Folytatódnak a fehérvári Belvárosban a királyi hétvégék: szombaton 18 órakor hagyományőrző bemutatók kíséretében ismét sétát tesz a Fő utcán három Árpád-házi királyunkat megformázó óriásbáb. Július 28-án a korának legműveltebb európai uralkodójának tartott Könyves Kálmán, illetve fia, a gyermektelenül meghalt II. István és utódja, a Könyves Kálmán által megvakíttatott II. (Vak) Béla képviseli majd a 19 tagú óriásbábcsaládot.
Szombaton folytatódott a Székesfehérvári Királyi Napokat népszerűsítő programsorozat a történelmi óriásbábok felvonulása hagyományőrzőkkel. Hagyományosan a Vörösmarty Színháztól indult a menet és több megállóval az Országalmáig tartott.
Ezen a hétvégén az egyik legkalandosabb életű magyar király, a tízéves korában megkoronázott Salamon mellett Szent László és felesége, Adelhaid, valamint lányuk, (Szent) Piroska képviselte az immáron 19 tagú óriásbábcsaládot a látványos felvonuláson Székesfehérvár Belvárosában.
Folytatódnak a fehérvári Belvárosban a királyi hétvégék: augusztus 4-ig minden szombaton este 18 órakor óriásbábok sétálnak végig a Fő utcán és hagyományőrzők tartanak bemutatót. Július 14-én a legkalandosabb életű magyar király, a tízéves korában megkoronázott Salamon mellett Szent László és felesége, Adelhaid, valamint lányuk, (Szent) Piroska képviseli a 19 tagú óriásbábcsaládot.
A Koronázási Szertartásjáték második előadásával – amelyet a szombati kedvezőtlen időjárás miatt hétfőn este tartottak meg – véget ért városunk legnagyobb kulturális fesztiválja, a Királyi Napok. Székesfehérvár Önkormányzata ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik ennek részesei voltak, és a közösség tagjaként tíz napon át együtt ünnepeltek szeretetett városunk Belvárosában, valamint mindazon szervezőknek és közreműködőknek, akik e napokat emlékezetessé tették valamennyi fehérvári számára.
Szombaton késő délután, a középkorba csöppenhettek a belvárosi járókelők, akik közül sokan voltak kíváncsiak az óriásbábok felvonulására és a hagyományőrző csapatok bemutatóira: népes közönség kísérte a Fő utcán Géza fejedelem, Sarolt fejedelemasszony, Imre herceg és Asztrik püspök óriásbábjait a Vörösmarty Színháztól az Országalmáig.
Kovács Yvette díszlettervező előadásával folytatódott az óriásbáb-készítő tábor. Idén négy fehérvári iskola 40 tanulója vehet részt III. Béla király és felesége, Antiochiai Anna alakjának elkészítésében. A péntekig tartó tábort idén is Majoros Gyula bábkészítő mester, az óriásbábok kivitelezője vezeti.