Hírek
Három hét múlva becsengetnek - 16-20 ezer forintba kerül a tanévkezdés
Befejeződött az őszi árpa betakarítása
Szombattól visszaveszik az elektronikai hulladékokat
Pályázati felhívás vállalkozó, vállalkozni szándékozó nőknek
A MINők (Magyar Internetező Nők Egyesülete Közhasznú Szervezet) és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság (Jászfényszaru) képzési és szaktanácsdadási programot indít, és ebből az apropóból pályázati felhívást tett közzé vállalkozó, illetve vállalkozni szándékozó nőknek. A résztvevők számára a képzés tandíjmentes, a tanácsadás és a kiegészítő szolgáltatások (gyermekfelügyelet, idősgondozás) ingyenesek. Az „e-NÍVÓ” rövidítés „e” betűje az együttműködésre és az elektronikus/internetes világ lehetőségeinek kihasználására egyaránt utal. A projekt az EU társfinanszírozásával, az Európa Terv keretében valósul meg.
Eredeti szépségében láthatjuk majd az Árpád fürdőt
Jövő szeptemberre elkészül az új buszpályaudvar - több zöldfelület lesz a Piac téren
BL résztvevővel játszott felkészülési mérkőzést a Cornexi
Kedden délután játszotta első nyilvános hazai felkészülési mérkőzését az EHF Kupagyőztes Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapata. Sitiék ellenfele az ukrán bajnok, és BL résztvevő HC Motor Zaporozzsja gárdája volt: Cornexi-Alcoa-HSB Holding-HC Motor Zaporozzsja 25-27 (14-13). A javításra még bőven van lehetőség, hiszen pénteken 15 órakor a Hypo ellen ismét bizonyíthatnak Szabó Edina tanítványai.
Õsztől termel a székesfehérvári Filtronic - 300 új munkahely létesül
Szeptemberben indul a termelés a Filtronic magyarországi üzemében. A tervek szerint egy éven belül 60 millió euró értékben gyártanak majd mobiltávközlésben használt berendezéseket, írja a Világgazdaság. A brit Filtronic több millió fontos beruházás keretében építette fel székesfehérvári gyárát, ahol szeptembertől kezdődik a termelés, fogalmazott Alan Needle, a Filtronic Comtek Hungary Kft. vezetője. Az üzemben háromszázan fognak dolgozni.
A kormány előtt a Panel Plusz
Közel tízezer látogatója volt az EU-gömbsátornak Velencén
Két súlyos baleset az utakon - árokba borult a Honda
Fejér megye közútjain az elmúlt 24 óra során két súlyos személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt. 06 óra 36 perckor Ercsit Ráckeresztúrral összekötő úton volt baleset. Egy Honda motor vezetője egy kanyarban útpadkára hajtott, majd táblának ütközött, és árokba borult. A motoros a baleset során súlyos sérüléseket szenvedett. 14 óra 48 perckor Mór belterületén egy kerékpáros hátulról nekiütközött egy Ford Escortnak, melynek során nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Péntekig kell beérkezniük a pótfelvételi jelentkezéseknek
Péntekig kell beérkezniük a felsőoktatási intézményekbe a pótfelvételi kérelmeknek; azok a diákok jelentkezhetnek, akiket nem vettek fel vagy az idén nem is jelentkeztek, de ősztől mégis egyetemisták vagy főiskolások szeretnének lenni. A legfontosabb tudnivaló, hogy csak azok jelentkezhetnek, akiket a normál eljárásban nem vettek fel, illetve az idén még nem adtak be jelentkezési lapot - hívta fel a figyelmet az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda honlapján. Az eljárás különleges volta és rövid határideje miatt minden felvételiző csak egy intézménybe és egy szakra adhat be jelentkezési lapot.
Marad a 310 dolgozó - megvan a Parmalat új tulajdonosa
Fantasztikus kézilabda-hét Székesfehérváron
Megduplázódott a kifizetések összege az uniós pályázatoknál
A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjainak pályázatain 2004 és 2006 között elérhető, összesen mintegy 677 milliárd forint fejlesztési forrás 72 százaléka már gazdára talált. A 9 ezer 435 nyertes projektnek ennyit – vagyis 488 milliárd forintot – ítéltek oda július végéig az operatív programok irányító hatóságai. Ez az összeg – a pályázók saját forrásával együtt – 704 milliárd forint értékű fejlesztést tesz lehetővé az ország 1628 településén.