Hírek

/ 2004.11.22. 06:29:20 |

Elveszítette veretlenségét az Albacomp

 A férfi kosárlabda bajnokság 4. fordulójában az eddig veretlen Albacomp a Debreceni Vadkakasok gárdáját fogadta telt ház előtt. A végig vezető vendégek megérdemelt győzelmet arattak a Gáz utcában a fáradtnak, és kissé fásultnak tűnő kék-fehérek felett. A honi bajnokságban, így már csak a Debrecen mondhatja magát veretlennek.

/ 2004.11.22. 00:33:26 |

Már áll a fenyőfa Székesfehérvár főterén

 Pénteken állították fel Székesfehérvár karácsonyfáját a Városház téren. A több mint 14 méteres fenyőfát a tűzoltóság 80 tonnás darujának a segítségével percek alatt a helyére tudták állítani a Székesfehérvári Tűzoltóság szakemberei. A díszítést azonban - több okból is kifolyólag - még nem tudják elkezdeni. Egyrészt, hallgatva az időjárás előrejelzésekre, a rossz időre való tekintettel csak jövő héten kezdik meg a fenyőfa karácsonyfává alakítását. Addigra a tűzoltóság is rendelkezésre tudja bocsátani egyik emelőkosarát. Ahogy eddig minden évben a Fehérvári Művészek Társasága és a Tóparti Gimnázium művészeti tagozatos diákjainak alkotásai díszítik majd Fehérvár karácsonyfáját. (képgaléria arról, hogyan állította fel a fenyőfát a 80 tonnás tűzoltósági daru)
/ 2004.11.21. 11:41:53 |

Kikapott a rangadón az Alba Regia KSE

 Hazai pályán szenvedett vereséget a férfi kézilabda NB.I"B"-ben az Alba Regia KSE. A fehérvári gárda a feljutással kacérkodó Komlótól kapott ki 30-26-ra. Madár Imre szakmai igazgató együttesében többen is valós tudásuk alatt teljesítettek, így hiába célzott ismét jól Warvasovszky Donát (6 gól), nem sikerült a bravúr.

/ 2004.11.21. 11:32:19 |

Eddig 51 ezren kaptak területalapú agrártámogatást

 Brüsszel az idén összesen mintegy 300 millió euró, azaz több mint 73 milliárd forintnyi területalapú támogatást fizet ki a magyar gazdálkodóknak. A termelőknek ehhez semmilyen speciális teendőt nem kell elvégezniük, pusztán egy bankszámla kell, amit be kell jelenteni a kifizető hivatal regiszterébe - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). 

/ 2004.11.21. 10:51:51 |

Már az 5. helyen a Fehérvár FC - Videoton-Vasas 1-0

 A Fehérvár FC szinte végigtámadta az első félidőt a Sóstón, gólt azonban csak a félidő hajrájában sikerült szereznie, amikor Horváth Ferenc lövése után a kapusról kipattanó labdát Kriston lőtte hat méterről a kapuba. Az elmúlt hetekben feljavult Vasas nem tudott komoly helyzetet kialakítani az első félidőben Tudor kapuja előtt. A második félidőben már a Vasas is több veszélyes támadást vezetett, ezekből azonban nem sikerült gólt elérnie, így a Fehérvár otthon tartotta a három pontot.

/ 2004.11.21. 10:12:15 |

Kölesdi Képtár az Evangélikus Gyülekezeti Házban

 November 20-án megnyitották az Evangélikusi Gyülekezeti Házban azt a tárlatot, ami a Kölesdi Képtár egy szeletét hivatott bemutatni. A sokszínű kiállítást december 11-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A Tolna megyei településen, Kölesden, az egykori népművelőnek, Baranyai Lászlónak köszönhetően 1975. szeptember 28-án nyitották meg az első festménykiállítást, melyet aztán napjainkig 160 tárlat követett. A magyar kortárs művészet képviselőinek alkotásait azóta több ezer ember láthatta és sokan kíváncsiak is voltak rá, ugyanis Kölesden több Kossuth- és Munkácsy díjas, Érdemes- és Kíváló művész munkálkodott.

/ 2004.11.20. 12:11:55 |

Fehérváron alacsony szinten maradt, Enyingen, Sárbogárdon kiugróan magas a munkanélküliség

 A Fejér Megyei Munkaügyi Központ felmérése szerint Székesfehérváron ősszel stagnál a munkanélküliségi ráta, a nyári adatokhoz képest néhány százalékpontos csökkenés figyelhető meg. Az októberi munkanélküliségi ráta Fehérváron 6, 1%-os, Fejér megye másik nagyvárosában, Dunaújvárosban 7, 4% a regisztráltak aránya. Fejér megyében Sárbogárdon (15%) és Enying térségében (16, 3%) a legnagyobb a munkanélküliség.

/ 2004.11.20. 12:11:09 |

Vasárnap Miss Alpok Adria elődöntő az Arc kávézóbanban

 November 21-én, vasárnap rendezik a Miss Alpok Adria szépségverseny elődöntőjét az Arc kávézóban. A versenyre olyan lányok jelenkezhettek, akik elmúltak már 14, de nincsenek még 26 évesek. Az Alpok-Adria szépségverseny Olaszországból, egy közel negyvenmillió lakost tömörítő, országhatárokon átnyúló gazdasági, kulturális és piaci "összefogás" központjából indult. Ma már nyolc ország (Ausztria, Horvátország, Németország, Olaszország, Svájc, Szlovénia, Szlovákia és Magyarország) szép lányai versenyeznek a megtisztelő címért.

/ 2004.11.20. 12:09:10 |

Vujity Tvrtko, Lőrinc L László és Jancsó Miklós dedikál az Alexandra könyvesboltban

 Karácsony előtti dedikálások az Alexandra könyvesboltban. November 26-án-án pénteken 18 órakor Vujity Tvrtko dedikálja legújabb könyvét, melynek címe "Angyali történetek a pokolból". Mikulás napján, december 6-án Lőrinc L. Lászlót látja vendégül a könyvesbolt. Az érdeklődőknek új, kétkötetes "A tizenhárom kristálykoponya" című könyvét ajánlja. Rá három napra, december 9-én a fehérvári származású Jancsó Miklós rendező érkezik. Az rendezőjének pontos érkezése még bizonytalan, érdeklődni a könyvesboltban lehet.

/ 2004.11.19. 18:28:08 |

Az erős szél miatt fák dőltek ki Székesfehérváron is - 17 riasztás a tűzoltóságon

 Erős hidegfront érte el pénteken Magyarországot, ami nem sokkal dél után érte el Székesfehérvár városát. Az előrejelzések szerint a helyenként 120 kilométeres széllökésekkel járó vihar kora este hagyja el az országot. Siófokon és Martonvásáron például hazaküldték a gyerekeket az iskolákból, Fejér megyében kémények dőltek le és ablakok törtek ki. A hőmérséklet drasztikusan süllyed, estére 0 fokra csökken, és elszórtan havazásra is számíthatunk. A Székesfehérvári Önkormányzati Tűzoltóságot 17 esetben riasztották a délután. A Malom utcában a Táncháznál autóra dőlt fát kellett leemelniük a tűzoltóknak -tájékoztatott Pavelcze László a Székesfehérvári Tűzoltóság sajtóreferense.

/ 2004.11.19. 13:10:30 |

Tizenkettő balesetben ketten haltak meg a héten - fokozott ellenőrzés

 A héten történt egy halálos, hat súlyos és öt könnyű kimenetelű közlekedési balesetben az okok között első helyen az elsőbbség meg nem adása szerepel. Öt ilyen baleset történt. Két alkalommal a követési távolság be nem tartása vezetett karambolhoz, míg másik két esetben a figyelmetlenség. Az elmúlt 168 órában volt kerékpárelütés és gyalogosgázolás is. A közúti ellenőrzések során a szonda gyakran elszíneződött…

/ 2004.11.19. 11:50:08 |

Rendeződhet az Ikarus Sportpálya sorsa 

 Pénteken reggel sajtótájékoztatón számolt be a város polgármestere a csütörtöki közgyűlés zárt ülésének történéseiről. Kiemelte, hogy az Ikarus Sportpálya helyén valószínűleg kereskedelmi egység épül. Az új tulajdonos ingyen épít egy sportpályát 20 millió forintért és a területet is térítésmentesen adja oda a városnak, illetve a vasúti átjáró közlekedési nehézségeit is megoldja. Warvasovszky Tihamér kiemelte, hogy a városnak csak a szabályozási tervvel van lehetősége befolyásolni a terület sorsát, de a tárgyalások menete azt mutatja, hogy megszűnik az Ikarus Sportpálya környékén a rendezetlenség.

/ 2004.11.19. 08:21:30 |

Megszavazták a Barroso-bizottságot 

 Megszavazták a José Manuel Durao Barroso vezetésével megalakult Európai Bizottságot, tagjai között a magyar Kovács Lászlóval, az Európai Parlament képviselői csütörtökön Strasbourgban. A jelenlévők egyszerű többségi szavazásával döntő voksoláson a bizottság jelentős többséggel, 449 igen, 149 nem szavazattal, illetve 82 tartózkodással kapott bizalmat a parlamenttől. Josep Borrell Fontelles parlamenti elnök a demokrácia nagy győzelmének nevezte a szavazást, amely szerinte az egész Európai Uniót demokratikusabbá teszi. Barroso a voksolás után őszinte köszönetét fejezte ki, és kijelentette, tudatában van, hogy a parlament véleménye jelentős felelősséget hárít személyesen rá is. 

/ 2004.11.19. 08:13:31 |

Felsővárosi csatornázás, új buszpályaudvar

 A képviselőtestület késő délután tárgyalt a Mátra, Fátra, Tátra utca csatornaépítésének alvállalkozójáról, a javaslatot egyhangúgag elfogadták. Ugyancsak téma volt a Börgöndi repülőtér kárrendezésének a kérdése, itt eredménytelen volt a munka elvégzésére a közbeszerzés. Döntöttek a Felsőváros csatornázásáról is és a Buszpályaudvar rekonstrukciójáról is tárgyaltak a képviselők. Elhangzott, hogy a jelenlegi pályaudvar helyén épülő új komplexum nem helyettesíti azt a központi pályaudvart, ami a Vasútállomáson épülne EU-s támogatással.

/ 2004.11.19. 00:42:25 |

Punkcirkusz pénteken és szombaton a Hadiárva utcában

 "Utazó Punkcirkusz 2004" címmel november 19-én és 20-án nagyszabású bulit rendez a Hangosztás Kultúrális Egyesület. Helyszín a The base, ami a Hadiárva utcva 2.sz. alatt található. A kétnapos belépő ára 1400 forint.
Az első napon fellép a Prosectura, a Konflikt, az Éhenkórászok, a romániai Los Pogos és a hardcore punkot játszó Szakadék nevű együttes. A második napot a Fehérváron már jól ismert Nullpont Energia nyitja, utána a Black Leaves ad koncertet, majd őket követi az Endless Endgame, a Flammable és a Split.