Hírek

/ 2005.04.14. 06:31:47 |

Döntetlent játszott az FC Fehérvár a ZTE ellen a Sóstón

 Felejthető mérkőzésen 1-1-es döntetlent ért el a Fehérvár a Zalaegerszeg ellen. Derekasan küzdöttek a felek, de a szép játék ezúttal elmaradt. Az első félidőben szinte semmi említésre méló esemény nem történt. A második félidő elején aztán Magasföldi beadásából Lattenstein szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. Nem sokáig örülhettek azonban a fehérvári szurkolók a vezetésnek, néhány perccel később Ljubojevic fejjel egyenlített.

/ 2005.04.13. 10:44:07 |

Interjú Csertői Auréllal az FC Fehérvár vezetőedzőjével

 A télen játékosállományában meggyengült, azonban tartásában és elszántságában talán erősödött FC Fehérvár öt tavaszi bajnoki mérkőzésén négy alkalommal ponttal, pontokkal hagyta el a pályát. A piros-kékek továbbra is a tabella 7. helyén állnak, mely produkcióra szinte senki sem számított. Az Arany Ászok Liga 21. fordulójában az FC Fehérvár szerdán nagyon fontos, "hatpontos" mérkőzésen fogadta a ZTE-t. A vezetőedző, Csertői Aurél szerint - utalva az eddigi mérkőzésekre is - "mindig minden a fej csatája".
/ 2005.04.13. 07:40:41 |

Beindult a pollenszezon - virágzik a kőris, a nyír, az éger, a fűz és a ciprus is

 Beindult az idei pollenszezon, több allergiát okozó növény is virágba borult múlt héten. A nyír, a kőris és a mogyoró jelent komoly gondot az allergiásoknak - írja a Népszabadság. A lap szerint a pollenkoncentráció a későn kezdődött tavasz miatt magasabb, mint az ilyenkor megszokott. Magyarországon minden ötödik ember allergiás. Az allergia az immunrendszer túlzott védekező reakciója az egészségre károsnak vélt anyagok ellen. A hajlam öröklődik és a betegek aránya évről évre nő, főként a környezeti ártalmak miatt.

/ 2005.04.13. 07:25:01 |

Szurkolói busz, jegyek az EHF visszavágóra - egy gólos hátrányt kell ledolgozni

 A pénteki EHF visszavágóra korlátozott számban jegyek kaphatók a Köfém Sportcsarnokban, 2000 Ft-os áron. A Cornexi-Alcoa-HSB Holding női kézilabda csapata szurkolói buszt is indít a Népligetbe a Fradi otthonába, melyre jelentkezni és egyúttal a 800 Ft-os részvételi díjat befizetni szintén a Sportcsarnokban lehet. A busz pénteken 17.00 órakor indul a Köfém Sportcsarnok parkolójából.

/ 2005.04.13. 07:18:14 |

Változna a feltételesen szabadlábra helyezés szabályozása

 Még az idén a parlament elé kerülhetnek a büntető jogszabályok azon módosításai, amelyeknek lehetőségét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérésére vizsgálja az igazságügyi tárca. Az IM a személyek elleni bűncselekmények elkövetőit csak úgy engedné feltételesen szabadlábra helyezni, hogy mellé pártfogó felügyelőt rendelnek ki, és kötelező lenne kikérni pszichológus szakvéleményét is. 

/ 2005.04.13. 07:14:39 |

 A versenyképes Európának el kell törölnie a munkaerőpiaci korlátozásokat 

 Csizmár Gábor miniszter szerint Európának el kell döntenie, hogy versenyképességét szeretné-e növelni vagy a belső vetélkedések terepe marad. A foglalkoztatási miniszter aláhúzta, a versenyképsség növelésére el kell törölni az országok közötti munkaerő-piaci korlátozásokat. Európának el kell döntenie, hogy a 25 ország együtt akar-e versenyképes lenni, vagy az EU továbbra is a belső vetélkedések terepe marad - mondta kedden Brüsszelben Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.

/ 2005.04.13. 06:19:20 |

Az Albacomp ott van a Magyar Kupa négyes döntőjében - lesöpörték a Kaposvárt

 Míg a szombati bajnoki mérkőzést hat ponttal a Debreceni Vadkakasok nyerték az Atomerőmű ellen, addig Robert Reid csapata a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén kapitulált Pakson. A keddi esti másik negyeddöntő mérkőzésen már a visszavágót játszották le Székesfehérváron, ahol a hazai gárda 33 pontos győzelme magabiztos Albacomp továbbjutást jelentett a Magyar Kupa Négyes Döntőjébe.

/ 2005.04.13. 00:30:47 |

Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál - elsőként talál gazdára az Ezüst Országalma

 Százhúsz külföldi vendéget, köztük három tengeren túli sztárvendéget várnak a szervezők az Alba Regia Nemzetközi Filmfesztiválra, amelynek keretében 50-55 nagyjátékfilmet is bemutatnak. Június 6-12. között Székesfehérvár fesztiválja Magyarországon elsőként jelentkezik nemzetközi versenyprogrammal nagy-, valamint kisjátékfilmek számára egyaránt. A fesztivál fődíja az Ezüst Országalma lesz, amelyet a legjobb nagyjátékfilmnek ítélnek oda, ezen kívül díjazzák a legjobb kisjátékfilmet, a legjobb férfi és női szereplőt is. A szervezők 2005-ben a fesztivál életműdíjában részesítik Törőcsik Mari színművésznőt és Jancsó Miklós rendezőt.

/ 2005.04.12. 14:28:30 |

Drasztikus népességfogyást jósolnak 2050-re az EU-ban

 Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint 2025-ig még nőni fog az EU lakossága, bár elsősorban a bevándorlás és nem a népességszaporulat miatt. 2050-re viszont már drasztikus népességfogyást jósolnak a szakemberek, ekkora várhatóan már csak 52 millió munkaképes korú ember lesz az EU-ban. Magyarország népessége folyamatosan csökken az Eurostat szerint, 2050-re 12 százalékkal leszünk kevesebben az előrejelzésük szerint. A leggyorsabban a litvánok fogynak, miközben Luxemburg népessége 42 százalékkal több lesz 45 év múlva. 

/ 2005.04.12. 14:09:59 |

Akció a közterületek rendjéért a városban élő emberek érdekében

 Egy olyan összefogást szervezett meg az Önkormányzat a rendőrséggel, a polgárőrséggel és a közterület felügyelőkkel közösen, amitől a közterületek rendjének javulását várja Székesfehérvár. Jövő héttől kezdve minden héten egy-egy városrészre kiterjedő összehangolt közbiztonsági akciót tartanak: a parkolási morált, a játszóterek, parkok rendjét, a kutyasétáltatási kultúrát szeretné a város jobbá tenni úgy, hogy az megfeleljen a lakók igényeinek. Lényeges a megelőzés és a koncentrált megjelenés –hangsúlyozta a program mai ismertetésén Warvasovszky Tihamér polgármester.
/ 2005.04.12. 13:34:12 |

Az általános iskolai lejárt, az óvódai beiratkozás szerdán kezdődik Székesfehérváron

 Az általános iskolai beiratkozás határideje a keddi nappal lejárt. Tanköteles az a gyermek, aki 1999 május 31-ig született. Az óvodai beiratkozás április 13-án és 14-én lesz, tehát szerdán és csütörtökön. Az óvodába három éves kortól írathatják a szülők a gyermekeiket és a tankötelezettség eléréséig járhatnak óvodába. Az önkormányzat kéri, hogy az eddig még óvodába nem járt ötéves gyermekét a lakóhely szerinti illetékes óvodába írassa be a szülő vagy gondviselő. Bővebb információ a beiratkozásról itt!

/ 2005.04.12. 09:02:01 |

Ma van az eva-határidő

 Máig kell befizetni az egyszerűsített vállalkozói adó első negyedéves előlegét. Az év első hónapjában 20 és fél milliárd forintnyi befizetés érkezett az adóhivatalhoz a tavalyi utolsó negyedév után. A pénzügyi tárca ebben az évben összesen 75 és fél milliárd forint eva-bevétellel számol. Idén 20 ezerrel, 100 ezerre bővült az adónemet választók száma.

/ 2005.04.12. 07:02:09 |

Háromszázmilliárdot költ az ország felnőttképzésre az idei esztendőben

 A felnőttképzés a munkaerőpiac egyenlőtlenségeinek kiküszöbölésére szolgál. Ez a képzési forma legalább olyan fontos és népszerű lesz a jövőben, mint az iskolarendszerű oktatás. Idén a pályázati forrásokkal együtt összesen 300 milliárd forintot fordítanak a felnőttképzésre. Az Európai Unió átlagához képest hazánkban leginkább az 50 év feletti férfiak foglalkoztatási szintje a legalacsonyabb. Ez sok esetben a megfelelő - általában a középfokú végzettség - szakképesítés hiányával magyarázható.
/ 2005.04.12. 06:56:25 |

Új osztályvezető főorvos a neurológián a Szent György Kórházban

 Nyugdíjazás miatt pályázatot hirdetett a Fejér Megyei Szent György Kórház a neurológia osztály osztályvezető főorvosi beosztására. A pályázatot dr. Kerényi Levente László nyerte el, aki diplomáját a Debreceni Orvostudományi Egyetemen nyerte el, 1993-ban. Klinikai gyakornok, majd  klinikai tanársegéd a Debreceni Egyetem Orvostudományi Kar Neurológiai Klinikáján. Neurológia szakvizsgát 1997 októberében tett Debrecenben.
1997 novemberétől két évet töltött az Egyesült Államokban, kutató munkával...

/ 2005.04.12. 06:37:55 |

Munkacsoportokat állított fel a Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség

 A Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség április hatodikán tartotta esedékes munkamegbeszélését. A tanácskozáson a konzorciumi tagok öt munkacsoportot állítottak fel, amik vezetőit a napokban választják meg. A munkacsoportok tevékenysége hazai tapasztalatokon és a szakaszban megvalósuló nemzetközi tapasztalatcsere, tanulmánytrévén megszerzett ismereteken alapulnak.