A király beszéde december 16-ai bemutatójára készül a Vörösmarty Színház. A darab VI. György brit uralkodó, Bertie történetét mutatja be, aki súlyos beszédhibával küzd, emiatt felkeres egy nagy tudású, különös pedagógiai eszközöket alkalmazó logopédust.
A tanulási folyamatot, tanár és tanítvány között kialakuló barátságot követi nyomon ez a szellemes, elegáns, humorban gazdag színmű. Az eladásról és Bertie karakteréről a főszereplőt, Kovács Tamást kérdeztük.
Hogyan készültél fel a szerepre? Tanulmányoztad a filmet, vagy néztél archív felvételeket IV. Györgyről?
A filmet nem sokkal azután láttam, hogy kijött a mozikba, 2010-11 körül. Ez meglehetősen régen volt, de az élmény nagyon erősen él bennem. Csodálatos filmnek tartom. Gondolkodtam rajta, hogy megnézem még egyszer, de úgy döntöttem, hogy talán majd később. A többi előadást sem láttam, például a József Attila Színházét, pedig azt hallottam róla, hogy nagyon jól sikerült. A próbafolyamat közben szerintem nem szerencsés más feldolgozásokat nézni, mert azok befolyásolhatnak.
Megnéztem viszont azt a dokumentumfilmet, ami a játékfilm készítéséről szól. A gyártási folyamatokat hatalmas kutatómunka előzte meg: megszólaltak a történészek, valamint maga az író, David Seidler is. Az is kiderült belőle, hogyan készült a szerepre Colin Firth, és Lionel Logue unokája felolvassa a beszédtanár levelezését Bertie-vel, azaz VI. Györggyel. Ezen kívül vannak archív bevágások Erzsébet hercegnőről és György királyról, valamint a híres beszéd is elhangzik. Miután megnéztem, úgy éreztem, sokkal beljebb vagyok, már sokkal többet tudok a karakterről.
A felkészülésem alatt két alkalommal találkoztam Kovács Benedek logopédussal, aki beszédfolyamatosság zavarral küzdő embereket kezel. Ő vitt be az egyik dadogós csoportjába, ami rendkívül meghatározó élmény volt a számomra. Érdekes volt látni, hogy amikor kérdéseket tettem fel a jelenlévő tíz embernek, szinte alig dadogtak. Aztán Benedek arra kérte őket, hogy mutatkozzanak be, és mondjanak el három érdekességet magukról. Abban a pillanatban, a váratlan helyzet miatt, súlyosan elkezdtek dadogni, és mindenféle pszichoszomatikus tüneteket mutattak. Volt olyan, akinek teljesen megváltozott a tekintete is.
Azt mondják, ahány ember, annyiféle dadogás létezik. Úgy érzem, megtaláltam, hogy tudom hitelesen prezentálni ezt a beszédzavart. A rendező, Bagó Berci instrukciói alapján bizonyos helyzetekben fel kell nagyítanom, aztán csak maradványokat kell megmutatnom a dadogásból. Azt gondolom, hogy a gyönyörű történet legfontosabb része a beszédtanár és a király közötti kapcsolat. Az, ahogy pszichológiailag megindokolják a dadogást, és ahogy közösen kezelik Bertie hullámzó lelkiállapotát és kettejük viszonyát. Véleményem szerint akkor járunk jól, ha folyamatosan elbizonytalanítjuk a nézőt, hogy az előadás végéig izguljon, vajon sikerül-e a viszontagságos életű fiúnak elmondania a beszédet.
Te is említetted, hogy a történet alapköve a két főszereplő közötti viszony. Milyen a te kapcsolatod személyesen és a színpadon Gáspár Sándorral?
Nagyon hálás vagyok, hogy vele játszhatok együtt. Fantasztikus ember, remek kolléga és nagyszerű színész, de ezt úgyis mindenki tudja. Anit viszont talán kevesebben, hogy nagyon segítőkész és nyitott, mindig lehet hozzá fordulni tanácsért. Olyan sokat kap tőle az ember színpadon: csak belenézek a szemébe, és nem is kell nagyon játszanom. Ez egy nagyon különleges, áldott dolog, ami egyébként az egész társulatra igaz. Sanyival sokszor játszottunk már hasonló relációt a színpadon: az apám volt Az a szép, fényes napban, az Adáshibában és Az öreg hölgy látogatásában is. Itt pedig szintén valamiféle apa-fiú kapcsolat van köztünk. Nagyon szeretek vele játszani, és emberként is remek példát mutat. Azt gondolom, hogy ez a jó kollegális viszony és a szeretetünk kölcsönös.
Bertie szerepe kettős. Egyik oldalon látható egy esendő, beszédzavarral élő ember, a másik oldalon pedig ugyanez a férfi egy királyi felség. Hogyan épül fel benned ez a komplex karakter?
Egyelőre én is keresgélem. Itt van egy fiú, aki traumák sorozatán ment keresztül, amik következtében elkezdett dadogni. Fiatalabb koromban irigykedtem a királyi család életvitelére, amikor láttam őket a tévében. Arra gondoltam, milyen könnyű nekik, hiszen mindenben kiszolgálják őket. Később rájöttem, hogy ennek ára van, és VI. György király milyen kőkemény szabályok és diszciplínák között nevelkedett. Hatalmas nyomást helyeztek rá már gyerekkorától kezdve. Ugyanakkor ehhez a szigorúsághoz fegyelem, állhatatosság és alázat is társult. Próbálom innen megfogni a karaktert.
Egy sérült emberről beszélünk, akiben van egyfajta agresszió is. Amikor a történet játszódik, a pszichológia még nem terjedt el széles körben. Van egy mondat a darabban, ami a figura egyik vezérmotívuma: elvitte őt a dadája napi szemlére a szüleihez, és pirosra csípte a karját, amitől a kisfiú rögtön sírva fakadt. A szülők csak ennyit láttak a gyerekükből, aztán vissza is küldték a gyerekszobába, ahol sokszor enni sem kapott, amitől csak még többet sírt. Ez a nagyon erős motívum az, amiből színészként tudok meríteni, mert megpróbálok belegondolni, hogyan élte meg a traumákat.
Ezt a sérült oldalát mennyire tudja megmutatni a karakter?
Látszólag egészséges, jól öltözött, precíz, jól nevelt férfi, de belül egy pajzsot, egy páncélt növesztett. Aztán elkezd lekopni ez a páncél, és akkor derül ki, hogy valójában milyen ember. Kettős életet él: meg kell felelnie a világnak, a nemzetnek, ugyanakkor betekintést nyerhetünk, hogy mi zajlik le a lelkében otthon a feleségével, egy idő után pedig már a beszédterapeutával is megnyílik. Szerintem ettől a kettősségtől izgalmas játszani a szerepet, és nézni is a karaktert - reméljük.
Milyennek ígérkezik a Vörösmarty Színház adaptációja?
Szerintem jó hangulata lesz, hiszen jó hangulatban készült. Lesz benne sok humor és dráma. Mindenképpen szívet melengető lesz. Azt gondolom, hogy akkor jó egy előadás, ha a humor mellett megjelenik az önirónia is, és a nézőben sokféle érzés játszódik le. Ha tud szórakozni, de tud izgulni is, és azt érzi, hogy hatalmas tétje van annak, ami ezzel a fiúval történik.
