A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel, és az újabb megkeresésnek eleget téve az Ivanics Csoport egy Ford személygépkocsit adott át az Országos Mentőszolgálat Fejér megyei Mentőszervezet Székesfehérvári Mentőállomása részére.
Ma is oltottak a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház oltópontján Székesfehérváron az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájával. Vasárnapig oltják be az AstraZeneca vakcinájával azokat, akik a múlt héten kaptak értesítést, és megkezdődött a védekezésben részt vevő rendvédelmi dolgozók, rendőrök, katasztrófavédelmisek és a határvédelemben részt vevő katonák oltása is.
Adminisztrációs segítséget nyújt Székesfehérvár Önkormányzata a Covid-19 fertőzés elleni védőoltás beadásában résztvevő háziorvosoknak és a kórháznak is, segítve ezzel az oltási program minél hatékonyabb végrehajtását. Az oltáshoz kapcsolódó adminisztrációs feladatok ellátásában jelenleg 27 fő vesz részt az önkormányzat koordinálásával.
Öreghegyi nagycsaládosok és nyugdíjasok, valamint az Anyaotthonban élő édesanyák és gyermekeik juthatnak segítséghez az Öreghegyi Plébánián keresztül a PatikaPlus cégcsoportnak köszönhetően. A rászorulókat speciális kézfertőtlenítőkkel és maszkokkal segíti a vállalat, több mint 5 millió forint értékben.
A Szekfű Gyógyszertár ezer FFP2-es és tízezer orvosi szájmaszkkal támogatta a város koronavírus-járvány elleni védekezését. Az egyeztetések alapján bölcsődékbe és óvodákba is juttatnak az adományból.
Újabb felajánlás támogatja Székesfehérváron a koronavírus-járvány elleni védekezést: a Szekfű Gyógyszertár ezer FFP2-es és tízezer orvosi szájmaszkot adományozott a városnak, hogy azzal a rászorulókat és az otthonokat segítsék.
Az előzetes híradásokkal ellentétben mégis megnyithat szerdán az Iparcikk Piac a Palotavárosban. A Városi Piacon szintén várják a vásárlókat a megszokott rend szerint.
A 9. héten számos településen tovább emelkedett a szennyvízminták SARS-CoV-2 koncentrációja, az eredmények megközelítik az őszi járványcsúcs esetében tapasztalt értékeket. Székesfehérváron emelkedett koncentráció mellett stagnál a tendencia.
A város könyvtáraiban mától a dokumentumok visszavétele és kölcsönzése bizonytalan ideig szünetel. A Vörösmarty Mihály Könyvtár, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár, valamint az Aranybulla Könyvtár is zárva tart.
„2021. március 8. és 26. között terjedő időszakban minden, személyes jelenléttel járó istentisztelet, gyülekezeti alkalom és összejövetel szünetel. Tartsunk istentiszteleteket és gyülekezeti alkalmakat digitális eszközök segítségével, a gyülekezet helyi lehetőségeinek figyelembevételével.” - rendelkezett a Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa.