Hírek
Tájékoztató kiadvány készült Székesfehérvár óvodáiról
A kiadvány itt tölthető le! (1.79MB pdf)
Felelősen a közösségért! Felelősen Fehérvárért!
„Felelősen a közösségért! Felelősen Fehérvárért!” címmel kedden indította útjára Székesfehérvár önkormányzata a társadalmi felelősségvállalásról szóló programját. Délután a Székesfehérvár nagyvállalatainak felsővezetőivel tárgyalt a programról a város polgármestere. Warvasovszky Tihamér tájékoztatása szerint a társadalmi felelősségvállalás program célja, hogy olyan városban éljünk, dolgozzunk, illetve olyan városban nőjenek fel gyermekeink, ahol teszünk környezetünkért, a város tisztaságáért, egészségünkért és a közbiztonság javításáért.
WWW.FEHERVARERT.HU
Székesfehérváron adta el tízezredik autóját az AAA Autó
Az AAA AUTO magyarországi leányvállalata eladta történetének tízezredik autóját székesfehérvári telephelyén rövid két hónappal azután, hogy a cég megünnepelte ugyanennyi autó felvásárlását. A szerencsés vásárló Killer Imre volt, akinek Renault Laguna gépkocsiját beszámították a tranzakcióba. A cég, melynek részvényei a budapesti tőzsdén szeptember vége óta forognak, tavaly év végén nyitott használtautó kereskedést Székesfehérváron.
Csütörtökön este lesz lakossági fórum Kisfaludon
Öreghegy - Kisfalud önkormányzati képviselője lakossági fórumot tart február 21-én, csütörtökön 18 órakor a Kisfaludi Faluházban. A résztvevők képviselői tájékoztatót hallhatnak a választókörzetet érintő eseményekről, tervekről a város 2008-as költségvetésének ismeretében – tájékoztatott Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő. A fórumon a Polgármesteri Hivatal mellett a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, az Alba Volán, a T-Com és a Városgondnokság is képviselteti magát.
Mit kell tudni a kábítószerekről? - drogprevenciós kiállítás
Égett a rét Zichyújfalu közelében
Reneszánsz Év: elkészült a fehérvári programokat bemutató kiadvány
A Reneszánsz Év programfüzetét itt találja!
Nemzeti Emlékhely: utolsó egyeztetés a tervek leadása előtt
Látványtervek a cikkben!