A Székesfehérvári Balett Színház is részt vesz a Café de la Danse kétnapos, ingyenes rendezvényen, melyen az érdeklődők megismerkedhetnek a kortárs tánccal a Fejér megyei Kápolnásnyéken augusztus 27-én és 28-án.
Mozgásban – Utcák-terek bajnoksága címmel kezdődik közösségi program a Palotavárosban augusztus 27-én, pénteken 17 órától. Az érdeklődőket társastánc-bemutatóra várják, az István Király Általános Iskola melletti KRESZ-pályán, illetve a parkban a biztonságos közlekedést gyakorolhatják, valamint jótékonysági futáshoz is csatlakozhatnak. Képviselteti magát a MOL Fehérvár FC, a rajongók Stoplival is találkozhatnak.
Látványos megnyitóval kezdődött a Nemzeti Emlékhelyen az idei Székesfehérvári Királyi Napok és végre egy kicsit felszabadultabban ünnepelhette a fehérváriak közössége Szent István ünnepét. A szakrális ünnep mellett bőven voltak világi programok: lehettek koncertek a Zichy ligetben és az új Bartók Béla téren, a középkor beköltözhetett újra a Belvárosba és újra megtelt élettel Fehérvár.
A tíznapos összművészeti fesztivál utolsó napján is a Koronázási Ünnepi Játékok várták a Belvárosba érkezőket. A Belvárosban a középkori piac, a Zichy ligetben pedig a hagyományőrző táborok eseményeire ma is sokan kilátogattak. A fesztiválzáró produkció keretében az Alba Regia Táncegyüttes és a művészeti iskola csoportjai léptek színpadra, felidézve a nemzetközi néptáncfesztiválok hangulatát.
Szerdán 17.00 órától a történelmi Belvárosban lehetünk részesei a Szatmártól a Mezőföldig című műsornak, majd 19.30 órától a Bartók Béla téren tartja évadnyitó koncertjét az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Szent István Király Múzeum kódfejtős nyomozós játékkal és csapatoknak szóló, élő társasjátékkal készül.
Az ER-ZSU Szenior Örömtánc Csoport lesz a házigazdája annak az eseménynek, amelyet augusztus 31-én, kedden rendeznek meg a Szárazréti Közösségi Házban. Az örömtánc-órák és -bemutatók mellett Korda György és Balázs Klári műsora is várja az érdeklődő résztvevőket a hangulatos helyszínen, a programok délelőtt 10 órakor kezdődnek.
Időutazásra hívott a Székesfehérvári Királyi Napok péntek esti megnyitója: a látványos ünnepi műsor mintegy 400 évet felölelve vezette végig a közönséget az Árpád-ház történetén a honfoglalástól III. András haláláig. A színészek, zenészek, énekesek, artisták és balettművészek szóval, zenével és tánccal idézték meg a történelemformáló nagy királyaink alakjait.
Az ünnepélyes megnyitó után a hétvégén piknikezni hívják a Székesfehérvári Királyi Napok vendégeit a szervezők: a Zichy ligetben és a Jávor Ottó téren augusztus 14-én, szombaton, a Széna téren pedig 15-én, vasárnap délután várják a közönséget. A játékok, kézműves és kreatív foglalkozások mellett színpadi műsorok is szórakoztatják majd a résztvevőket.
A Cselekvő Fehérvár közösségfejlesztő programsorozat augusztus második hetében minden korosztályt megszólít: kismotoros városnézés, fiataloknak szóló társasjáték, könyvbemutató, gyógynövényszakértői előadás, szenior örömtánc – mindenki találhat magának izgalmas és hasznos kikapcsolódási lehetőséget.
Évadnyitó társulati ülést tartott a Székesfehérvári Balett Színház ma a Már Vártalak kávézóban. A eseményen Egerházi Attila igazgató beszámolt az előző évad eredményeiről, a lezárult „Mozdulj Fehérvár!” CLLD pályázatról, a tervezett bemutatókról, a repertoáron tartott előadásokról, az őszi vendégjátékokról, a társulat nyári programjairól, valamint a művészállomány személyi változásairól.