Lakossági fórum lesz csütörtökön a Vasvári Pál Gimnáziumban, 17.00 órakor várják a 4. számú választókörzet lakóit. A rendezvényen Molnár Tamás önkormányzati képviselő mellett részt vesz dr. Cser-Palkovics András polgármester is.
"Idén júliusban először biztosítottunk lehetőséget a hazai vasúttársaságok menetrendi terveinek online véleményezésére. Bár az egyeztetés még csak tesztüzemben zajlott le, a nagy számban beérkezett érdemi észrevételek arra köteleznek bennünket, hogy több fejlesztést már a decemberi menetrendváltástól megvalósítsunk" - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.
Ma - október 13-án, szerdán - fél ötkor a Vasútvidék utcáinak megismerésére hívnak minden érdeklődőt. A gyülekező a Vasútállomás előtti téren lesz, rossz idő esetén pedig a Fehérvári Civil Központban rendezik a programot.
Öt székesfehérvári járatot érintenek a pályakarbantartási munkálatok augusztus 30-tól október 29-ig. A MÁV-START Zrt. részletes tájékoztatója az alábbiakban olvasható:
A műszerfalra, vagy jól látható helyre kihyelezett, tetszőleges kis órával lehet fél órát várakozni ingyenesen a Vasútálllomás előtti parkolóban augusztus 23-án, hétfőtől. A Vasútállomás melletti parkolóhelyeket nem érinti a szabályozás: továbbra is ingyenesen használható egész nap több mint háromszáz parkolóhely időkorlátozás nélkül!
Pályakarbantartási munkálatokat végez július 18. és augusztus 2. között, valamint augusztus 5-én a MÁV-START Zrt. több vonalon, amely érinti a 30a számú Budapest – Székesfehérvár vasútvonalat is.
Pályakarbantartási munka miatt a Szabadbattyán – Balatonfüred állomások között a 29-es vasútvonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok 2021. június 7-től június 9-ig éjszakánként. A végzett munkáról és a menetrend alakulásáról a MÁV-START Zrt. tájékoztatója az alábbiakban olvasható.
A Balaton északi partjára utazóknak hétfőtől már nem kell pótlóbuszokra átszállniuk. Újraindul a vonatközlekedés Székesfehérvár és Balatonfüred között, így ismét közvetlen vonatok közlekednek majd Budapesttől Tapolcáig.
Az észak-balatoni vasútvonal villamosításának első üteme hamarosan elkészül, Balatonfüred és Szabadbattyán között. A beruházás az Integrált közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében, megközelítőleg huszonhárommilliárd forint uniós és állami támogatásból valósul meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megrendelése alapján.
A MÁV-Start már nemcsak a vakáció idején, hanem előtte egy hónappal sűríti a Balaton partjához tartó járatokat: mától a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között. A Balaton északi partján a vasúti közlekedés még május 30-ig a villamosítás miatt szünetel, Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbusz szállítja az utasokat.