Interliga-győztes az Alba Volán-FeVita!

 420 kilométer megtétele után, indulástól számítva hat óra alatt kényelmesen el lehet érni Ljubljana külvárosát, Zalogot. A szlovén főváros melletti település nem büszkélkedhet különösebb látnivalóval, azonban egy szűk utca végén itt található egy új építésű jégcsarnok, a Slavija Ljubljana otthona. Az Alba Volán-FeVita együttese éppen ezt a létesítményt tűzte ki ama cél megvalósításának színhelyéül, melyre már 2006 októbere, az idény kezdete óta pályázik. Vagyis, hogy megnyerje az Interligát. A közép-kelet-európai sorozat döntőjében nagyon közel került a kék-fehér együttes a trófeához, ugyanis a Fehérváron megnyert első két összecsapást követően már csak egyetlen lépést kellett tennie az üdvösséghez Jan Jasko alakulatának.
 Slavija Ljubljana – Alba Volán-FeVita 2-3 (0-0, 0-0, 2-3)
2007.02.01. 09:35 |

 A három győzelemig tartó döntő párharcban imponáló a fehérváriak 10-2-es összesített gólaránya, azonban számítani lehetett arra, hogy a fináléba meglepetésre bejutó Slavija nem adja könnyen a bőrét hazai környezetben.
Aszlovén játékvezető már a mérkőzés elején megpróbált segíteni a hazai alakulatnak, a második percben rögtön három játékost is kiküldött a Volántól – Palkovics például túl hosszúnak talált botja miatt kapott büntetést… Mindenesetre a Slavija képtelen volt élni a lehetőséggel és kihasználatlanul hagyta az emberelőnyöket, ugyanakkor a fehérváriak sem jeleskedtek a gólszerzésben, így az első harmad nem túl izgalmas, gólnélküli játékot hozott.

 A második játékrész elején robbantani próbált a Slavija, de Budai kétszer is a helyén volt. A 22 .percben Palovcik került helyzetbe, majd Pavlic kísérlete után Holéczy is zavart okozott a szlovén ketrec előtt, de tulajdonképpen nagy feladatot egyik oldalon sem kaptak a hálóőrök. A mérkőzésre a középső harmadban is jellemző volt, hogy a legjobb szlovén bírónak tartott Triler „megfújja” a hazai pályát, a fehérvári játékosok a 40. perc végére már 20 perc kiállításnál jártak. Tőkésiék dicséretére váljon, hogy a kettős emberhátrányokat is kivédekezték, azonban támadásban a kék-fehérek sem tudtak élni a ritkán adódó emberelőnyökkel.

 A záró harmadot aztán villámrajttal vették a fehérváriak. 54 másodperc telt el a kezdőbuli óta, amikor Ocskay játszott Palkovicshoz, aki megkerülve védőjét a középen érkező csatártárs elé passzolt, Ocskax Gábor pedig nem hibázott, kapásból lőtt Ulcar mellett a hálóba, 0-1! A Slavija azonban gyorsan reagált. A 43. percben a kézsérüléséből felépülő Dejan Kontrec indult meg a fehérvári kapu felé, elfektette Budait és a kapus mögött a hálóba csúsztatta a pakkot. Az egyenlítő találat után is a Volán irányított, és az 50.percben megint az első sor vállalta főszerepet. Ocskay kapu mögül visszatett korongját Palkovics Krisztián vágta kapásból a ketrecbe, újra a magyaroknál az előny! Sőt, alig telt el 39 másodperc a vezető gól óta, amikor a vendégcsapat játszhatott emberelőnyben és Michal Stastny nagyon gyorsan gólra váltotta a fórt, ami azért fontos mert a Jasko-csapat 14 percig játszhatott létszámfölényben a meccs folyamán, míg a szlovénok 26 percig rohamozhattak előnyben. A találkozó hajrájának 3-1-es vezetéssel vágott neki a Volán, azonban az 57. percben Emersic lövését követően Ondrejcik ütőjéről vágódott a korong a magyar kapuba, 2-3. A zárkózó találat, és az sem zavarta meg Palkovicsékat, hogy az utolsó percben megint emberhátrányban voltak, emellett a Slavija kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, s a kék-fehérek kihúzták a végső dudaszóig. Az Alba Volán-FeVita a döntő harmadik összecsapását is megnyerte, így 2003 után 2007-ben is Fehérvárra került az Interliga-serleg.

 Slavija Ljubljana – Alba Volán-FeVita 2-3 (0-0, 0-0, 2-3)

 Ljubljana-Zalog, 150 néző
 Vezette: Trilar (Korosec, Rakovic)

 Slavija: Ulcar – Pavlin, Lajevec, Zupanc J., Bevk, Pesjak, Cesnjak, Pavlic, Avgustincic, Stopar, Kontrec, Peruzzi, Markovic, Zupan G., Slamiar, Burnik, Emersic 1, Kralj, Dervaric. Vezetőedző: Matjaz Makhovec

 AVF: Budai – Ondrejcik, Tőkési, Kovács, Ocskay 1 (1), Palkovics1 (1), Ennaffati (1), Poznik, Holéczy, Palovcik, Stastny 1(ee), Kangyal, Svasznek, Fodor, Gröschl, Csibi, Majoross, Borostyán, Rajz, Rehák, Simon. Vezetőedző: Jan Jasko

Kiállítások: 14 perc ill. 26 perc