A koronavírus-járvány terjedésének mérséklésére a Városgondnokság minden zárható szabadtéri játszóteret, sportközpontot és a Csónakázó-tó Ős-szigetét is lezárta.
A koronavírus miatt kialakult járványügyi vészhelyzet következtében a a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár is bezárta kapuit. Ez azt jelenti, hogy az eddig megszokott közművelődési forma ugyan átmenetileg szünetel, de ezzel egy időben született egy új online közösségi tér is, amelyre Iszkádi Erika, az intézmény vezetője hívta fel a figyelmet.
A Székesfehérvári Egyházmegyében, különösen is Székesfehérváron hagyománynak számít, hogy a plébániák közös imával, koncelebrált szentmisével és szentségimádással ünneplik meg az elsőcsütörtököket. Erre most a járvány fenyegetettsége miatt nincs mód, ezért Spányi Antal, püspök kéri a híveket, hogy április 2-án, az egyházmegye egész területén azonos időben: 18 órakor otthonaikban, lehetőségeik szerint családi körben imádkozzanak közösen.
Miután bemutatták az Alba Innovár 3D-s ajtónyitóját, Litvániából érkezett üzenet Székesfehérvár angol nyelvű Facebook oldalára, ahol kilincshosszabbítót készítettek ugyanezzel a technológiával. Persze hazánkban is, nem csak intézmények, hanem 3D nyomtatóval rendelkező magánszemélyek is összefogtak: a közösségi oldalon szerveződtek csoportba, és közös tervek, ötletek alapján készítik az arcvédőket, nyitókat, egyéb eszközöket.
Önkormányzatunk ma reggel arról kapott tájékoztatást, hogy a reggeli órákban egy mentőautókból álló konvoj haladt át városunkon. Nagyon fontos, hogy ez nem jelent semmilyen vészhelyzetet! A Kórházon belüli átcsoportosítás miatt – hangsúlyozottan NEM koronavírusos – betegeket szállítottak Mórra a mentőautók, rendőri felvezetéssel.
A véradás és a plazmaadás azon alapos okok közé tartozik, amelyek esetében elhagyható a lakhely a kijárási korlátozás alatt is. Az Országos Vérellátó Szolgálat így továbbra is várja a véradókat. Az OVSZ a szokásosnál még fokozottabban ügyel a biztonságra a segítő szándékú emberek és a kollégák védelme érdekében.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. 42 főre emelkedett a gyógyultak száma is.
Világszerte hangzik fel erkélyeken, udvarokon, helyi idő szerint este nyolc órakor, nap mint nap a taps az egészségügyben dolgozók előtti tiszteletadás jeleként. A köszönetnyilvánításhoz és a Szívünk és tapsunk mozgalomhoz Magyarországról is több száz város – köztük Székesfehérvár közössége is csatlakozott.
A Városgondnokság folyamatosan takarítja és fertőtleníti Székesfehérváron a még használatban lévő közterületeket és kiemelt forgalmú létesítményeket, továbbá a közterületi tárgyakat. Fokozottan figyelnek a nyilvános illemhelyek, valamint az élelmiszer piac folyamatos és fertőtlenítő takarítására is.
Már a második hete tart a #maradjotthonFehérvár online kihívás, amelyben kreatív játékra hívta dr. Cser-Palkovics András a fehérváriakat. A múlt heti „Értük maradok otthon!” után most a digitális, otthoni oktatás témájában várják továbbra is a fotókat és videókat a gyerekek, a tanárok, de akár a szülők szemszögéből is. A pályázatok leadási határideje – mint ahogy mindig – péntek éjfél.