Székesfehérvár Önkormányzata a két ünnep között, azaz december 28-a és 31-e között is biztosítja a bölcsődei és óvodai ellátást ügyeleti rendszerben. Az elmúlt napokban az intézmények felmérték a szülői igényeket, ez alapján született meg a döntés a nyitva tartó intézményekről.
A Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft. és a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campus közös kutatásának eredményeit összefoglaló műhelykonferenciát és kerekasztal-beszélgetést tartottak ma az egyetemen, amelyet a nézők online követhettek.
Kettő, összesen 12 ággyal és egy fürdőszobával, toalettel felszerelt konténer segíti a Kríziskezelő Központ munkáját a járványhelyzetben. A lehetőség biztosítja az izolációt többek között a késő éjszakai, hajnali órákban érkező hajléktalanok, vagy a kórházból, illetve a menhelyet egy rövid időszakra elhagyók, majd visszatérők számára.
Péntekig várnak tartós élelmiszeradományokat magánszemélyektől és vállalatoktól a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A gyűjtéssel rászoruló székesfehérvári családokat segítenek, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központtal együttműködve.
A koronavírus-járvány második hulláma miatt október 1-től fokozott védelmi intézkedések léptek életbe valamennyi nevelési intézményben. A védekezés érdekében kötelező a belépés előtti testhőmérséklet-mérés, valamint a fokozott fertőtlenítés.
Csökkenő tendenciát és mérsékelt szintet mutat a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja Székesfehérváron, erről informál a Népegészségügyi Központ a 49. hét adatai alapján. A kedvező tendencia fenntartásához továbbra is fontos a járványügyi szabályok betartása, figyelmeztet a központ.
A jelenlegi kijárási tilalom január 11-ig érvényes (a szentesti kivételről december 21-én döntenek). Nem lesz kivétel december 31-én a kijárási tilalomban. Kedden indul a vakcinaregisztráció a http://vakcinainfo.gov.hu/ portálon keresztül.