Kiesett a Magyar Kupából a Cornexi-Alcoa HSB Holding

 Kaphatott volna könnyebb ellenfelet is a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Cornexi-Alcoa-HSB Holding. A fehérváriaknak a bajnoki tabella listavezetője otthonában kellett megküzdeniük a továbbjutásért, s a Budapest Bank FTC ellen túl vérmes reményekkel egyik csapat sem léphet pályára. Vura József együttese mégis megpróbálkozott a bravúrral, s nem is kezdett rosszul a Cornexi. A Ferencváros azonban bedarálta ellenfelét, s jócskán érvényesítette a hazai pálya előnyét, hét góllal nyert az FTC, és a legjobb négy közé jutott. Budapest Bank-FTC – Cornexi-Alcoa-HSB Holding 35-28 (16-10)

2007.03.14. 21:16 |
 Kaphatott volna könnyebb ellenfelet is a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Cornexi-Alcoa-HSB Holding. A fehérváriaknak a bajnoki tabella listavezetője otthonában kellett megküzdeniük a továbbjutásért, s a Budapest Bank FTC ellen túl vérmes reményekkel egyik csapat sem léphet pályára. Vura József együttese mégis megpróbálkozott a bravúrral, s nem is kezdett rosszul a Cornexi.

 A Fradi lőtte az első gólt, de a vendégek már a harmadik percben vezettek is, de a fehérvári menet csak a 13.percig tartott. A mérkőzés elején remeklő Djeric nem tudta hatástalanítani a labdavesztésekből induló ferencvárosi lerohanásokat, de a helyére álló Fekete sem járt sikerrel. Az Öri Edina irányította Cornexi megtorpant a támadásban vétett hibák hatására, Szrnka Hortenzia ugyan tüzelt rendületlenül, de vagy Harisova hárított bravúrral, vagy a kapufa sietett a zöld-fehérek segítségére. Amikor a Cornexi kapusa védett egy-egy hazai próbálkozást, akkor a kipattanó labdákra Tóth Timeáék startoltak a leggyorsabban, s góllal büntettek. A félidő hajrájában egyre inkább ellépett a Fradi, s Zácsik időntúli hetesével a szünetre már hat gól volt a népligetiek előnye.

 A második félidőben már Tápai Szabina kezdett az irányítóposzton, de így sem tudott közelebb férkőzni a Kenyeres Fannit nélkülöző Cornexi. Tóth Tímea és a fiatal Szucsánszki Zita nagyon élt a pályán – előbbi 9, utóbbi 7 találatig jutott – s 42 percnyi játék után már tíz góllal vezetett az FTC. A „tizesvágányról” sokáig nem tudott szabadulni Vura József alakulata, majd Tápai belelendült, és ennek – no meg a ferencvárosi fiatalok szerepvállalásának – eredményeként feljött a Cornexi, öt perccel a vége előtt hat gól volt a hátrány. Az utolsó percekre Németh András visszaküldte a pályára nagyágyúit, megtörve ezzel az Alcoa utolsó lendületét. A Budapest Bank FTC magabiztos játékkal nyert a Cornexi ellen, és jutott a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé.

 Budapest Bank-FTC – Cornexi-Alcoa-HSB Holding 35-28 (16-10)

 Köbányai út, 1200 néző
 Vezette: Dobrovics, Tájok

 FTC: Harisova – Kirsner 4, Tóth 9, Szucsánszki 7/1, Uhrakova 4, Soós 4, Mravikova 2. Csere: Zácsik 1/1, Németh, Szamoránszky P. 3, Szamoránszky A., Smidéliusz, Pastrovics(kapus). Vezetőedző: Németh András

 Cornexi: Djeric – Vaszari 1, Szrnka 4, Õri 1, Valova, Kordyuk 1, Balogh 7/2. Csere: Tápai 6, Trishchuk 3, Lima 3/1, Vijunaite, Pádár 2, Fekete (kapus). Vezetőedző: Vura József

 Kiállítások: 4 ill. 4 perc