útépítés

2017.04.06 |
| 2017.08.18. 10:07:20 |

Közgyűlés - felújítás a Széchenyi úton, folytatódik a Salétrom utca felújítása is

A Széchenyi út mintegy kétszázmilliós felújításáról, a kórház 75 millió forintos támogatásáról és a Salétrom utcai sétány építésének folytatásáról is döntött a város képviselő-testülete péntek reggeli ülésén. Döntöttek arról is, hogy több szakértő véleménye alapján a Sóstói Stadion korábban épült főlelátója statikailag nem biztonságos, így azt újraépítik, illetve vizsgálni fogják a 11 évvel ezelőtti építést is.
| 2017.08.16. 11:38:39 |

Jól haladnak a közműcserékkel a Budai - Távirda kereszteződésben

Az előre tervezett ütem szerint építik az ivóvíz gerincvezetéket, a szennyvíz- és a csapadékcsatornát is a Budai út - Távirda utca kereszteződésében. A Távírda utca felújítása és közmű-rekonstrukciója miatt augusztus 7-től előreláthatólag augusztus 23-ig a Budai úton a Várkörút és a Deák Ferenc utca közötti szakaszon nem lehet közlekedni, a közműépítés miatt.
| 2017.08.15. 10:26:00 |

Forgalomkorlátozás a Deák és a Lövölde között a Budain útépítés miatt

A Budai és a Lövölde út kereszteződésében augusztus elseje óta zajló munkálatok eddig sávszűkítés mellett zajlottak, augusztus 17-én, csütörtökön, útépítés miatt azonban a Budai út városból kifelé vezető oldalán az összes forgalmi sávot lezárják. A másik oldalt a József utcába történő bejutáshoz a gépjárművel közlekedők használhatják.
| 2017.08.14. 14:56:00 |

Megnyitották - újra lehet közlekedni a Palotai úti Gaja-hídon

Hétfőn délután, az előre megadott határidő szerint megnyitották a forgalom előtt a Gaja-hidat, így jelentősen enyhülnek a torlódások a Móri út, Malom utca kereszteződésben és a Zichy ligetnél. A híd felújítása tovább folytatódik, azonban ezek a munkák már nem befolyásolják a gépjárműforgalmat.
| 2017.08.11. 14:31:27 |

Több mint száz új, ingyenes parkolóhely a Palotai úton

Elkészült a Palotai úton egy háromezer négyzetméteres új, ingyenesen használható parkoló. A jövőben ezen a területen épülhet meg az eredetileg a Dr. Koch László utcába tervezett parkolóház, ahol felszíni parkolókat építenek és ezt követően felújítják teljes szélességében a Dr. Koch László utcát is.
| 2017.08.11. 10:01:21 |

Új parkolók a Jancsár utcában – ősszel kisebb erdőt telepítenek mellé

Elkészült a Jancsár utca 1-5 mögött az a 73 férőhelyes parkoló, mellyel megtörtént egy régi murvás terület rendezetté tétele is. A parkoló körül ősszel fásítás és parkosítás kezdődik, mellyel egy kis erdős területet alakítanak ki, továbbá a Cserepes köz mellett új játszótér is épül.
| 2017.08.10. 14:44:51 |

Ütemterv szerint zajlik a felújítás a Ligetsoron - kicserélték a város egyik legnagyobb vízvezetékét is

Május óta folyik a Ligetsor felújítása: az útbontást követően zajlik a víziközművek, valamint a Vörösmarty Általános Iskola előtti parkoló és tér építése. Hamarosan teljes lezárásra kerül sor, hogy az út felújítása egy ütemben történhessen. 
| 2017.08.08. 11:59:41 |

Közlekedési rend a Távírda utca felújítása és a Budai úti közműépítés alatt

A Távírda utca felújítása, közmű-rekonstrukciója kapcsán augusztus 7-től előreláthatólag augusztus 23-ig a Budai út Várkörút – Deák Ferenc utca közötti szakasza lezárásra került az átmenő gépjárműforgalom elől. A közműépítések miatti lezárás időtartama alatt megváltozott a Távírda, a Kégl György, valamint a Károly János utca és a Budai út érintett szakaszainak megközelítése és elhagyása is. 
| 2017.08.05. 09:02:28 |

Szeptemberig tart a Sarló utcában az elöregedett távhővezetékek cseréje

A Királykút lakónegyedben és Palotavárosban már végzett már a szolgáltató Széphő Zrt. , jelenleg a Sarló utcában cserélik a távhővezetékeket. A közel 40 éves csöveket cserélik ki, ami miatt a környéken élőknek időszakos lezárásokra kell számítaniuk. A Sarló utca 1-9, a Budai u. 56/a, a Budai u. 48-56. és a Gáz u. 12-18. épületek mellett húzódó távhővezetékek cserélik szeptemberig.
| 2017.08.03. 10:24:07 |

Új szabadtéri fitneszeszközök az Almássy és Fáy lakótelepen

Az Almássy és a Fáy András lakótelepen is új szabadtéri fitneszeszközöket helyeztek ki az elmúlt hetekben. A környékben élők számára hasznos kikapcsolódást nyújtó fejlesztésekről helyszíni sajtótájékoztatón számolt be Deák Lajosné, a 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője. A körzetben több parkoló is épült a közelmúltban.