A hatmeccses vereségsorozat után immár zsinórban negyedik győzelménél tart a Hydro Fehérvár AV19 az EBEL-ben. Újabb élcsapat esett ennek áldozatul, a fehérváriak ugyanis visszavágtak a címvédő Klagenfurtnak az első fordulóban elszenvedett vereségért.
Elképesztő különbség volt a kapura lövések számát tekintve a vendég bécsiek javára, de hiába próbálkoztak harmincöttel (!!) többször, csak egy gólt ütöttek a bombaformában védő Ouzasnak. A Fehérvár pedig sokkal jobban sáfárkodott kevés helyzetével, így a Salzburg után a Vienna Capitalst is legyőzte, tökéletes hétvégét produkálva.
Hiába vezetett az első harmad végén a Salzburg 2-0-ra, a Volán egyenlített, harminchat másodperccel a meccs vége előtt Kóger révén a győztes gólt is beütötte.
Nem tudta megszakítani rossz szériáját a Bolzano ellen a Volán, amely első kapuralövéséből megszerezte a vezetést. Igaz emberhátrányok tömkelegében kellett helytállnia. A záróharmadban a hosszabbításért küzdött Hannu Jarvenpaa együttese, amely végül 4-3-ra kikapott. Sorozatban hatodik meccséükön maradtak pont nélkül Kógerék.
Pénteken és vasárnap is súlyos vereséget szenvedett a Hydro Fehérvár AV19, amely zsinórban négy zakónál jár az EBEL-ben. Ráadásul sok gólt kapva, ami megmutatja, miben kell elsősorban előre lépnie a Volánnak, ha javítani akar.
Október 6-án, vasárnap 17:30 órakor a cseh Znojmo együttesét fogadja a Hydro Fehérvár AV19 az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A mérkőzést honlapunkon, szekesfehervar.hu/elo oldalon is figyelemmel kísérhetik.
Öt góllal kapott ki a Volán az osztrák fővárosban. A bajnokság előző kiírásának ezüstérmese esélyt sem adott a fehérváriaknak. Már az első húsz perc után néggyel vezettek a hazaiak, akik végül 6-1-re győztek.
Csak szépítő gólra futotta a Hydro Fehérvár AV 19 erejéből a Villach otthonában, az osztrákok a középső harmadban döntésre vitték a derbit és nyertek 3-1-re. Három hazai győzelem után ezúttal pont nélkül maradt Hannu Jarvenpaa együttese.
Tizenhárom gólos meccset nyert meg a Hydro Fehérvár AV 19 az EBEL-ben. Két harmad is a Voláné volt, de csak túlórában tudta legyőzni az Innsbruckot. Kógerék sorozatban harmadik mérkőzésüket - túlórában zsinórban a másodikat - nyerték meg az osztrák bajnokságban, négy meccs után hét pontjuk van.
A Hydro Fehérvár AV19 a Dornbirn Bulldogs elleni szombati, hosszabbításos győzelem után vasárnap 17:30 órakor a HC TWK Innsbruck „Die Haie”, azaz a Cápák együttesét fogadja. 24 órán belül a második tétmérkőzését játssza a Hydro Fehérvár AV19 és a vasárnapi találkozón a tét nem más, minthogy megszilárdítja-e a gárda a tabellán elfoglalt negyedik helyét.