Hírek

/ 2006.11.30. 15:00:14 |

Fiatal jazz-zenészek premierje a Vörösmarty Színházban

 December 2-án szombaton 19 órától a Vörösmarty Színház kávézójában, a Café Premierben mutatkoznak be a fehérvári közönségnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának hallgatói. A GÁSPÁR SZILVI JAZZ BAND tagjai valamennyien fiatal, tehetséges jazz-zenészek, akik jazz standardek-et játszanak.

/ 2006.11.30. 12:22:45 |

VII. Videoton Baráti Kör - Kuti Sport Puma kispályás torna a Videoton Oktatási Központban

 A Videoton Baráti Kör az idén hetedik alkalommal rendezi meg hagyományos, karácsony és szilveszter között lebonyolítandó kispályás labdarúgó tornáját és a zárónapi gálamérkőzéseket. Az eddigi tornák látogatottsága bizonyította, hogy Székesfehérvár és a régió labdarúgást kedvelő szurkolói számára tartalmas programot biztosít ez a rendezvény, hiszen minden alkalommal 2-3000 néző kísérte figyelemmel a mérkőzéseket. Információ: Császár István 20/4802-148, illetve Horváth Győző 70/2482-552
/ 2006.11.30. 12:14:06 |

Szavazz Fehérvárra! - települések versengése a Magyar Televízióban

 Az elmúlt egy évben Székesfehérvárt is bemutatta a Magyar Televízió Főtér című műsora, így településünk is résztvevője a közszolgálati csatorna által meghirdetett „Az év települése” játéknak. A cím elnyeréséről a szerkesztőség dönt, de várják a műsor nézőinek javaslatait is. A bemutatott tájakra 2006. december 20-ig lehet szavazni. 2006. december 3-án (vasárnap) 9 órától különkiadással jelentkezik a Főtér, amiben felelevenítik a bemutatott településeket és tájékoztatást adnak a játék feltételeiről.

/ 2006.11.30. 09:43:16 |

Vasárnap nyit a karácsonyi vásár a Belvárosban

 Csütörtökön kapták meg a kulcsait az árusok a karácsonyi vásár faházainak. Az idén 38 árusító hely található a Városház téren. A faházak vasárnaptól nyitnak ki. Lesz két kürtőskalácsos, négy büfés, szaloncukor árusok, gyertyaöntők és díszpárnások is. Az idén is lesz Szeretetházikó és az Alba Civitan Kht is kapott faházat. A város karácsonyfáját csütörtökön díszítik a Tóparti Gimnázium diákjai. A Fehérvári Karácsony programsorozat rendezvényeiről itt talál pontos információkat.

/ 2006.11.29. 21:47:39 |

E-Mikulás és országos jótékonysági akció az Alba Plazában

 Az idei évben Székesfehérváron foglalja el rezidenciáját az „E-Mikulás”. December 2-től ugyanis az Alba Plazában elhelyezett webkamera lehetővé teszi, hogy a kisebbek és nagyobbak a világhálón keresztül figyeljék az ajándékokat osztogató Mikulást. A gyerekeknek és szüleiknek csupán a www.mikulasszolgalat.hu vagy a www.albaplaza.net címet kell begépelnie… A Mikulás rezidencia mellett a „Mikulás-gyár” elnevezésű országos jótékonysági adománygyűjtésnek is helyet ad a fehérvári Plaza. A Magyar Vöröskereszt segítségével december 9-én kezdődik és december 17-ig tart a karitatív akció.
 

/ 2006.11.29. 20:55:52 |

Õszintének és nyíltnak kell lenni - interjú az Ifjúsági és Civilkapcsolatok Bizottságának elnökével

Az Ifjúsági és Civilkapcsolatok Bizottságának új elnöke Juhász László a Válasz Egyesület önkormányzati képviselője. Fontos feladatnak tartja az elkövetkezendő ciklusra vonatkozóan, hogy megvalósítsanak egy olyan civil szolgáltató házat, ahol minőségi infrastruktúrát használhatnak majd a civilek, hiszen sok olyan szervezet van, aki az önkormányzattól kapott támogatás jelentős részét az önkormányzattól kapott helyiség fenntartására fordítja. Szeretné az azonos területen dolgozó civileket összefogásra bírni a hatékonyabb működés érdekében. Első sikereként az SZMSZ módosítás azon pontját tartja, miszerint civil szervezetek is tanácskozási jogot kapnak a közgyűlésben.
/ 2006.11.29. 20:49:34 |

Négy érmet szereztek a fehérvári műkorcsolyázók

 Közelednek a műkorcsolyázók korosztályos bajnokságai, így a székesfehérvári Mikulás-Kupa kiváló felkészülési lehetőséget kínált az utánpótlás számára. a hétvégi versenyen mintegy hatvan műkoris adta le nevezését a fehérvári jégcsarnokban, ahol már hatodik alkalommal rendezték meg a Mikulás-Kupát. A viadal idén annyiban változik, hogy versenysorozattá bővült a megmérettetés, a februári debreceni Maskarádé-Kupa, valamint az áprilisi fehérvári Húsvét-Kupa teszi teljessé Hujber Anitáék sorozatát. fotó: Pálhegyi Dániel
/ 2006.11.29. 20:37:08 |

Megjelent Táborosi Zsuzsa könyve a fehérvári iparosok életéről

 A Lánczos Kornél Reálgimnázium Pódium sorozatának keretein belül mutatták be kedden a gimnázium történelem tanárának Táborosi Zsuzsának nemrég megjelent könyvét, ami "A modern nagyváros felé…" címet viseli. A kötet Székesfehérvár kisiparos családjait mutatja be a két világháború között. A könyv érdekessége, hogy nem pusztán egy történet leírás, vagy néprajzkutatási dokumentum, hanem az adott kör munkásrétegének korrajza is egyben.
/ 2006.11.29. 18:58:29 |

Az összes kekszet Fehérvárra hozzák, a győriek negrózhatnak

Ismét átszervezésről tárgyal a Danone: a tervek szerint a kekszeket Székesfehérváron állítanák elő, Győrben Negrót gyártanának. Öt évvel ezelőtt már felmerült ugyanez az átszervezés, akkor a francia multinacionális cég országos felháborodás és fogyasztói bojkott miatt lépett vissza. A Győri Kekszet Székesfehérvárra akarja költöztetni a cég, ahol a Danone kekszeinek 70 százalékát jelenleg is gyártják. Így a Pilóta Kekszet, Balaton Szeletet, Vaníliás Karikát a győri kekszekkel együtt Székesfehérváron állítanák elő.
/ 2006.11.29. 07:57:03 |

Schengen: az új tagok közül Magyarország áll a legjobban

A 2004-ben csatlakozott új uniós tagállamok közül Magyarország áll a legjobban a schengeni feltételek teljesítésével - derült ki a BruxInfo birtokába jutott dokumentumból. Az Európai Unió belügyminiszteri tanácsa elé jövő héten kerül az említett jelentéstervezet, amely a többi 9 új EU tagállamot is alkalmasnak találja arra, hogy jövő októberben csatlakozzon a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez. A schengeni csatlakozásnak rengeteg feltétele van, de elsősorban az unió külső határán a határellenőrzés megerősítéséhez szükséges technikai és személyi feltételeket kell megteremteni.
/ 2006.11.29. 00:24:38 |

Egy arany-, két ezüst-, egy bronzérem az öttusa VB termése

 Az Alba Volán SC öttusa szakosztályának évzáró bankettjén az edzők közül talán az idén mesteredzői minősítést szerző Komlódi Zsolt kapta a „legélesebb” kritikát, díszkarddal köszöntötték a szakembert. Természetesen a sportolók, az utánpótlás és a felnőtt korosztály képviselői sem maradtak ki az elismerés-zuhatagból, mindez nem is csoda, hiszen az öttusázók remek évet produkáltak. A felnőtt válogatottak – Horváth Viktor, Vörös Zsuzsanna, Máthé Viven, és Alekszejev Tamara – például egy arany-, két ezüst-, és egy bronzérmet hoztak haza a legutóbbi megmérettetésről, a guatemalai Világbajnokságról.
/ 2006.11.28. 23:05:42 |

Félgőzös robogás - Újvárosban könnyedén nyert a Volán

 A Borsodi Jégkorong Liga 18. fordulójában a listavezető Alba Volán-FeVita a korábban szebb napokat látott, jelenleg a negyedik helyen tanyázó Dunaújvárosi Acélbikák-extra.hu együttesének otthonába látogatott és el is hozta a három bajnoki pontot – ha már ilyen könnyen adták. A Volán több játékosát is pihentette, Gröschl, Kovács, Csibi, Ennaffati nem korcsolyáztak a dunaújvárosi jégre, de a túloldalon is akadtak hiányzók, hiszen az elsőszámú kapus Ferjo, és az egyik legrutinosabb csatár Borsos, sérülés miatt nem húzhattak korcsolyát.
/ 2006.11.28. 15:55:06 |

A "Világunk" című vándorkiállítás évadzáró rendezvényét tartották a Városháza aulájában

A „Világunk” című vándorkiállítás évzáró rendezvényére várta az érdeklődőket november 28-án az Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület. A Városháza első emeleti aulájában megrendezett tárlatot Székesfehérvár polgármestere nyitotta meg. A kiállításnak eddig Székesfehérváron három állomása volt, majd átlépve a megyehatárt regionálissá vált: október 27-től Tatán, november 16-tól Komáromban állították ki, december 4-től pedig Vértesszőlősön tekinthetők meg az alkotások.

/ 2006.11.28. 13:48:00 |

25 éves jubileumát ünnepelte a Sziget Utcai Óvoda

Nagyszabású ünnepséggel emlékezett ma a Sziget Utcai Óvoda az intézmény fennállásának 25. évfordulója alkalmából. Filkornné Sándor Rózsa óvodavezető a jubileum alkalmából elmondta, felfogásuk szerint a gyermek egyedi, mással nem helyettesíthető egyéniség, aki egyéni bánásmódot igényel. "Ebben az életkorban szüksége van a gyermeknek a megerősítésére. A játékot az óvodában való nevelés leghatékonyabb eszközének tekintjük és valljuk, hogy ennek kell dominálnia az egésznapos tevékenység során. "- tette hozzá. Az ünnepségen a gyermekek tánccal, szavalatokkal és szülinapi tortával ünnepelték az óvoda 25 éves jubileumát. A rendezvényen részt vett Warvasovszky Tihamér polgármester és dr. Csapó Csilla alpolgármester is.
/ 2006.11.28. 12:08:22 |

Elárasztják Európát a spamek

 A kéretlen levelek valósággal elárasztják kontinensünket. Az Európai Bizottság most kiadott tájékoztatása szerint az európai levelesládákba küldött e-mailek csaknem 80%-a spam. Viviane Reding, az EU médiaügyi biztosa felszólította az Unió kormányait, hogy vegyék fel a harcot a spam, a kémszoftverek és minden egyéb, illegális online tevékenység ellen, valamint az EU-s irányelvek betartásával javítsanak az internet biztonságán. Az EU-jelentésből kiderült, hogy mindössze két tagállam - Hollandia és Finnország - tett lépéseket a 2002-es spamtörvény betartatására.