Hírek
Véget ért a "European Operation Alcohol and drugs" közlekedésbiztonsági akció
Augusztusra készen lesz a kerékpárút Székesfehérvár és a Velencei-tó között
Bérelhető konferenciatermek a Régió Házában
Népszavazás lesz az egészségbiztosításról
Az Országgyűlés hétfőn elrendelte az egészségbiztosítás privatizációját megakadályozó népszavazási kezdeményezést. Az Albert házaspár többféle szöveggel is benyújtott kérdéseket ugyanebben a témában, azt a kérdést, amelyről hétfőn szavazott a Ház, 2007. március 27-én juttatták el az Országos Választási Bizottsághoz.
Nemzetközi repülőtérré fejleszthető az Alba Airport
A Székesfehérváron tárgyalják a móri mészárosok büntetőügyét
A vádirat ismertetésével, a vádlott vallomásának meghallgatásával, valamint tanúk kihallgatásával kezdődött meg hétfőn Székesfehérvárott a Fejér Megyei Bíróságon a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás vádlottjának a tárgyalása. W. Róbertet előre kitervelten, több emberen, társtettesként elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség. A 35 éves vádlottat mackóban és vezetőszíjon kísérték a kommandósok a tárgyalóterembe és a tárgyalás idején mellette és a terem ajtaja előtt is fegyveres őrök álltak.
Több mint 400 gyerek rúgta a labdát a Csukovics Emléktornán
Négy korosztály, 41 csapat, több mint 400 focistapalánta. Lenyűgöző látványt nyújtottak a Sóstói Stadion edzőpályái, melyek zsúfolásig teltek a a fiatal labdarúgókkal a Csukovics László Emléktornán. A megmérettetést már negyedik alkalommal rendezi meg a Videoton Labdarúgó Közalapítvány, évről-évre nagyobb és nagyobb sikert aratva.
Megkezdődött az Albacomp keretalakítása
Nemzetközi kapcsolatok a Socrates Programmal a Tóvárosi Óvodában
Folytatódik az ebek kötelező veszettség elleni oltása Székesfehérváron
Székesfehérváron is, mint Magyarország összes településén tartott valamennyi három hónaposnál idősebb kutya veszettség elleni oltása és féregtelenítő szerrel történő kezelése kötelező feladata a gazdáknak. Székesfehérváron az alábbi helyeken és időpontban kerül sor. Az oltás és a féreghajtás díja az eb súlyától függően 2.700,- 2.800,- 2.900,- Ft. Időpontok és helyszínek a cikkben! KÉPEK kutyákról!
Jazz Garden pénteken este az Öreghegyi Közösségi Ház udvarán
Az Öreghegyi Közösségi Ház mégis megrendezi a múlt héten lemondott Jazzgarden programot. Sajnos egy együttesnek nem felelt meg az időpont, de a tervezett programot június 13-án 19.00 órai kezdettel megtartják. A kerti mulatságra minden érdeklődőt szeretettel várnak!