Hírek
Sikeres volt a TESZ Alapítvány 50 milliós pályázata
Sikerrel zárult a TESZ Alapítvány tavasszal meghirdetett 50 000 000 Ft keretösszegű pályázata, melyre az ország minden megyéjéből érkezett pályamunka. A majd félezer beérkezett pályázat igazolja az Alapítványt életre hívó törekvéseket, hogy nem csak az egészséges életmódra való igényt kell feltámasztani, hanem a kezdeményezéseket célravezető segítséggel kell támogatni.
Önkormányzati képviselők – Dr. Gógl Árpád, Fidesz MPSZ frakcióvezető
Évi 250 millió eurót szán a közlekedésbiztonság fokozására az EU
Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy 250 millió eurót fordít évente 2007-től kezdődően a közlekedés, azon belül is a metró és a vasút biztonságának növelésére. A bizottság ezzel elejét akarja venni a terrorista támadások megismétlődésének. Egyben a brüsszeli bizottság azt is bejelentette, hogy 15 millió euróval támogat az idén 13 olyan kutatási programot, amelyek a biztonság fokozásával kapcsolatosak, többek között a vonatokon elhelyezhető radarok, szenzorok, szkennerek hatásvizsgálalatára vonatkozó kutatásokat.
Ismét szúnyogírtás volt kedden este Székesfehérváron
Fúvószene augusztusban vasárnap esténként hatkor a Zichy ligetben
Összefogtak a felsővárosiak az emlékműért - interjúnk Molnár Imrével
A Móri út és Szent Vendel utca kereszteződésében található Szent Vendel emlékmű felújítását a Városgondnokság végeztette, az emlékművön elhelyezett képet Kocsis Balázs készítette. Molnár Imre vezetésével pedig a környéken élők társadalmi munkájukkal járultak hozzá a Szent Vendel emlékmű megújulásához. Ez volt az első olyan dolog, amikor ilyen csináltunk, de én olyan barátokra, emberekre találtam, hogy az első hívó szóra mellém álltak és azt a munkát, amit elvállaltak, azt magas színvonalon el is végezték - mondja Molnár Imre, aki néhány házzal lakik a Szent Vendel emlékmű mellett.
Európai ősbemutató a Városház téren
Rendőrkézen az erőszakos sorozatrablók
A hétvégén fogta el Fejér megye rendőrsége azt a bandát, amely a Velencei-tó környékén a közelmúltban több rablást követett el. A csuklyás rablók kiszemelt áldozatai főként fiatal nők voltak, akik közül többet meg is erőszakoltak. Az elfogásról és a bűncselekmények elkövetéséről ma tartott sajtótájékoztatót a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság…A 34 éves H. S-t, a 29 éves L.J-t és a 28 éves H.J-t a járőrök elfogásukat követően előállították a megyei rendőr-főkapitányságra, ahol csoportosan elkövetett rablás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult velük szemben. Az azonnali intézkedések során a három személytől mobiltelefonokat, okmányokat, szövetkesztyűket, csuklyákat, valamint tőröket és egy esztergált farúdat foglaltak le.
Kamionnak ütköztek az M7-esen - az utas meghalt
Vesztett az EU a banánháborúban
Egyre népszerűbb az alkalmi munkavállalói könyv
Néhány éve még alig 200 millió forint értékben vásároltak közteherjegyet az alkalmi munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók, a múlt évben pedig már csaknem 800 millió forint értékben használták fel azt – derül ki a Foglalkoztatási Hivatal adataiból. Az alkalmi munkavállalók 1997 szeptemberétől foglalkoztathatók alkalmi munkavállalói könyvvel. Kezdetben alig több mint 20 ezer ilyen könyvet váltottak ki a munkavállalók, a múlt évben már csaknem 140 ezer volt a kiváltott könyvek száma. Sokan csak kiváltják a könyvet, de nem használják.
Interneten az augusztusi traffipax lelőhelyek Fejér megyében
Újra lesz tévégyártás a Videotonban - új munkahelyek is lesznek
Legalizálják az alkalmi foglalkoztatást
A munkaügyi központokban hétfőtől igényelhető a kék és a zöld munkavállalói könyv, a kéket a hazai alkalmi munkavállalók, a zöldet viszont a nem uniós országból érkező mezőgazdasági idénymunkások válthatják ki. A munkabérhez igazodó, postán vásárolható közteher-jegyet ezekbe ragaszthatják a foglalkoztatók. A módosítás célja, hogy minél többen dolgozzanak legálisan, és a takarítás, a kerti munka vagy éppen a mezőgazdasági idénymunka nyugdíjképző időszakká váljék valamint jogot biztosítson az egészségügyi és nyugellátáshoz és a munkanélküli ellátáshoz.
Szakemberek lakáshoz jutását segíti az önkormányzat
Székesfehérvár Önkormányzata a májusi közgyűlésen új rendeletet alkotott, ami a cégek számára fontos szakemberek letelepítését és ittartását segíti. Warvasovszky Tihamér polgármester levélben fordult a városban működő nagyobb vállalatokhoz, hogy tájékoztassa őket a megnyíló lehetőségekről. A májusban megalkotott rendelet a lakást vásárló szakemberek részére kínál támogatási lehetőséget, új és használt lakások megvásárlása esetén is.