Háború, államosítás, '56, börtön, megfigyelés - gyerekeknek mesélt az egykori forradalmár

A legfontosabb dolog a kenyér volt a háborúban

Elmesélte, hogy amikor az óvóhelyre menekültek 1944-ben a bombázások elől, akkor a szülei mind a négy testvért, köztük őt is átölelték azért, hogy ha meghalnak, akkor együtt legyenek. Mint mondta hol a németek, hol az oroszok foglalták le a pékségeket, mert a háborúban az egyik legfontosabb dolog a kenyér volt. „Képzeljétek el, hogy 1944-ben, amikor a Vasútállomást bombázták, a Piac tér környékére is hulltak bombák, ahol a pékségünk volt és egyszer a légnyomás a betört üvegeket a tésztába repítette. Akkor aztán értesítették a fronton lévőket, hogy nem lesz kenyér, mert belerepültek az üvegek és azt a választ kapták, hogy nem baj, majd értesítik a katonákat, hogy vigyázzanak amikor eszik.”

Mindent elvettek – államosítás a háború után

Háború után jöttek az államosítások. Az egyik legjobb pékség volt a miénk a mai Plázával szemben, ahova egyszer csak bejött két ember és felszólította édesanyámat, hogy álljon el a pulttól, tegye ki a zsebéből ami benne van, majd közölték, hogy mostantól állami tulajdonba veszik a pékséget, a házat és mindent. Ebben a pillanatban teljesen nincstelenné váltunk – mesélte Csernai Ádám. „Édesapám iparos volt és nem akartak sehova sem felvenni, így Budapestre a piaristákhoz kerültem 1950-ben. Abban az időben rengeteg fiatal érkezett Budapestre, mert nagy szükség volt a szakemberekre és sokan el voltunk keseredve, mert elvették a földeket, üzleteket, ami ellen nem tudtunk mit tenni. Ilyen állapotok közepette érkezett '56.”

A gyerekek lankadatlan figyelemmel hallgatták Ádám bácsi visszaemlékezését azokra az időkre.

Abban az időben nem politizáltak a fiatalok, mert ott volt az ÁVH és gyorsan elvitték azt, aki a rendszernek nem tetsző dolgokról beszélgetett – emlékezett vissza az ötvenes évek eleji állapotokra Ádám bácsi. „Csak egy példa arra, hogy milyen gyorsan elvitték az embert: ha valakinek volt egy disznója és levágták úgy, hogy nem jelentették be és a szomszéd feljelentette, akkor azt elvitték és börtönbüntetést szabtak ki rá.”

1956. október 23.

'56 úgy kezdődött, hogy az egyetemisták békés, rendezett szimpátiatüntetést tartottak, Kossuth nótákat énekeltek és olyan rigmusokat mondtak, mint „Munkás, paraszt gyerekek, együtt legyünk veletek!” vagy a „Legyen szabad ez a haza, orosz csapat menjen haza!” Aztán megállt Budapesten a közlekedés, bezártak a boltok, gyertyákat és zászlókat tettek ki az ablakokba az emberek és mire a Bem szoborhoz értek, már több tízezres volt a fegyvertelen tömeg.

Az eseményeket követően Székesfehérvárról is mentek orosz harckocsik Budapestre. Ádám bácsi elmondta, hogy a városban lévő szovjet katonáknak sem volt nagyon kedvük harcolni, hiszen itt Magyarországon sokkal jobb körülmények között voltak, mint otthon náluk.

A gyerekeknek mesélt az október 25-i véres csütörtökről is, amikor az ÁVH és a szovjet páncélosok sortüze és repeszgránátjai több száz békés tüntetővel végeztek. (Az áldozatok pontos száma ma sem ismert, többnyire 100 és 1000 közti becslések láttak eddig napvilágot. Körömi Teréz kutatása 234 áldozat nevét rögzítette.) A brutális vérengzés azonban lendületet adott a forradalomnak.

Csernai Ádám október 28-ig volt Fehérváron, utána egy budapesti csapat tagja lett. „Azokban a napokban folyamatosan érkeztek a hírek a fővárosból, hallottuk, hogy folyik a vér Pest utcáin. Azon a napon, amikor ebéd után, ahogy sétáltam a belvárosban, a Fekete Sas patika előtt állt egy fekete Csepel, rajta hatalmas piros-fehér-zöld zászló, a tetején golyószóró. Beálltam közéjük és Budapestre mentünk és a forradalom tisztasága érdekében arra figyeltük azokban a napokban, hogy ne legyenek lopások, betörések és gondoltuk győzött a forradalom és következik az újjáépítés.”

Találkozás 44 évvel később

„Október 30-án a Rádai utcában voltam egy csoportban, ahova beszóltak, hogy a Kálvin téri áruházat ki akarják rabolni. Hárman mentünk oda, láttuk, hogy ki van törve a kirakat, majd felmentünk és szóltunk, hogy tegyenek le mindent és hagyják el az áruházat. Volt egy fiatalember, akivel aztán 2000-ben újra találkoztam akkor, amikor a fiamnál voltam New Yorkban. Kolbászt vettem éppen a hentesnél és 56-ról beszélgettek a boltban és mesélte az eladó, hogy őt majdnem lelőtték a Kálvin téri áruházban. Kérdeztem tőle, hogy ő volt-e az a fekete kabátos fiatalember? És igen ő volt az, akivel újra összehozott a sors.„

Csernai Ádám mesélt arról is, hogyan készítették a molotov koktélokat és miképpen vették fel a kilátástalan harcot a szovjet nehézfegyverekkel.

"November 3-án még úgy feküdtünk le aludni, hogy a magyar küldöttség elment Tökölre tárgyalni. Akkor még nem tudtuk, hogy letartóztatták őket. Negyedikén pedig úgy keltünk, hogy a szovjetek elfoglalták a körutat, amit először el sem hittünk, mert olyan közel volt a körút, mi pedig semmit sem hallottunk. Egy légy zümmögését meg lehetett akkor hallani Budapesten, mert nem volt áram és nem volt közlekedés sem éjszaka. November 4-én reggel a Bakáts téri kórházba mentünk, ahol kaptunk vadonatúj orosz gépkarabélyokat. A pincéken keresztül egészen a Kilián laktanyáig, majd onnan a Ferenc körút 43-ba. Ahogy kinéztem az ablakon, láttam, hogy lángolnak a szovjet páncélozott járművek, amik alattunk is állomásoztak. Szörnyű volt, ahogy két lábon járó fáklyaként másztak ki a katonák a páncélosból. Ezután pedig hatalmas tűzharc kerekedett és szétlőttek szinte mindent."

Amelyik golyó fütyül az elment, attól nem kell már félni

Attól féltünk a leginkább, nehogy gyomorlövést kapjunk. Amikor kilőttem az ablakon, néhány másodperc múlva csak azt hallottam, hogy ömlik le a plafon a golyózáportól – mesélte Csernai Ádám. "Nem sokkal később a Liliom utcába mentem gyalog, nem volt nálam fegyver és szembe találtam magamat egy szovjet páncélozott járművel, rajta egy géppuskással. Gondoltam vége mindennek, pár pillanat alatt átvillant előttem az egész életem, de szépen nyugodtan gyalogoltam tovább. Ekkor már láttuk, hogy sajnos vége mindennek."

November 5-én, 6-án aztán elözönlötték a gyalogosok és a páncélosok a várost. A puskalövésekre pedig ágyúval válaszoltak. "November hetedikén a Szent Imre kollégiumban voltunk. Egy ballonkabátos úr rámutatott az épületre, mire megjelent egy páncélos, és elkezdett lőni minket. Ott tettük le a fegyvert, és egyesével elhagytuk a kollégiumot, onnan gyalog jöttem haza Fehérvárra."

Csernai Ádámot 1957. március 12-én tartóztatták le és Fehérvárról Budapestre szállították egy föld alatti börtönbe, majd Kistarcsán volt nyolc hónapig. Ezt követően egy év szigorított rendőri felügyelet következett újra Fehérváron. A jogosítványát elvették, gyakorlatilag nem hagyhatta el a várost. A megtorlás után pedig huszonöt évig figyelték a fehérvári lakcímét.