Hírek
A szerdai meccs végleg döntött - a Jesenice nyerte az Interligát
A döntő harmadik mérkőzésén a szlovén együttes Székesfehérváron is diadalmaskodott 5-2-re az Alba Volán FeVita felett. A Jesenice így 3-0-ra megnyerte a három győzelemig tartó finálét. Csak egy harmadon keresztül volt egyenrangú ellenfele az Alba Volán-FeVita a szlovén bajnokcsapatnak a döntő harmadik összecsapásán. Ez pedig rettentően kevés volt ahhoz, hogy a fehérváriak maradandót nyújtsanak, és esetleges győzelmükkel újabb esélyt kaphassanak csütörtökön.
Andersen Mesevilága a Károlyi kastélyban
Az utasok értékelhetik a jegypénztáros modorát a vasútállomáson
Megnyílt már az első fészekrakó ügyfélszolgálat is
Február elsején életbe lépett az állami otthonteremtés új elemekkel kibővített rendszere, a Fészekrakóprogram. Ebből az alkalomból nyitotta meg kedden Kolber István, a lakáspolitikát is felügyelő tárca nélküli miniszter a lakásügyi hivatal első ügyfélszolgálati irodáját. Kedden, az első iroda nyitását követő órákban a telefonos call centeren keresztül már igen élénk volt az érdeklődés. Elsősorban a panelfelújítással, az energiatakarékossági programokkal, illetve a közalkalmazotti lakástámogatással kapcsolatban tettek fel kérdéseket.
A szódavizet hungarikummá minősítették az EU-ban
A fővárosban találták meg Arnoldot
Csúcsforgalom Fehérváron - a várossal foglalkozik ma délután a Petőfi Rádió
Szerdán délután a Petőfi Rádió Csúcsforgalom című műsora Sályi András szerkesztésében Székesfehérvár közlekedésével foglalkozik. A várost érintő adás 17 órakor kezdődik, amibe a hallgatók is bekapcsolódhatnak majd. A műsor ideje alatt hívható telefonszám, ahol a véleményeket és hozzászólásokat várják: 1 / 328-85-55.
"Alba Regia a mi városunk" - útjára indul a történelmi vetélkedő
Átadták az Emerson Process Managment új gyárépületét
Frontális ütközés bénította a forgalmat a 62-es főúton - a 81-esen Mórnál is baleset történt
Befejeződött a helyszíni szemle a 62-es főút jámosmajori szakaszán, ahol kora reggel két kisteherautó ütközött össze. A rendőrség eddigi adatai szerint egy Renault Traffic Seregélyes felé haladva Jánosmajornál forgalmi ok miatt fékezni kényszerült, emiatt átcsúszott a szembejövő sávba, ahol egy Fiat Ducato-val ütközött. A Fiatban négyen utaztak. Mind a négy személyt kórházba szállították. A sofőr súlyos lábsérülést szenvedett. Elsődleges információ szerint egyikük sem használta a biztonsági övet. A Renault Traffic sofőrje be volt kötve, ő csak könnyebben sérült.
Drágább mától az áram, a posta és a gyógyszer
Mától drágul több ezer gyógyszer, a postai szolgáltatás és az áram. Havi 110 kilowattóra fogyasztás alatt 4,3, afelett 6,8 százalékkal emelkedik a lakossági áramhasználat tarifája február elsejétől. Az éjszakai áram bruttó 17 forint 88 filléres új ára 9,8 százalékos emeléssel alakult ki. (Az éjszakai áram nem számít bele az emelés mértékét meghatározó fogyasztás menynyiségébe). A nagy villamos-energia-felhasználók számára átlagosan 12 százalékkal növekedett az ár.
Kedden startol a Fészekrakó program
Elkészült az EU vajdasági incidensekről szóló jelentése
Elkészült az a jelentés, amelyet az EU-tagállamok belgrádi misszióvezetői készítettek a vajdasági helyzetről, s azt az Európai Unió hétfői brüsszeli külügyminiszteri tanácsülése tudomásul vette - közölte Somogyi Ferenc külügyminiszter a tanácskozás után. Somogyi szerint a külügyminiszteri tanács kifejezte készségét, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a vajdasági folyamatokat.
Felborult kamion és kukorica zárta el hétfőn este a 62-es főutat
Este fél nyolcig nem lehetett áthajtani a 62-es főút, Székesfehérvárról kivezető szakaszán, mert egy felborult kamion akadályozta az áthaladást. Több tonna kukorica az útpályára ömlött, a sofőrt pedig a tűzoltók szabadították ki az összeroncsolódott fülkéből. Sérüléséről nincs információnk. A kukoricát letolták az úttestről és a kamion félre húzására is kivonultak a tűzoltók. Kedd reggel az enyhe idő miatt minden út járhatő Fejér megyében és a hétfőn esett hó nagy része is eltűnt...
Párizs és München után Bécs is átáll Linuxra
Még az idei év első félévében megkezdődhet az osztrák főváros kormányzati számítógépeinek nyíltforrású szoftverrel való ellátása. Ezen intézkedések nyomán a bécsi városvezetés birtokában levő 16 ezer asztali számítógépből közel 7500 állhat át majd OpenOffice-ra, s durván 4800 lehet azon PC-k száma, mely operációs rendszert is vált. A folyamatot koordináló IT-részleg nem erőltet rá semmit a felhasználókra, pusztán a lehetőség felkínálásáról van szó.