Hírek
Állnak a vonatok Martonvásár és Budapest között
Áramkimaradás miatt már csaknem egy órája nem közlekednek (délelőtt 9 órához képest) vonatok Martonvásár és Budapest között - közölte a Mávinform ügyeletese. A hidegben, a nyílt pályán nyolc-tíz szerelvény állhat - mondta Varsányi Antal. Hozzátette: a szakemberek dolgoznak a hiba kijavításán, a közlekedés bármelyik percben megindulhat.
Bombát találtak az M7-es pákozdi lehajtójánál
Bombára emlékeztető, gyanús tárgy miatt riasztották a tűzszerészeket szerdán este az M7-es autópálya egyik parkolójába. A rendőrségre a késő délutáni órákban jelentették be, hogy feltehetőleg egy szárnyas bomba fekszik az autópálya bal pályatestjének pákozdi kihajtójánál. Az eddigi adatok szerint a gyanús tárgyra a szalagkorlát mellé fektetve találtak rá. A veszélyesnek látszó leletet a székesfehérvári autópálya-rendőrök őrzték, a tűzszerészek pedig elszállították az ottmaradt robbanószerkezetet.
A 2004-es évet értékelte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A tavalyi évet értékelte szerdán délelőtt a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az igazgatóság tavaly elkészítette a veszélyes üzemek védelmi terveit. Az országban egyedülállóként a polgári védelemmel közösen a kistérségek számára lakossági felkészítő tanfolyamokat szerveznek, amiket a Fejér Megyei Önkormányzat is támogat. 2005-ben előreláthatólag 35 millió forinttal gazdálkodhat a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Másfél milliárd forintos pályázatot hirdetnek közmunkaprogramra
Az idén 1,56 milliárd forint jut a költségvetésből a hátrányos helyzetű tartós munkanélküliek közmunkaprogramjára, ami hét hónapon keresztül 3 ezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé - jelentette ki Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke. A pénz döntő hányadát, 1,46 milliárd forintot a többcélú kistérségi társulások használhatják fel és csupán 100 milliót vehetnek igénybe a települések magukban, ezzel is ösztönözni kívánják a települések összefogását.
Fehérvári főiskolák főigazgatói jártak a Városházán
A három Székesfehérváron működő felsőoktatási intézmény vezetői találkoztak szerdán a Városházán. Warvasovszky Tihamér polgármester, Boldizs Kálmánné alpolgármester és dr. Vass Rezső oktatási tanácsnok a hosszabb távú együttműködés irányairól tárgyalt a főigazgatókkal, de emellett konkrét döntések is születtek. A főiskolák vezetői is a szoros együttműködésben látják a jövőt, ennek értelmében megegyeztek abban, hogy a közös kollégium építését újból napirendre tűzik.
Enyhébb ítéletek a vártnál - folytatás következik
A vártnál enyhébb ítéletek születtek első fokon a székesfehérvári maffiaper ügyében. A büntetőügy kezdeténél ugyanis jóval szigorúbb döntésekre lehetett számítani. Tavalyelőtt 23 ember ellen emeltek vádat, köztük volt például nyomozó, ügyvéd és ügyész is. Róluk azt feltételezték, hogy alvilági köröknek adtak át információkat, pénzért cserébe. A nem jogerős ítélettel a Magyar Televízió Kékfény c. műsora bővebben is foglalkozott.
A Velencei-tavon már négy éve nem vágták le a nádat - idén sem tudnak dolgozni
Új gyűjtőportálon Székesfehérvár honlapjai
A linkpark.hu internetes gyűjtőportál szerkesztői megkezdték a szekesfehervar.linkpark.hu weboldal kiépítését. Eddig három kategória, a média, a szórakozóhelyek és az iskolák linkjeit gyűjtötték egybe. A szolgáltatás folyamatosan bővül, hétről-hétre új kategóriák megjelenése várható. Aki szeretné honlapját ezen a gyűjtőportálon népszerűsíteni, annak egy e-mailt kell küldenie a szerkesztőnek a szekesfehervar@linkpark.hu címre.
Irodalmi-zenei est a Kávészínházban vasárnap este
Február 13-án vasárnap 19 órától irodalmi-zenei estet rendeznek a Kávészínházban. A "Zavarestre" keresztelt irodalmi fórum a Ribillió Irodalmi Estek folytatása. Bialkó László versein és novelláin túl más szerzők műveit is bemutatják a szervezők. A zenéről Nap(Eleven Hold) és barátai gondoskodnak. A belépés a programra ingyenes.
Farsang: Éden és Klub pénteken este - jelmezért ingyen fogyasztás
Február 11-én, pénteken 21 órától rendezi meg farsangi bálját a Méhkasaula Kulturális Egyesület az Éden Kávézóban. Zenél Crimson és a P.S.S., a vizualitásról pedig Faame gondoskodik. A belépő ingyenes, a jelmezben érkezőknek egy pohár pezsgő is dukál. Ugyancsak pénteken a Klubban is(Kossuth utca udvar) farsangi buli lesz, aki jelmezben megy itt is ingyen italt kap (pezsgő, v. bomba)...
75 éves Csoóri Sándor - Fehérváron a Szent István Művelődési Házban köszöntik az írót
A 75 éves Csoóri Sándort, Kossuth-díjas írót, költőt, a Hitel főszerkesztőjét köszöntik tisztelői és barátai a Szent István művelődési Házban február 10-én, csütörtökön 18 órakor. Az est házigazdája Bakonyi István, a Vörösmarty Társaság elnöke lesz. A köszöntésen még közreműködik Bobory Zoltán, előadóművész, a Szent István Művelődési Ház igazgatója és a Tilinkó együttes.
Mikrohitelprogram - 3 helyett 5 millió a felső határ
Kedden bejelentette a Mikrohitelprogram feltételeinek megváltozását, valamint bemutatta a fejlesztési bank új, Mikrohitel plusz konstrukcióját a gazdasági miniszter. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium úgy döntött, hogy 2005. február 8-tól kezdődően a Mikrohitelprogram keretében felvehető kölcsön felső határa a korábbi 3 millió forintról 5 millió forintra emelkedik. A két pénzügyi lehetőséggel összesen 32 milliárd forintnyi forráshoz juthatnak a legkisebb vállalkozások.
Zobori úti szabályozás - csütörtökön egyeztetnek a lakókkal
A Zobori út szabályozásának szakmai egyeztetése volt az egyetlen napirendi pontja a Városfejlesztési Bizottság keddi rendkívüli ülésének. Csupán egy 300 méteres szakaszról van szó, mégis három éve húzódik ez miatt a terület szabályozása. A keddi egyeztetés után csütörtökön az érintett lakókkal folytatják a városfejlesztési bizottság tagjai a megbeszélést.
Környezettudatos nevelés az iskolákban: fogyasztás - környezetvédelem
Környezettudatos neveléssel kapcsolatos előadást szervezett kedden délután a Gaja Környezetvédő Egyesület tanároknak az Alcoa Művelődési Házban. Az előadáson a Hulladék Munkaszövetség szakjogásza mellett az Országos Közoktatási Intézet munkatársa tartott előadást a fehérvári pedagógusoknak. Szó volt ökológiai fogyasztóvédelemről és az öko-iskola pályázati kiírásáról is. A programnak lesz folytatása: ezentúl kéthavonta szervez a Gaja Környezetvédő egyesület hasonló rendezvényeket pedagógusoknak.
Teljes dohányzási tilalom egész Európában?
A brüsszeli bizottság egészségügyi biztosa, Markosz Kiprianu teljesen betiltaná a dohányzást a nyilvános helyeken, ahogyan azt Írország és Olaszország a közelmúltban már megtette. Kiprianu szerint az intézkedéssel a nemdohányzókat védenék, akik többségben vannak az EU-ban. A ciprusi biztos elismerte, hogy élhet ugyan a teljes körű tiltás kezdeményezésével, de a megvalósításhoz nincs elég hatásköre - írja az euro.hu.