Zárul a Móri út felújítása, a város egyik jelentős bevezető útját két ütemben, egy év alatt újította fel a közbeszerzésen nyertes Útéppark Kft. A város és a kivitelező képviselői hétfőn reggel sajtónyilvános bejáráson nézték meg a beruházást.
Több mint 470 hozzászólás volt Székesfehérvár polgármesterének Facebookos online fogadóóráját meghirdető poszt alatt. A legtöbb kérdés a közlekedéssel, útfelújításokkal és tömegközlekedéssel kapcsolatban érkezett, de a Bakony utcai bekötőről és a Fő utcai „inda” cseréjéről is kérdezték a polgármestert a fehérváriak. Cser-Palkovics András évente több alkalommal is tart online fogadóórát a Facebook és az Instagram oldalán is!
Folyamatosan haladnak a kivitelezők a Móri út felújításával. Az aktuális munkálatok miatt 2023. november 17-én, pénteken reggel 8.00 órától várhatóan november 30-ig útzárat vezetnek be a Szent Vendel utca Móri út csatlakozásánál.
2023. november 2-án, csütörtökön a felújítási munkálatokhoz kapcsolódóan jelzőlámpás forgalomirányítást vezetnek be a Móri út Szent Vendel utca előtti szakaszán, a városból kifelé haladó irányban.
Ütemezetten és folyamatosan haladnak a Móri út rekonstrukciós munkái, így jó hír a közlekedőknek, hogy feloldották a Zichy ligetnél, a Mészöly Géza utcában, illetve a Malom utcában az útfelújításhoz kapcsolódóan bevezetett forgalomkorlátozásokat. Az érintett szakaszokon ezt követően a gépjárművezetők az eredeti forgalmi rendnek megfelelően tudják megközelíteni úti céljaikat.
A Saára Gyula Út- és Járdafelújítási Program keretében elkészült a felújítása és akadálymentesítése a Sarló utca 14-es, 16-os és 23-as társasházak előtti járdáknak. A kivitelezés során akadálymentesítették a lépcsőházak és az üzletek bejáratait is.
Az ivóvízvezeték átépítésével, valamint az erősáram és gyengeáram kiváltásával megkezdődnek a felújítási munkálatok a Krasznai és az Udvardi utcában. A közművek cseréjét követően, várhatóan a jövő év tavaszán kezdődhet a teljes útburkolat felújítása mindkét utcában. A munkálatok ideje alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani.
2023. szeptember 4-én, hétfőtől a gépjárműforgalmat érintő korlátozások bevezetésével folytatódnak a Móri út II. ütem felújítási munkái. Az munkák során felújításra kerül a víz- és szennyvízvezeték, valamint körforgalmat építenek ki a Móri út – Szent Vendel utca csomópontban.
Ha az időjárási körülmények engedik, augusztus 28-án, hétfőn megkezdődik a forgalomcsillapító pódium kiépítése a Halom és a Szőlő utca csomópontjában. Egészen péntekig kell majd a közlekedés rendjében változásokra számítani, a közlekedők türelmét kérik.
A Móri út felújítási munkáihoz kapcsolódóan 2023. augusztus 2-án, szerdán reggel 8.00 órától előreláthatólag augusztus 16-ig útzárat vezetnek be a Havranek József utca - Móri út csomópont laktanyák irányába vezető ágán. A „33”-as járaton ideiglenesen kimarad az Ezredéves Iskola megálló.