Szombaton délelőtt nyílt napra várta a Székesfehérvári Balett Színház a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődőket, akik betekinthettek a város balettszínházának kulisszái mögé és a bátrabbak még együtt is táncolhattak a társulat tagjaival. Nagy az érdeklődés, aminek nagyon örülünk – mondta Egerházi Attila a fehérvári balett igazgatója.
Pénteken megkezdődött az Így tedd rá! program három napos továbbképzése Székesfehérváron, amelynek keretében a térség 30 pedagógusának nyújtanak gyakorlati segítséget mindennapi munkájukhoz. Az új szemléletet közvetítő módszer számos részképességet fejleszt, valamint a népi dalos játékokkal is megismerteti a gyerekeket.
Január 19-én, szombaton farsangi táncház lesz a Felsővárosi Közösségi Házban, a Kákics együttessel. A 17 órakor kezdődő eseményen Gula Miklós gyerekeknek tanít táncokat, majd 18 órától Nedvig Bendegúzzal a felnőttek lépnek a parkettre. A belépő 500 forint.
Az Alba Regia Táncegyesület január 12-én ismét meghirdeti hagyományos újévi családi táncházi programját, amelyen a Galiba zenekar muzsikál. A rendezvény 17 órakor kézműves foglalkozással kezdődik Pintérné Markovich Marcella irányításával. A belépődíj 500 forint
Fehérváron hagyományosan a két ünnep között is pezseg a sportélet; idén december 27-e és 30-a között lesz a Videoton Oktatási Központban a XIX. Videoton FCF Baráti Kör Egyesület Fehérvári Kispályás Ünnepi Futballfesztivál Családi Sport- és Egészségnapok Határok Nélkül című, hagyományos év végi fehérvári fociünnep, amelynek részletes programját sajtótájékoztatón ismertették szerdán a Hiemer-házban. A négy napos esemény számos kiegészítő programot is kínál.
December 15-én, szombaton adventi Kákics csángó táncház lesz a Felsővárosi Közösségi Házban. A 17 órakor kezdődő eseményen Gáncs Kata és Gula Miklós viszi táncba a gyerekeket, majd 18 órától Nedvig Bendegúzzal a felnőttek lépnek parkettre. A belépő 500 forint.
A Vörösmarty Színházban volt vasárnap este a Fehérvár Táncosa tehetségkutató döntője, melyen a Destiny, a Free Spirit Angels, a Free Spirit Babes, a Free Spirit Infinity, Jenei Márton, Kindl Gábor, a Megadance, Mészáros Marcell, Tátrai Réka, valamint a Tujner Anikó – Vincze Franciska duó versenyzett a Fehérvár Táncosa címért.
A Lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium (Felvidék) és a Beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház (Kárpátalja) javára gyűjtöttek a pénteki XIII. Ökumenikus Adventi Jótékonysági Esten, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az est fővédnökei Spányi Antal katolikus, megyés püspök és Steinbach József, református püspök voltak.
2019-ben ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját az Alba Regia Táncegyüttes, akik számos alkalommal vitték már el Székesfehérvár jó hírét a világban. Az elmúlt hét évtizedben számos országos és nemzetközi sikert értek el.
Folytatódnak a táncházas programsorozatok decemberi szombatokon, Székesfehérváron. Az Alba Regia Táncegyesület 8-án a Táncházban, míg a Kákics táncegyüttes december 15-én a Felsővárosi Közösségi Házban tartja családi programját az ünnepek jegyében.