Álláskeresőkkel és környékbeli munkáltatókkal telt meg a Sóstói Stadion, pénteken. Második alkalommal szerveztek állásbörzét a csarnokban. Több, mint 500 ajánlat közül válogathattak a kilátogatók a programon, ahol lehetőség nyílt személyes konzultációra is.
Szerdán reggel a családbarát munkahelyi környezetről és annak közösségformáló erejéről tartottak előadást a Grundfos Magyarország Gyártó Kft-nél. A cég 2018 óta minősített családbarát vállalat, országos szinten is élen jár ezen szemlélet alkalmazásában. A program keretében bemutatták a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány Balansz Programját és a Grundfos jógyakorlatait is.
Augusztusban is lehet a Polgármesteri Hivatalban nyári diákmunkát vállalni: nappalin tanuló székesfehérvári, 16-25 éves fiatalok jelentkezhetnek elektronikus úton benyújtott pályázattal július 15-ig. Segédmunkás munkakörre várnak jelentkezőket, egy havi turnusra, napi hat óra munkaidővel.
Második alkalommal rendezték meg Székesfehérváron a HR Festet, ahol a munkaerőpiac legújabb kihívásairól tanácskoztak. Az egész napos szakmai programon a régió gyárainak, cégeinek legmagasabb szintű HR vezetői vettek részt.
A Simon Plastics Kft. kapta a Családbarát, felelős foglalkoztató elismerést a Székesfehérvári Család és KarrierPonttól 2021-ben. A díjat Berdó- Kovács Erika, a Székesfehérvári CSAKPont szakmai vezetője adta át Simon Péter ügyvezető igazgatónak szűk körben a vállalat telephelyén.
Mint arról korábban beszámoltunk 2019 februárjában kezdődött a még Nemzetgazdasági Minisztérium által a Kormányhivatalok részére finanszírozott „Hajléktalan személyek reintegrálása a munkaerő-piacra” program, amelynek keretében a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvár Városgondnokságával együtt indította el húsz hajléktalan foglalkoztatását.
Vegán termelők és vállalkozók vására, munkaerőpiaci tanácsadás és gyermekprogramok várják szeptember 19-én, szombaton 10-18 óráig az érdeklődőket a Székesfehérvári Család és KarriePONT egész napos rendezvényén a Fehérvári Civil Központban és a ház előtti téren.
A munka és a magánélet összehangolása, valamint a munakerőpiaci reintegráció témában szervez online tréninget a Székesfehérvári CsakPont Iroda, amelynek munkatársai várják a jelentkezéseket.
Szemléletváltó, segítő beszélgetéssorozat indult kedden, Székesfehérváron, a Mandala teázóban, az Alba Mentor Alapítvány kezdeményezésére. Miként fordítsam hátrányaimat előnyömre? Hogyan tarthatom fent a motivációmat? - többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ Pap Csilla coach, mediátor vezetésével mindazok, akik érintettek vagy családtagjaiknak szeretnének segíteni.
A Videoton idei árbevétele várhatóan eléri a 190 milliárd forintot - jelentette be vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteken Székesfehérváron, a cég évzáró rendezvényén. „A közel 10 ezer fő munkavállalót foglalkoztató cégcsoport saját tőkéje emelkedett, miközben a beruházások visszaestek 2018-hoz képest. A korábbi iparágak mellett megjelent az akkumulátorgyártás és ismét készítünk számítógép alkatrészeket.” - emelte ki Széles Gábor.