Hírek
Visszavonták a fehérvári buszsofőr jogosítványát
Csigolyarepedéssel ápolják azt a buszsofőrt, aki szombaton borult fel járművével Székesfehérváron. A járművezető aznap már kétszer ment végig ezen a szakaszon gond nélkül, csakhogy lehűlt a levegő és lefagyott a pára - magyarázta Tóth István, az Alba Volán Rt. vezérigazgatója, aki szerint a járművezető 20 évet vezetett eddig baleset nélkül, rutinos, jó sofőr.
Kikapott az Albacomp a Magyar Kupában
A Magyar Kupa küzdelemsorozatában a Soproni sÖrdögök otthonában lépett pályára az Albacomp kosárlabda csapata. A gyenge kezdés után Fodor Péter együttese jobb második negyedet produkált, majd a harmadik játékrészben ismét elhúzott a Sopron, és innen már képtelen volt felállni a fehérvári csapat. A továbbjutás még nem dőlt el, jövő kedden Székesfehérvár ad otthont a visszavágónak. Soproni sÖrdögök – Albacomp 97-84 (21-24, 23-24, 29-23, 24-23)
Autóúton a régióban - a tervek szerint halad a csóri elkerülő építése
Tavaly májusban kezdődött a Csórt elkerülő út építése és a tervek szerint még idén szeptemberben átadják az utat, ami annyit jelent, hogy a Közép-Dunántúli Régió két legnagyobb városa Székesfehérvár és Veszprém között –a várpalotai szakaszt kivéve- csaknem végig kétszer két sávon lehet majd. Molnár István a Magyar Közút Kht. fejér megyei területi igazgatója elmondta, hogy végeztek az útalap feltöltésével és a hidak és aluljárók alapja is elkészült már.
Horváth Viktor 2005 Legjobb Férfi Öttusázója - Interjú a versenyzővel
A miniszterelnökkel tárgyalt Fehérvár polgármestere a 2012-es Labdarúgó EB pályázatról
Tesco-s zacskót húzott a lábára és úgy hajtott az árokba
Fékezés helyett gázt adott egy székesfehérvári férfi a Seregélyesi út és a Hunyadi út kereszteződésében. A nagy sebesség miatt az árokba hajtott, és felborult Suzuki Altójával. A sofőr be volt kötve, ezért könnyű sérülésekkel megúszta. A balesetet az okozta, hogy a férfi papucsban vezetett, és a papucsra egy nejlonzacskót húzott. Valószínűleg a zacskó miatt megcsúszott a lába a pedálon.
Helyszínváltozás: A Kodolányin szervezik meg a Továbbtanulás Napját
Az Oktatási Minisztérium Továbbtanulás Napja 2006 címmel országos tájékoztató körutat szervezett, melynek egyik állomása Székesfehérvár.(www.om.hu). A program helyszíne a Kodolányi János Főiskola nagyelőadója, ahol előadást tart Magyar Bálint oktatási miniszter. A rendezvény időpontja január 11.-e, 18 óra.
Reszkessenek a sörös ördögök – ma, 18.00 Soproni sÖrdögök – Albacomp
2006-ban még nem lépett pályára az Albacomp kosárlabda csapata. A fehérváriak első állomásként Sopronba utaznak, hiszen a Magyar Kupa keretein belül mérkőzik a két együttes. A bajnokságban a várakozások felett szerepel a Sopron, ennek ellenére Fodor Péter csapata a győzelem reményében utazik a Hűség Városába. Rod Flowers betegség miatt kihagyta a találkozó előtti tréninget, így a játéka kérdéses. A továbbjutás két összecsapáson dől el, a visszavágót egy hét múlva rendezik Fehérváron. (FTV – szerda, 20.30)
Még soha nem nyitották fel teljesen a zsiliptáblákat a Velencei-tavon
A fehérvári panellakások 90%-át újíthatják fel a közeljövőben
Már 775 kilométer gyorsforgalmi út Magyarországon - sajtóközlemény
Szerdán foglalkozik a Bizottság a magyar konvergencia-programmal is
Ezen a héten szerdán foglalkozik az Európai Bizottság a magyarországi mellett a többi új uniós tagállam által benyújtott friss konvergencia-programokkal, azaz az euró bevezetésének tervezett pályáját felvázoló stratégiai dokumentumokkal - jelentette be még múlt pénteken az Európai Unió végrehajtó testületének szóvivője. A magyar konvergencia-program EU-Bizottság általi elfogadása kulcsfontosságú, hiszen a szabályok szerint a kohéziós alap forrásaihoz csak ekkor juthatunk hozzá.