December 7-én, szombaton 19:30 órakor az Táncra magyar! - nemzeti táncaink: a verbunk és a csárdás címmel Botos József tart előadást a Táncházban. (Malom u. 6.). Közreműködik az Alba Regia Táncegyüttes és a Galiba zenekar. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
November 16-án, szombaton a Felsővárosi Közösségi Házba (Székesfehérvár. Havranek utca 27.) várják az érdeklődőket csángó táncházra a Kákics zenekarral. 17 órai kezdéssel a gyerekjátékokat és táncokat mutatja Gáncs Kata, a felnőtt táncház pedig 18 órakor kezdődik André Csaba vezetésével. A felnőtt táncházban ezúttal nagyobb szerepet kapnak a gyimesi táncok. Belépő: 500 Ft
Minősítő versenyt és találkozót rendez az Alba Regia Táncegyesület és a Fejér Megyei Művelődési Központ: a Közép-Dunántúli régió amatőr néptáncegyütteseinek minősítő fesztiváljának a székesfehérvári Művészetek Háza ad otthont 2019. november 24-én, vasárnap 10.30 órától.
Backstage címmel indít új programsorozatot a Motívum Kulturális Egyesület megbízásából a Fehérvári Programszervező. Az ingyenes sorozat első rendezvénye november 16-án, szombaton lesz a Táncházban, melynek középpontjában a Márton-napi táncos hagyományok állnak.
November 9-én, szombaton 17 órakor kézműves foglalkozással kezdődik az Alba Regia Táncegyesület Márton-napi családi programja a Táncházban, ahol lesz népi gyermekjátszó, majd a második résszel folytatódik Botos József egyedülálló tánctörténeti előadás-sorozata, „Európa táncos öröksége - ami a művészettörténeti írásokból kimaradt” címmel. A rendezvényt mulatság zárja.
Hat év után ismét Finnország vendége lesz az Alba Regia Táncegyüttes: 12 táncos pár utazik ma a Hollo & Martta Nemzetközi Folklórfesztiválra. Az egy hét alatt a színpadi produkciók mellett általános iskolákban is fellépnek, magyar néptáncot tanítanak a gyerekeknek. Az együttes a fesztiválra időzítette legújabb, gömöri táncokból készített koreográfiájának bemutatóját is.
Szerdán este mutatta be Homokrajzok című táncszínházi estjét a Székesfehérvári Balett Színház, melyen egy három egyfelvonásos kortárs balettet láthatott a közönség a Vörösmarty Színházban. A Homokrajzok című előadásban három kortárs balettet láthatott a közönség. A Homokrajzok és a Félhomály Egerházi Attila koreográfiája alapján, a harmadik, az Eltűnőben rész pedig Kristian Ole Tangen norvég vendég koreográfus rendezésében került színpadra.
Színes és izgalmas rendezvénynek adott otthont szerdán délután a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház: megnyílt Salih Dilán festménykiállítása és a fehérvári kurd származású művész, mint divattervező is bemutatkozott a közönség előtt.
A Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza ötödik alkalommal rendezi meg Kóstoló című nyílt napját október 19-én, szombaton. Az esemény célja, hogy a látogatók egy tartalmas délutánt töltsenek el az intézményben, megismerjék a programokat, a kézműves műhelyeket, a ház rendezvényeket, a napot pedig retró diszkó zárja majd.
Folytatja havonta jelentkező csángó táncházas programsorozatát a Kákics együttes. Az évadnyitó program október 19-én, szombaton 17 órakor kezdődik a Felsővárosi Közösségi Házban, a szüret jegyében, amelyre szeretettel várnak kicsiket és nagyokat egyaránt. Belépő 500 forint.