Az utolsó előtti helyen álló Villach ellen kötelező volt a győzelem a felsőházba törekvő Fehérvár AV19 számára. Bár kevesebbet ütött kapura, a második harmad végén két góllal vezetett a Volán, és ezt az előnyt meg is őrizte a meccs végéig. Mivel a Linz kikapott Salzburgban, hat fordulóval az alapszakasz vége előtt a biztos rájátszást érő hatodik helyen áll Hannu Järvenpää csapata.
Rendkívül szoros mérkőzésen tudott győzni a Volán a Linz otthonában. Az első két harmadban ment az adok-kapok, de a záró játékrészben csak a fehérváriak tudtak betalálni, 3-2-es győzelmükkel mindhárom pontot behúzták és két pontra megközelítették a rájátszást jelentő hatodik helyen álló ellenfelüket.
A Magyar Kupában aratott előző napi győzelem lendületével kezdett a Fehérvár AV19 a Znojmo ellen az EBEL pénteki játéknapján, de hiába vezetett öt perc után kettővel, a hét gólt (!) hozó első harmad végén már hátrányban volt. Ezt ugyan még egyszer ledolgozta, de végül nem sikerült pontot szerezni, hazai pályán szenvedett a play-off remények szempontjából nagyon fontos meccsen vereséget.
A Fehérvár AV19 jutott elsőként döntőbe a jégkorong Magyar Kupában, miután a csütörtöki elődöntőben Székesfehérváron 3-3-as döntetlent követően szétlövéssel legyőzte a címvédő DVTK Jegesmedvék csapatát. Részletes beszámoló a meccsről a Fehérvár AV19 honlapján!
Miután hosszú veretlenségi sorozata megszakadt, Bécsben próbált javítani a Fehérvár AV19. Az itthon nemrég legyőzött Vienna Capitals ellen két harmad után még döntetlenre állt a parti, a harmadikban a többet próbálkozó hazaiak eldöntötték a meccset.
Idén is megmutatjuk év végén, milyen fontos események történtek a fehérvári sportban az elmúlt tizenkét hónap alatt. Persze csak kivonatos a válogatás, hiszen szerencsére 2018 is bővelkedett nagyszerű eseményekben és eredményekben. Az év első két hónapjában későbbi nagy versenyeket jelentettek be, miközben a "kirakatban" lévő csapatok javában tették a dolgukat, akár már a jövőre is készülve, és fontos igazolásokat is történtek.
Remekül sikerült a karácsony előtti utolsó mérkőzés a Fehérvár AV 19 számára, amely már az első harmadban lemosta a vendég Innsbruckot az EBEL-ben. Az ellenfélnek esélye sem volt, hogy visszajöjjön a meccsbe, ha Szabó Dániel büntetője bemegy kilencet kaptak volna az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban, mindezt úgy, hogy egy nappal korábban Zágrábban játszott a csapat. Sorozatban ötödik meccsét nyerte a Volán, így egyetlen pontra van a rájátszást jelentő hatodik helytől.
Három gólos vezetést adott le a Volán a Klagenfurt ellen, mivel a tabella első feléhez tartozó ellenfél a záró harmad közepére visszajött a meccbe, de Hannu Jarvenpaa együttesének a hajrára is maradt elég ereje, és szoros végjáték után 5-4-re győzött. Sorozatban harmadik meccsén nyert a Volán az EBEL-ben.
Együttműködési megállapodást írtak alá a Fehérvár 19 Jégkorong Alapítvány, a Tóvárosi Általános Iskola és a Székesfehérvári Tankerületi Központ képviselői csütörtökön, Tóváros iskolájának tornatermében. Az együttműködés keretében a 7-10 éves, alsó tagozatos tanulók juthatnak minőségi feltételrendszerhez, általános és sokoldalú képességfejlesztésben lehet részük, kiváló szakemberek vezetésével.
A két héttel ezelőtti 6-7 után ismét Fehérváron találkozott a Volán és a Graz. A listavezető ellen ezúttal sokkal jobban védekeztek a fehérváriak. A második harmadban egy perc alatt ütött két góllal megalapozta győzelmét Hannu Jarvenpää csapata, így három pontot szerzett az alapszakasz második felének nyitányán.