Hírek

/ 2006.08.10. 10:52:17 |

Figaro és a szolga komikus konfliktusa a Városház téren

 A Musica Regia sorozat keretein belül mutatja be a Vörösmarty Színház társulata a Figaro házassága című vígjátékot. A Pierre Augustin Caron de Beaumarchais által írt darab Figaro esküvőjének napját dolgozza fel. A főszereplőt alakító Quintus Konrád előtt a házasság napján derül ki, hogy senki sem olyan, mint aminek gondolja és a barátai igazából az ellenfelei. Ebből következően a nap során többen megpróbálják megakadályozni a frigy létrejöttét és kelepcébe csalni a grófot, ami komikus jelenetekbe keveri főhősünket. A darab végén az igazság győz és végül a szolga a gróf fölé kerekedhet. A Lendvai Zoltán által rendezett darab legközelebb augusztus 9-én tekinthető meg a Városház téren. 

/ 2006.08.10. 10:18:12 |

Legnagyobb sztárját kell nélkülöznie a Grashoppersnek Fehérváron

A Székesfehérvár UEFA-Kupa ellenfele, a svájci Grasshoppers csütörtökön este nélkülözni kénytelen a német válogatott belső védőspecialistáját, Matthias Langkampot. A svájciak nagy ászuk nélkül utaztak Magyarországra, mivel Langkamp egyidejűleg többféle sérüléssel is küszködik. A játékosnak szemgyulladása van, amelyre antibiotikumokat kell szednie. S hogy a baj nem jár egyedül, azt igazolja az is, hogy Langkamp hasizomhúzódással is bajlódik, ám a csapat vezetői szerint vasárnapra, a Luzern elleni bajnokira már ismét bevetésre készen kell lennie.

/ 2006.08.10. 07:42:17 |

Holnap még beadhatók a jelentkezések a pótfelvételire

 Péntekig kell a felsőoktatási intézményekbe beérkezniük a nyári pótfelvételi jelentkezéseknek. A felvételi eredményéről 2006 szeptemberének első napjaiban kapnak értesítést a jelentkezők. További részleteket az érdeklődők a felvi.hu internetes oldalon találhatnak, ahol tájékozódhatnak a meghirdetett alapképzésekről, felsőfokú szakképzésekről és a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek meghirdetett képzési formákról.

/ 2006.08.09. 12:41:13 |

Éjszakai körjárat és palotavárosi buszjárat szeptember 1-től 

Két újdonságról is beszámolt Székesfehérvár polgármestere a helyi buszközlekedéssel kapcsolatban. A fiatalok kérésére éjszakai járatok indulnak szeptember 1-től hétvégenként az autóbusz állomásról. Szeptember 1-től megindul a buszközlekedés a Palotavárosban is, ahol a 29-es számú járat közlekedik majd. A polgármester elmondta, az idei évben az önkormányzat saját forrásból 90 milliót adott a tömegközlekedés fejlesztéséhez, ehhez pályázat útján további 94 milliót nyert, így összesen 184 millió forinttal tudta támogatni új buszok beszerzését, illetve új járatok üzemeltetését. 

/ 2006.08.09. 09:46:48 |

A Duna TV közvetíti a Fehérvár FC UEFA-kupa meccsét

Csütörtök este fogadja a svájci Grasshopperst az FC Fehérvár a labdarúgó UEFA Kupa selejtezőjének második fordulójában: a párharc tétje hazai szempontból az, hogy marad-e magyar csapat a nemzetközi porondon augusztust követően is. A első mérkőzésre 20 órától kerül sor Székesfehérváron. A mérkőzést a Duna Televízió közvetíti.

/ 2006.08.09. 08:41:56 |

A rettenetes parlagfű és a monarchia gabonaszállítmányai

 A parlagfű az első világháború után kezdett elterjedni Európában. Ennek hátterében az Osztrák-Magyar Monarchia adriai kikötőibe érkező, parlagfűvel szennyezett gabonaszállítmányok álltak. Az első fertőzött területek a kikötők körül, illetve az onnan elvezető utak és vasútvonalak mentén alakultak ki. Az éghajlati viszonyok hasonlóak voltak, mint a növény eredeti élőhelyén, Észak-Amerikában. Ekkor kezdődött meg a parlagfű igazi európai terjedése, ami a második világháború utáni években felgyorsult, a kilencvenes években pedig riasztó ütemet vett fel...
/ 2006.08.09. 07:10:52 |

A 100 éves Irén nénit köszöntötte a város polgármestere

 Kedden délután a Városháza Kistanács termében köszöntötte Warvasovszky Tihamér polgármester Irén nénit 100. születésnapja alkalmából. A jó egészségnek örvendő Juhász Jenőné Kertész Irént családtagjai is elkísérték a polgármesteri köszöntésre. Irénke néni egyedül él és tegnap például egyedül ment fodrászhoz is. A Városháza nem volt idegen neki, hiszen ott dolgozott könyvelőként a hajdani adó csoportnál. A város polgármestere virággal és ajándékcsomaggal köszöntötte a család jelenlétében a 100 esztendős Irénke nénit, majd átadta neki azt az önéletrajzot, amit még akkor írt, amikor dolgozni ment a Városházára. 
/ 2006.08.08. 23:11:03 |

Újra munkában - Folytatja a felkészülést az Alba Volán-FeVita

 Hétfőn délelőtt újra munkába álltak az Alba Volán-FeVita jégkorongozói. A csapat két részben teljesíti a nyári felkészülést, a most rajtolt második szakasz előtt majdnem négy hétig pihentek a játékosok. A Fehérvári Ördögök az első héten "szárazon" tréningezik, a második héten Budapesten, a harmadikon pedig már hazai környezetben korcsolyáznak jégre Karel Dvorak tanítványai.
/ 2006.08.08. 23:02:59 |

Cornexi-győzelem a Zaporizsje ellen

 A Cornexi-Alcoa-HSB Holding női kézilabda csapata kedden az ukrán sztárcsapatot, a Motor Zaporizsjét látta vendégül a felkészülés jegyében. Szabó Edina együttese 16-12-es félidőt követően 33-27-re nyert nagynevű ellenfelével szemben. A fehérvári csapatból betegség miatt hiányzott két meghatározó játékos, Tápai Szabina és Pádár Margó is, a Cornexi mégis remek győzelmet aratott. Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Motor Zaporizsje 33-27 (16-12)

/ 2006.08.08. 22:58:27 |

Pat Cortina újabb egy évig a magyar jégkorong válogatott szövetségi kapitánya

 Pat Cortina Magyarországon töltött évei során számos kellemes élménnyel gazdagodott – gondoljunk csak az Alba Volán-FeVitával szerzett bajnoki címekre, és nemzetközi sikerekre, vagy éppen a magyar jégkorong válogatott élén átélt sok szép győzelemre, oroszlánbajúsz-cibáló szoros eredményekre. A Magyar Jégkorong Szövetség elnöke Studniczky Ferenc kedden egyéves szerződést kötött Pat Cortinával, tehát a Volán korábbi szakvezetője továbbra is a válogatott szövetségi kapitánya.
/ 2006.08.08. 19:10:21 |

Francia érdeklődés az "Alba Innovációs Park" projekt iránt

 Alain André informatikus, gazdasági szakember látogatott kedden Székesfehérvárra, ahol a város vezetésével tárgyalt az Alba Innovációs Park projektről. A szakember a CICOM vezetőjeként innovációs parkok létrehozásában szerzett tapasztalatot, 25-30 országban dolgoznak világszerte. A park profiljának kialakításában, valamint később a finanszírozás módjainak megszervezésében is tudnak segíteni a városnak. A Városházán délután további tárgyalásokat folytattak, ahol jelen volt Heinrich Péter a KDRFÜ vezetője és Schultz György a Polgármesteri Hivatal kabinetirodájának vezetője is.
/ 2006.08.08. 08:09:30 |

Mozgáskorlátozott parkolókat ellenőriztek a rendőrök

 Fejér megye rendőrei július 25-31-e között összesen 112 fővel szemben intézkedtek mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolók jogtalan használata miatt. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőrei 24 sofőrrel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek, 25 főnek csekket adtak, míg három személyt figyelmeztettek.

/ 2006.08.08. 08:05:48 |

Forródrót segíti a vendégmunkások EU-n belüli mobilitását

 EU-állampolgári jogaikról informálja az európai vendégmunkásokat egy civilszervezet most indított telefonos szolgáltatása, amelyről az euractiv.com adott hírt. Az Európai Állampolgár Cselekvését Segítő Szolgálat (ECAS) forródrót-vonala abban nyújt segítséget, hogy az érintettek megismerjék lehetőségeiket, ha egy másik EU-tagországban szeretnének munkát vállalni.
/ 2006.08.08. 07:26:27 |

Tornádót láttak tegnap délután Székesfehérváron

 Tegnap kora délután több fotó is érkezett szerkesztőségünkbe, miszerint tornádót láttak a város déli része fölött elhaladő viharfelhő közepében. A zivatarfelhőből lenyúló, de a felszínt el nem érő tölcsért trombának nevezik, gyakran ez a tornádó egyik fejlődési szakasza. Szerencsére a földig nem ért le a tölcsér. A város környékén igen ritkán megfigyelhető jelenségről itt talál fotókat.

/ 2006.08.08. 06:58:00 |

A feleségét verte a bútorbolt parkolójában - hétvégi rendőrségi összefoglaló

 Testi sértések, garázdaságok, ittas vezetők jellemezték a hétvége vezetői bűnügyi eseményeit Fejér megyében. A 72 óra leforgása alatt hat személy elfogására került sor, húsz fő előállítására történt intézkedés. Egy tucat sofőr ittasságára derült fény közúti ellenőrzések alkalmával és 77 azon szabálysértési feljelentések számára amelyeket a hétvégén tettek meg intézkedő járőreink különböző ügyek kapcsán. A három nap alatt összesen kilenc személyi sérüléssel végződő balesetnél helyszíneltek a rendőrök, átlagban naponta háromnál.