-én, szombaton 9-13 óráig. A szűrővizsgálatok és állapotfelmérések mellett gyógytorna bemutatóval és gyakorlási lehetőséggel, jógával, valamint a tavaly átadott közösségi kemencében készített egészséges ételek kóstolójával is várják az érdeklődőket. A szűréseken és a programokon való részvétel díjtalan, mindenkit szeretettel várnak.
Folytatódik a “Nyitott tornatermek” programsorozat, így az iskolai tornatermekben a 2019/20-as tanévben is várják a mozogni vágyókat. Székesfehérvár Önkormányzata a város számos pontján biztosít ingyenes sportolási lehetőséget minden korosztály számára hétfőtől vasárnapig.
A hagyományos pörköltfőző versennyel, veteránautó-kiállítással, íjászbemutatóval, kerékpáros akadályversennyel és interaktív játékokkal várták szombaton a V. Kisfalud Novaj-Pusztai Vigasság délelőtti programjai során a kikapcsolódni vágyókat Kisfaludon. Kora délutántól színpadi műsorok következtek; dalkör, citera,- és harmonika-zenekar, táncosok szórakoztatták a résztvevőket. A mulatságot este utcabál zárja a Big Time zenekarral.
A 90 esztendős Sándor Frigyes tanító urat köszöntötte születésnapja alkalmából Deák Lajosné, önkormányzati képviselő, átadva a miniszterelnöki emléklapot, valamint a város ajándékát, jó egészséget és sok boldogságot kívánva. Frici bácsi 1929. június 30-án született Budapesten, Fejér megyei, vajtai pedagógus szülők gyermekeként. Volt tanító, szakfelügyelő, de katonai meteorológusi kiképzést is kapott. Egy fia, egy leány unokája és két dédunokája van.