Hírek

/ 2007.10.04. 07:58:25 |

Kocsmai verekedés volt a Palotavárosban

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy vita hevében megverte egy ivócimboráját egy székesfehérvári presszóban. A Palotavárosban járőröző rendőröket kedden éjszaka, nem sokkal tizenegy előtt riasztották egy kocsmai verekedéshez a Kelemen Béla utcába. Mint kiderült, a sörözőben egy 41 éves fehérvári férfi veszett össze egy ugyancsak helybéli, 35 éves vendéggel, s a szóváltást követően az idősebbik férfi rátámadott ellenfelére. A férfit garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki a kapitányságon, két másik vendéget tanúként hallgattak meg.
/ 2007.10.04. 07:48:16 |

Adott a nyugalom - Székesfehérvárra költözik Oláh Ibolya

Oláh Ibolya Tiszadobról Székesfehérvárra költözik. Az énekesnőnek egyébként nem erőssége az egy helyben maradás, hiszen korábban a fővárosból visszaköltözött Tiszadobra, most pedig megint várost vált. Szerető családra vágyik Székesfehérváron, melyhez úgy tűnik, minden lehetősége adott: biztos munkahely, szerető férfi és a nyugalom is adott a Királyi Városban.
/ 2007.10.04. 07:24:34 |

Veszettség elleni pótoltásra várják a kutyatulajdonosokat

Azok a kutya- tulajdonosok, akik elmulasztották elvinni az önkorámnyzat által szervezett oltásokra a kutyájukat azoknak veszettség elleni pótoltást rendelt el a városi főállatorvos. Két időpontban vihetik a kötelező oltásra az ebeket: október 10-én szerdán a Faház borozó mellé a Budai útra délután kettő és három között, illetve október 13-án szombaton reggel nyolc és kilenc között a Homoksoron a Vásártérre. A veszettség elleni oltás és féreghajtás díja 1800 és 2000 forint között a kutya méretétől függően változik, amit a helyszínen az állatorvosnak kell fizetni.
Nézegessen aranyos képeket kutyákról!
/ 2007.10.03. 18:08:04 |

Lezárják a Csíkvári utat a pénteki labdarúgó mérkőzés miatt

2007. október 5-én a Sóstói Stadionban megrendezésre kerülő Fehérvár FC – Újpest NBI-es labdarúgó mérkőzés miatt lezárják a Csíkvári út Széchenyi út és Állatkórház közötti szakaszát a gépjárműforgalom elől. A lezárás miatt a „11’, „11A” és a „39” jelzésű helyi autóbuszjáratok 16.30 órától 22.00 óráig terelőútvonalon közlekednek. A Sóstói utca elnevezésű megálló helyett ideiglenes megállóhelyet jelölnek ki a Rádió utca 3. számú ház előtt, illetve ezzel a házzal szemben. Kérjük, hogy fokozott figyelemmel kísérjék a kihelyezett közúti jelzéseket!
/ 2007.10.03. 12:16:50 |

Gólzáporos FC Fehérvár-vereség a Ligakupában

 A labdarúgó Ligakupa ötödik fordulójában az FC Fehérvár az Újpest vendégeként lépett pályára. A találkozó első félidejében a Vidi szerzett vezetést, sőt két találatra növelte előnyét, a meccs végén azonban a szünetben szárnyra kapó lilák örülhettek. Az Újpest a második játékrészben fordított, s az utolsó percben lőtt fehérvári szépítő gól sem volt elegendő a pontszerzésre. A továbbjutás szempontjából fontos összecsapáson az Újpest 4-3-ra nyert Marijan Vlak együttese ellen. Újpest – FC Fehérvár 4-3 (0-2)

/ 2007.10.03. 09:00:53 |

Almát minden közlekedőnek! - iskolásokkal mérik a sebességet a rendőrök a városban

 Idén is megrendezik az citrom-alma akciót, amely nem egy fedőnév, hanem egy sebességméréssel egybekötött közúti ellenőrzés Székesfehérváron. A Fejér Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a General-Providencia biztosító közös szervezésében október 4-én 13.00 órakor sebességméréssel egybekötött közúti ellenőrzés lesz Székesfehérváron az egyik általános iskola előtt. Az ellenőrzést végző rendőrök mellett kisiskolások adnak jutalomképpen a megállított sofőrnek egy-egy almát, amennyiben a rendőr nem talált hiányosságot, vagy szabálytalanságot, és citromot annak, akinél nem volt minden rendben.

/ 2007.10.03. 08:58:39 |

Német irodaszer-gyártó hozta központját Székesfehérvárra

 Magyarországon alakítja ki kelet-közép-európai gyártási és értékesítési központját a Swedex GmbH. Ezzel párhuzamosan a német irodaszer-előállító újabb termékek gyártását telepíti székesfehérvári leányvállalatához. Ezzel párhuzamosan a német irodagép- és irodaszergyártó teljes egészében székesfehérvári székhelyű cégéhez, a Swedex Hungária Kft.-hez telepíti az úgynevezett gyűrűs iratrendezők gyártását. A többezer féle irodai terméket előállító és forgalmazó Swedex a közelmúltban 800 ezer eurós beruházásba kezdett Székesfehérváron. A cég jövőre várhatóan újabb komplett gyártási programokat telepít Magyarországra.

/ 2007.10.03. 08:55:09 |

Késeltek a Pláza-tetőn - több embert letartóztatott a rendőrség

 Több embert is elfogott a rendőrség abból a társaságból, melynek tagjai a gyanú szerint megkéseltek egy férfit egy székesfehérvári nagyáruház parkolójában. A fehérvári kapitányságra este kilenc óra körül jelentették be, hogy a Plaza parkolójában megszúrtak egy férfit. A kiérkező járőrök megállapították, hogy három fehérvári és egy sárbogárdi lakos előzetes szóváltás után támadott rá a Polgárdiban élő sértettre, akit egy késsel meg is szúrtak. A férfi, szerencséjére nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérülésekkel úszta meg a szurkálást.

/ 2007.10.03. 08:41:05 |

Azt a teremburáját - családi délutánra hív a Terembura Egyesület a Budenz-házba

A Terembura Egyesület 4-12 éves korig várja a gyerekeket a Budenz – házba, október 6-án, szombaton 15-órától. Az gyerekek múzeumi séta keretében, egy mesén kereszül ismerkedhetnek meg a székesfehérvári születésű, híres építész Ybl Miklós; a neves művészettörténész Ybl Ervin; valamint az 1700-as évek elején Székesfehérvárra költözött Ybl-család történetével. A belépés ingyenes. A foglalkozáson maximum 25 gyermek tud részt venni, ezért  kérjük, előzetesen jelentkezzenek be a 06-20/370-90-52-es telefonszámon, Hári Krisztinánál.
/ 2007.10.03. 08:17:26 |

A 22 évesek negyede főiskolán vagy egyetemen végzett

Az utóbbi években minden korábbinál több diák, a 22 éves korosztály 22-24 százaléka fejezte be sikeresen felsőfokú tanulmányait. Ez 1990-ben még csak 11-12 százalék volt. A 20 évesek körében alig több mint egy évtized alatt 14-ről 50 százalékra nőtt a nappali képzésben részt vevők aránya - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal "Társadalmi ellátórendszerek 2006" című átfogó jelentéséből.
/ 2007.10.03. 07:56:54 |

Útlezárás pénteken- újpesti szurkolók érkeznek Fehérvárra

 A Székesfehérvári Rendőrkapitányság közleményben tudatja az érintettekkel, hogy október 05-én 16.30 óra és 22.00 óra közötti időben lezárják a Stadion III. kapuja és a temető kerítése közötti átjárót, a Temető utcát a Szárcsa úti kereszteződésnél, a Csíkvári utat pedig a Széchenyi útnál, illetve a Stadion IV-es bejáratánál. Ehhez kapcsolódóan a Csíkvári út Batthyányi út felöli járműforgalmát az Állatkórháznál a Vásártéri út felé terelik. A lezárt területre a bentlakók a Homoksor és a Vásártéri út felöl jutnak el. A rendőrök kérni fogják, a bentlakást igazoló okmányt a bejutni szándékozó sofőrtől.

/ 2007.10.03. 07:43:10 |

Az infláció kétszeresével növekedett a lakásfentartás Magyarországon

Az infláció kétszeresét meghaladó mértékben drágult a lakásfenntartás Magyarországon. A lakáshitelek állami támogatásának visszafogása is érezteti hatását. A lakáshitelek állami támogatásának visszafogását mutatja, hogy a 2000 előtt felvett kölcsönök havi törlesztése átlagosan 23 ezer forint, a 2001-2003 között felvetteké 35 ezer, a 2003 utáni hiteleké pedig már 39 ezer forint. Az egy háztartásra jutó havi kiadás 2003 óta 22 ezerről 30 ezer forint közelébe emelkedett - olvasható a KSH jelentésében.
/ 2007.10.02. 20:57:09 |

Pályázat egy több mint 5000 négyzetméteres homoksori ingatlan eladására

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Lakás- és Vagyongazdálkodási Bizottsága nyilvános pályázatot hirdet Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat tulajdonát képező Székesfehérvár, Homoksori 7067/3 hrsz-ú 5294 m² térmértékű ingatlan elidegenítésére. A részletes pályázati kiírás átvehető a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Igazgatóság Lakás-, Vagyongazdálkodási Irodáján (Székesfehérvár, Városház tér 1. II/64.).

/ 2007.10.02. 20:55:28 |

Pályázati felhívás a Budai u. 47 szám alatti épület eladására

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Lakás- és Vagyongazdálkodási Bizottsága nyilvános pályázatot hirdet Székesfehérvár Megei Jogú Város Önkormányzat tulajdonát képező Székesfehérvár, Budai út 47. szám alatti 8451/1 hrsz-ú 2245 m² térmértékű ingatlan elidegenítésére. A részletes pályázati kiírás átvehető Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Igazgatóság Lakás-, Vagyongazdálkodási Irodáján (Székesfehérvár, Városház tér 1. II/64.).

/ 2007.10.02. 18:36:37 |

Zene Világnapja az ARÉV Sportcsarnokban - Márkus József kapta a Fricsay-díjat

 Somorjai Ferenc, Horányi Ottília, Mihályi Gyuláné, Tatár Dezsőné után, 2007- ben Márkus József kapta a Fricsai-díjat. Az ARÉV Csarnokban a Zenei Világnap alkalmából rendezett nagyszabású koncerten adták át a zenei elismerést, amit Székesfehérvár önkormányzata 2002-ben alapította és minden évben a Zene Világnapján adják át. A díj odaítélésének legfontosabb szempontja, hogy a díjazott éveken át jelentős értékkel gazdagítsa a város zenei életét - mondta dr. Csapó Csilla alpolgármester. Márkus József az Albatross Jazz és Blues Band alapítója, aki a 1970-es évek közepétől kapcsolódott be a fehérvári zenei éltbe és jazzklubot is működtetett a Szabadművelődés Házában.