Vezetett, hátrányba került, egyenlített, végül büntetőkkel alulmaradt a Hydro Fehérvár AV 19, amely kis híján elkapta a Bolzanót az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A szezonban először sikerült pontot szerezni a dél-tiroliak ellen.
A vendég graziak szereztek vezetést az EBEL vasárnapi fehérvári meccsén, de jól reagált a Hydro Fehérvár AV19, és a mesterhármast jegyző Andrew Yogan vezérletével a végére simává tette győzelmét. Pedig több mint kétszer annyit lőttek kapura a graziak, mint a Volán, Ouzas kapus remekése is kellett a sikerhez.
Ezúttal sem tudta legyőzni a Hydro Fehérvár AV 19 az észak-olaszokat és sajnos ezúttal a gólszerzésig sem jutott el a Volán. Bolzanóban korán hátrányba került Hannu Jarvenpaa együttese és bár a záró játékrészben olykor mindent egy lapra feltéve támadott, nem járt sikerrel.
Az idei adventi, karácsonyi időszakra tervezett jótékony akcióiról, társadalmi szerepvállalásáról tartott sajtótájékoztatót a Fehérvár AV19 SC.A szurkolók négy kezdeményezésben is segíthetnek a rászorulókon, közben ők is szórakozhatnak. és nyerhetnek.
A Salzburgtól elszenvedett vereség után idegenben próbált javítani a Hydro Fehérvár AV19. A magyar EBEL-csapat vezetett is a Znojmo otthonában, de fordítottak a hazaiak, és hiába egyenlített a Volán, a harmafik harmadban gyorsan kapott két gól után már csak a szépítésre futotta a fehérváriak erejéből.
A listavezető Red Bull Salzburg visszavágott a hazai pályán elszenvedett vereségért a Hydro Fehérvár AV19-nek. A magyar EBEL-csapat kétgólos hátrányból még egyenlített, de a harmadik harmad elején gyorsan kapott találatok után már csak felzárkóznia sikerült, így 5-3-ra kikapott.
A ligautolsó Dornbirn otthonában próbált javítani rossz sorozatán a Hydro Fehérvár AV19, amely előző három mérkőzését elveszítette. Ezúttal úgy tűnt, összejön a győzelem a rendes játékidőben, hiszen 3-1-re vezettek Kógerék a harmadik harmadban. A hazaiak azonban gyorsan egyenlítettek, így végül büntetők döntöttek és két pontot szerzett az ezeket jobban lövő Fehérvár.
Bolzanóban lépett pályára a Hydro Fehérvár AV19, amely legutóbbi hazai veresége után próbált javítani. Nem sikerült, bár a dél-tiroliak háromgólos vezetése után még közel tudtak kerülni hozzájuk Erdélyék. A végjátékban azonban eldöntötte a meccset a Bolzano.
A székesfehérvári jégkorongklub korábbi játékosa 2014-ben, tragikus hirtelenséggel hunyt el. Szombaton 15 órakor az ő tiszteletére avatnak kopjafát az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok előtt, majd korábbi csapattársai, barátai és a HC Kiskőrös csapata emlékmérkőzéssel tisztelegnek Tilu emléke előtt.
A válogatott programja után ismét a kluboké volt a főszerep, folytatódott az EBEL. A Hydro Fehérvár AV19 a szezonban először játszott hazai pályán a Villachhal, amelytől idegenben kikapott. Gólszegény meccsen a hosszabbításban döntöttek a vendégek, így növelték előnyüket a táblázaton a Volánnal szemben.