Érdemes lesz előbb érkezni július 13-án, szombaton a hagyományos óriásbáb vonulásra, hiszen 17 órakor a Vörösmarty Színház előtt a koronázó érseket és püspököt alakító színművészekkel elevenítik fel az elmúlt évek Koronázási Szertartásjátékainak az epizódjait.
Táncosok, katona- és fúvós zenekarok, a hazai könnyűzenei élet legjobbjai a Zichy-színpadon, különleges fényjátékok, a Dunántúl népi hagyományai, hamisítatlan középkori hangulat, hagyományőrzők, királyi óriásbábok, függőleges mesék, lovagi torna és számos gyerekprogram, élő óriás sakk, IV. Béla koronázása a Nemzeti Emlékhelyen – idén augusztusban is izgalmas programokat kínál a Székesfehérvári Királyi Napok.
Csütörtökön utolsó napjához érkezett az óriásbáb-készítő tábor a Malom utcai Táncházban. A diákok Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus tervei alapján, Majoros Gyula bábkészítő mester irányításával, Ujj Zsuzsa keramikus iparművész közreműködésével munkálkodott az idei Koronázási szertartásjáték két új óriásbábján, IV. Bélán és Szent Margiton.
A Vörösmarty Színház esszépályázatot hirdet diákok, valamint felnőttek számára, amelynek témája: legemlékezetesebb pillanataim a Koronázási Szertartásjátékon. A pályázatok beérkezésének határideje: 2018. szeptember 17. hétfő, 10 óra.
A Székesfehérvári Királyi Napok tíz napja alatt rengeteg csodálatos programban lehetett részünk Fehérváron. Látványos volt a megnyitó, a Musica Sacrán teltház előtt csendült fel Rossini Kis miséje, a Koronázási Szertartásjátékra pedig szinte lehetetlen volt már jegyet szerezni az utolsó napokban. A Zichy színpadon a néptáncosok és a könnyűzenei koncertek ezreket vonzottak a Belvárosba.
A koronázási szertartásjátékot bevezető, idén első alkalommal, hagyományteremtő céllal megrendezett középkori felvonulást láthat a Királyi Napok közönsége vasárnap este 19.30-tól a Belvárosban. Az Országzászló térről a Nemzeti Emlékhelyre tartó mentben láthatjuk a szertartásjátékban szereplő színészeket és az óriásbábokat is.
Az Öreghegyi Mulatsággal, Szabó Balázs és Bandája koncertjével és a Koronázási Szertartásjátékkal folytatódik a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata augusztus 19-én, vasárnap.
A koronázási szertartásjátékot bevezető, idén első alkalommal, hagyományteremtő céllal megrendezett középkori felvonulást láthatott a Királyi Napok közönsége szombaton este a Belvárosban. Az Országzászló térről a Nemzeti Emlékhelyre tartó mentben láthattuk a szertartásjátékban szereplő színészeket és az óriásbábokat is.
„II. András – Csillaghullásban álmodó” címmel kel életre Árpád-házi királyunk élete liturgikus királylegenda formájában augusztus 18-án, szombaton a Koronázási Szertartásjáték keretében. A monumentális színpadi játékhoz kapcsolódóan a Belvárosban egész napos programok várják az érdeklődőket.
Pénteken este tartották a Koronázási szertartásjáték főpróbáját a Nemzeti Emlékhelyen. Idén az Árpád-ház egyik legismertebb, leghosszabb ideig uralkodó királya, az Aranybullát megfogalmazó II. András koronázási szertartását és életét vitte színre Szikora János rendező Székesfehérváron. Az egykori koronázótemplom helyén felépített grandiózus szabadtéri színpadon augusztus 18-19-én, szombaton és vasárnap mutatják be a Koronázási szertartásjátékot.