Dramatikus történelmi játékkal kezdődött el a 2022-es Székesfehérvári Királyi Napok. A Zichy ligeti színpadon az Élet pecsétje című produkciót láthatta a megnyitó közönsége, a színdarab az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára emlékezett. A nyitónap estéjén dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere is köszöntötte a közönséget.
Óriási gőzerővel indult be a X. Koronázási Szertartásjáték próbafolyamata. Az olvasópróba után immár a helyszínen és a Vörösmarty Színház falain belül is beindult a munka. Az utolsó aranyágacska című előadást, III. András történetét augusztus 19-én mutatja be a Vörösmarty Színház a Nemzeti Emlékhelyen.
Már épülnek a 22 méter magas tornyok, és hamarosan megkezdődik a lelátó összeszerelése a Koronázási Szertartásjáték helyszínén. A Nemzeti Emlékhelyen záruló egy évtizedes programsorozat utolsó bemutatóján III. András élete, uralkodása elevenedik meg a színpadon. Mint ahogy eddig minden évben, idén is nagy odafigyeléssel, régészek által készített térkép alapján építik fel a nagyszabású előadás díszletét, vigyázva a műemlékekre.
A Királyi Napok egyik várva várt látványosságaként idén is felvonult a királyi óriásbábok menete zenészekkel és hagyományőrzőkkel kísérve a Vörösmarty Színháztól a Városház térig. A magyar középkor kiemelkedő alakjait megszemélyesítő, közel öt méter magas óriásbábokot ezúttal is sokan várták a Belvárosban.
Különleges időutazás vette kezdetét szombaton a Bartók Béla téren, ahol három estén át - augusztus 14-től augusztus 16-ig - idézik fel a Nemzeti Emlékhelyen játszott Koronázási Szertartásjátékok hangulatát. Szombaton III. Béla – Az aranykor trónusán című szertartásjátékot nézhette meg felvételről a közönség, a vetítés előtt pedig a Rákóczi Szövetség színjátszótáborának diákjai léptek színpadra.
A Koronázási Szertartásjáték visszatekintő játékai és vetítéseinek idén a megújult Bartók Béla tér ad otthont augusztus 14-16. között. A jelenleg érvényben lévő járványügyi szabályok miatt az előadásokra érkezőket beléptető kapukon keresztül engedik be, így a tér le lesz zárva az autós forgalom előtt.
Idén a megszokottól eltérő formában kerül sor a Koronázási Szertartásjátékra és a Rákóczi Szövetség, valamint a Vörösmarty Színház négy évvel ezelőtt életre hívott Kárpát-medencei színjátszó táborára is. A határon túli fiatalok szűk egy hétben hoznak létre egy bő félórás előadást, amely a már „megkoronázott” királyok életét meséli el.
Idén is az ünnephez méltó keretek között emlékezik Székesfehérvár az állam- és városalapító szent királyra. Augusztus 13-a és 17-e között zajlik a Királyi Napok Folk Fesztivál, augusztus 14-e és augusztus 16-a között három estén át idézhetjük fel a szertartásjátékok hangulatát a Bartók Béla téren, a Koronázási Ünnepi Játékok napjainak idején pedig újra középkori hangulat lesz a Belvárosban.
Az idei nyár rendhagyó lesz a Koronázási Szertartásjátékok történetében. Különleges időutazásra hívnak mindenkit a technika segítségével, hiszen három estén át - augusztus 14-től augusztus 16-ig - felidézik az elmúlt nyarak romkerti hangulatát, a lassan elcsöndesülő több ezres nézőtér halk moraját, az éjszaka sötétjéből kivilágló fehérvári templomtornyok látványát és Latinovits szívet remegtető hangját: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán...”