Hírek

/ 2012.03.27. 14:58:58 |

A Munkácsy Iskola diákjainak alkotásaiból nyílt tárlat a Tóparti Gimnáziumban

 Megnyílt a Munkácsy Mihály Általános Iskola tanulóinak bemutatkozó tárlatára a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában. A kiállítást április 13-ig láthatják az érdeklődők az intézmény aulájában. A tárlatnyitó alkalmával Brájer Éva alpolgármester mondott köszönetet a Tóparti Gimnáziumnak, hogy helyet ad a fiatal tehetségek bemutatkozásához és a Munkácsy Iskola diákjait felkészítő pedagógusoknak az odafigyelésért.
/ 2012.03.27. 14:41:19 |

Tombol a Vihar a Vörösmarty Színházban

 Március 28-án, 29-én, 30-án és 31-én a Vihar című előadást láthatják a nézők a Vörösmarty Színházban. Valló Péter rendezése az orosz klasszikust kortárs darabbá tette, a ma is érvényes történet Almási Éva főszereplésével elevenedik meg. Március 27-én, kedden a színházi világnap tiszteletére nyílt próbát tart a teátrum: a következő nagyszínpadi produkció, A testőr próbájába leshetnek be az érdeklődők 15 órától.
/ 2012.03.27. 14:02:15 |

Szombaton Árpád-napi Hagyományőrző Találkozó

 Újra köszöntik a tavaszt a Sóstói Természetvédelmi Területen. Március 31-én, szombaton ismét Árpád-napi Hagyományőrző Találkozót szerveznek a Zöld-tanyán, ahova minden érdeklődőt várnak kortól függetlenül. A program családi kirándulással kezdődik 12.00 órakor Becse Ildikó vezetésével, gyülekezni 11.45 órától lehet. Várható íjászbemutató, solymászbemutató, és ismét megtekinthető "A város ölelésében" című  sóstói dokumentumfilm.
/ 2012.03.27. 13:05:23 |

Bemutatják a torinói lepel másolatát

 Különleges programmal kedveskednek a közönségnek Húsvét előtt Székesfehérváron. Az előttünk álló hétvégén az érdeklődők megismerhetik és közelről láthatják a torinó lepel hiteles másolatát a Zsolt utcai Krisztus Király Templomban. A lepel másolatából mindössze két példány van Magyarországon. Az egyiket Győrben őrzik, a másikat négy évvel ezelőtt kapta a székesfehérvári Krisztus Király Plébánia a Torinói Lepel Múzeumtól.
/ 2012.03.27. 11:49:30 |

A kisebb kupában is a döntőért játszik a Videoton, Pápán kezdődik a párharc

Miután a Magyar Kupában nagy lépést tett a döntő felé a Vidi, most a Ligakupán a sor. A klub célja egyértelműen minden sorozatban a végső győzelem, ehhez talán ebben a kupában vezet a legkevésbé göröngyös út, hiszen a bajnokságban a kiesés ellen küzdő Pápa nem feltétlenül legerősebb csapatával fog felállni az elődöntőben. Igaz, Paulo Sousa is variálhat, de az ő kerete sokkal mélyebb, egyértelmű esélyes a Videoton.
/ 2012.03.27. 10:52:06 |

Jó mulatság, férfimunka - Vörösmarty iskolák focitornája a Ligetsoron

Hagyományt szeretne teremteni a székesfehérvári Vörösmarty Általános Iskola, amely a Ligetsorra invitálta a megye többi vörösmartysát, hogy egy focikupával tisztelegjenek a névadó emléke előtt. A Vörösmarty-kupára a fehérváriakon kívül a kápolnásnyéki és nagykarácsonyi iskola csapatai jöttek el, a terv, hogy később akár országosra bővítsék a tornát.
 
/ 2012.03.27. 07:35:48 |

Nyitott kapuk a székesfehérvári szennyvíztisztítótelepen

 A Fejérvíz a Víz világnapja alkalmából a felnőttek számára is szeretné biztosítani, hogy megismerhessék Székesfehérvár egyik legfontosabb környezetvédelmi tevékenységet szolgáló létesítményét. A szennyvíztisztító telep látogatása csak szervezett formában történhet, ezért az érdeklődőket körbevezetik a telephelyen. A gyülekező időpontja: március 28-án szerdán 15.30-kor, Helyszín: a szennyvíztisztító telep előtt (Székesfehérvár, Bakony utca 10.)
/ 2012.03.27. 07:25:59 |

Fehérvári fiatalok is segítettek a Várkapu park rendbetételében

 Az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI, valamint Székesfehérvár Városgondnoksága, többségi iskolák segítségével március 22 és 24 között fontos munkákat végeztek: padokat újítottak fel, festettek le, évelő növényeket ültetettek és aktuális kertészeti munkákat - gereblyézés, lomb összegyűjtése a cserje ágyakban, a virágágyban árvácska kapálás, gyomlálás, öntözést - végezetek a Várkapu parkban.
/ 2012.03.26. 21:46:40 |

Országos vetélkedőt hirdetett a Holokauszt Emlékközpont

„Régen volt? Hol is volt?” címmel országos vetélkedőt hirdetett középfokú intézmények diákjai számára a Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium, a Raoul Wallenberg Egyesület. Az első fordulót Székesfehérváron szervezték, ahol 8 csapat versengett egymással. A diákok helyi városismereti kérdésekkel is találkoztak a feladatok között. Székesfehérvár mellett, Győr, Miskolc, Szeged és Budapest is otthont adott ilyen selejtezőknek.
/ 2012.03.26. 18:55:53 |

Döntött a parlament a kiegészítő bérkompenzáció szabályairól

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresők bérkompenzációjának végrehajtásához szükséges törvénymódosításokat, és változtatott a költségvetésen is, segítendő azokat a vállalkozásokat, amelyeknek az elvárt ötszázalékos béremelés is gondot okoz. Erre a célra a büdzsé módosításával 21 milliárd forintot csoportosítottak át a Nemzeti Foglalkoztatási Alapba.
 
/ 2012.03.26. 16:27:45 |

Molnár Tamás a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség új ügyvezetője

 Molnár Tamást bízta meg 2012 március elsejétől a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetésével Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Az új ügyvezető az elmúlt napokban meg is kezdte a társaság irányítási feladatainak átadás-átvételét, jogi, gazdasági helyzetének vizsgálatát és feladatainak átfogó megismerését.
/ 2012.03.26. 16:13:05 |

Tolnai ovisok mesés nemzetközi sikere

 Kiemelkedő eredményt ért el a Tolnai Úti Óvoda egy európai uniós pályázaton. A gyerekeknek mesét kellett szőniük az emberi jogok témakörében. Az óvoda nagycsoportosai „A talpával látó kisfiú” címmel egy vak gyermek történetét alkották meg az óvodapedagógusok segítségével, a mese végül első helyezést kapott a magyarországi intézmények kategóriájában. A Tolnaisokat meghívták a júniusi díjátadóra Strasbourgba is.
/ 2012.03.26. 15:37:41 |

Várják a diákokat az Arcrekonstrukció kiállításra

 Rendhagyó tárlatvezetésen vehetnek részt az iskolások az Arcrekonstrukció című kiállításon. A május 6-ig nyitva tartó tárlat anyaga hasznos lehet több tanórán is. A tárlaton bemutatják a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Anatómia Rajzi és Geometria Tanszékének kutatási anyagát.
/ 2012.03.26. 15:28:54 |

Lipcsei látogatás a megújuló energiák hatékony, naprakész oktatásához

 Hivatalosan is lezárul a Leonardo program, melynek keretében a Tempus Közalapítvány támogatásával gyűjtöttek ismereteket a Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola oktatói és tanárai a megújuló energiák hatékony, naprakész oktatásához. A korábbi pályázattal ellentétben most főként idősebb kollégák ismerkedhettek a számukra új, alternatív megoldásokkal.
/ 2012.03.26. 15:11:31 |

Közel 1000 székesfehérvári fiatal lép színpadra a 2012-es Fejér Megyei Diáknapokon

 Idén március 30 és április 1 között rendezik Dunaújvárosban a 2012-es Fejér Megyei Diáknapokat. A helyszín a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza lesz, de Munkásművelődési Központban is lesznek előadások. A rendezők számos programmal, buszos-hajós városnézéssel, Méhkasaulás diavetítéssel és Belga koncerttel készülnek. A rendezvény ideje alatt az Alba Volán járatain ingyenesen közlekedhet azok, akik a diáknapok hivatalos karszalagját viselik.