Szirtes Edina „Mókus” muzsikus és zeneszerző évek óta jegyzi a Koronázási Szertartásjáték zenéjét. Az alkotó lelkesedéssel mesélt többek között az alkotás folyamatáról, kedvenc tavalyi jelenetéről és megosztotta gondolatait a szövegkönyvről is.
A Koronázási Szertartásjátékra jegyet váltók a Szent István Király Múzeum Hősök, Szentek, Hódítók – IV. Béla élete és uralkodása c. kiállítását ingyenesen látogathatják meg egy alkalommal 2019. augusztus 21 – december 31. között.
Szendrényi Éva díszlettervező a Koronázási Szertartásjátékok kezdete óta felel a produkció látványvilágáért. Mint minden évben, idén is számíthatunk újdonságokra, így kíváncsiak voltunk a főbb változásokra.
A 21 tagú óriásbáb-család tagjai közül II. (Vak) Béla, valamint III. Béla és felesége, Antiochiai Anna vonultak végig a Fő utcán szombaton este, akiket a I. András Király Lovagrend és a rendezvénysorozat elmaradhatatlan részét képező Bandiera zászlóforgató, zászlódobáló csoport tagjai kísértek, az aláfestő zenét pedig a Sub Rosa régizenei együttes szolgáltatta.
Érdemes lesz július 27-én, szombaton a hagyományos óriásbáb vonulás után a Vörösmarty Színháznál maradni, hiszen 19 órakor a koronázó érseket és püspököt alakító színművészekkel elevenítik fel az elmúlt évek Koronázási Szertartásjátékainak az epizódjait
Az óriásbáb-család négy tagja: Könyves Kálmán, Álmos herceg, II. István és II. (Vak) Béla - a belvárosba látogatók alkotta - nagyszámú udvartartásuk kíséretében tettek sétát szombaton koraeste a Fő utcán.
Szombaton ismét együtt sétálhatunk a Belvárosban a királyi óriásbábokkal. A látványos menet a színháztól indul, és aki egészen az Országalmáig velük tart, a hagyományőrzők kíséretében ismerkedhet meg az Árpád-háziak közül például Könyves Kálmánnal és II. (Vak) Bélával.
Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a Koronázási Szertartásjátékra szóló belépőjegyek beszerzését! Ráadásul 2019. július 21-ig 20% elővásárlási kedvezménnyel lehet megvenni a belépőket a Vörösmarty Színház Jegyirodájában és a Városház téri értékesítési faházban!
Szombaton este hat órakor indultak az óriásbábok a Vörösmarty Színháztól az Országalmáig és vissza a teátrumhoz. A látványos menetben Szent László és felesége, Rheinfeldi Adelhaid, lányuk Piroska és I. Géza képviselte az idén 21 tagúra bővülő óriásbáb-családot.
A hetedik „felvonásához” érkezett az Árpád-ház nagy királyainak emléket állító sorozat: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla, III. Béla és II. András után 2019-ben a „második honalapító”, IV. Béla király koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező.