Hírek
Házhoz jött a tőzsde - Nyílt Tőzsdei Nap Székesfehérváron
A Nyílt Tőzsdei Nap megnyitóján Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke Székesfehérvárról szólva kiemelte, a város a magyar gazdaság egyik legfontosabb motorja. Berta Ákos a KJF főigazgató-helyettese a főiskola fejlődéséről beszélt: a Kodolányi a negyedik legnagyobb közgazdászképző az országban. A rendezvény megnyitóján Warvasovszky Tihamér polgármester az ipari integráció erősítéséről és a gazdaságfejlesztésről is beszélt.
Magyarországon soha nem látott hokicsapatok lépnek a jégre Székesfehérváron
Utolsóként a HC Milano Vipers csapata jutott a 2005. január 7-9. között Székesfehérvárott megrendezésre kerülő Continental Kupa négyes döntőjébe, amelybe házigazdaként az Alba Volán-FeVita, illetve alanyi jogon az orosz HC Dinamo Moszkva és a szlovák HKM Zvolen már korábban, játék nélkül besorolást nyert.
Rejtélyes új tanú tett vallomást a móri mészárlás ügyében
Jelentkezett egy tanú a móri bankrablás ügyében folyó tárgyaláson és azt vallotta: Kaiser Ede, a harmadrendű vádlott Kiglics Attilával együtt rabolta ki a bankfiókot, miközben egy társuk a barátnőjével a fiók előtt őrködött. A férfi azt mesélte a zárkatársának, hogy négyen jártak Móron: a bankfiókban Kaiser Ede és a harmadrendű vádlott Kiglics Attila járt, amíg ő a barátnőjével kintről figyelt és őrködött. A bíróság nyilatkoztatta az érintetteket és valamennyien cáfolták a tanú állításait.
A BÉT Székesfehérváron folytatja a tőzsdei nyílt napokat
November 24-én, szerdán Székesfehérvárott folytatódik a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság (BÉT) Tőzsdei Nyílt Napok elnevezésű programsorozata. A hazai nagyvárosokban tartott nyílt napok lehetőséget nyújtanak arra, hogy a magánbefektetők és a tőzsdei szolgáltatások iránt érdeklődők megismerkedhessenek a Tőzsde és a tőkepiac működésével, befektetési lehetőségekkel, valamint a piaci szereplők (szekciótagok, tőzsdei adatszolgáltatók, kibocsátó cégek) tevékenységével.
Hosszabbítással, de győzött a Volán az Interligában
Az Interliga alapszakaszában a székesfehérvári Alba Volán férfi jégkorong-csapata csak hosszabbításban tudta megszerezni a győzelmet a horvát Medvescak Zagreb ellen. A fehérvári csapat győzelmével biztosan tartja második helyét a tabellán.
Intézményvezetők: Zsabka Attila Kríziskezelő Központ
A székesfehérvári hajléktalan-ellátás országos viszonylatban példaértékűnek nevezhető, évek óta minden télen indítanak teajáratot: meleg italt, szendvicset, gyertyát és gyógyszereket visznek azoknak az embereknek, akik valamilyen oknál fogva nem mennek be a szállóra. Beindították az albérlet programot is, ami eddig sikeresnek mondható: többen teljesen önállóan élik újra életüket. A hajléktalanszállók igaz nem tudnak mindenkinek helyet biztosítani, azonban senkit nem hagynak, soha a hidegben aludni –mondja Zsabka Attila a Székesfehérvári Kríziskezelő Központ vezetője.
Jövőre épül az új buszpályaudvar - élhető Piac tér
Törvény rendezheti a polgárőrség működését - igazoltatni sincs joguk
Országszerte közel 1700 egyesületben 64 ezer polgárőr járul hozzá lakókörnyezetének biztonságához. A Belügyminisztérium elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben külön törvényben szabályozzák a polgárőrségek munkáját. Polgárőrökből, jogászokból és belügyi szakértőkből álló munkacsoport dolgozik a Belügyminisztériumban, hogy megvizsgálják, a polgárőrségek munkáját miként lehetne a jogi háttér megváltoztatásával, esetlegesen törvényi szintű szabályozással támogatni - közölte Hegedűs András, a tárca bűnmegelőzési főcsoportfőnöke, az Országos Bűnmegelőzési Központ vezetője.
Elkezdték felújítani az Új Csóri utat - jövőre is folytatódik a munka
150 székesfehérvári diák nyert Bursa Hungarica ösztöndíjat
Székesfehérváron 150 diák nyerte el idén a Bursa Hungarica Ösztöndíjat. A támogatást igazoló emléklapot hétfőn délelőtt vehették át a főiskolások a Városházán, a Közoktatás Napján. Székesfehérvár Önkormányzata minden évben ezen a napon adja át a Fehérváron élő felsőoktatásban tanuló diákok számára a Bursa Hungarica ösztöndíjat. A támogatás összesen 10 millió forint ennek felét az önkormányzat állja. Az ösztöndíjat elnyerő diákok két szemeszteren keresztül 2 és 5 ezer forint közötti támogatást kapnak, ami nagy segítség a tanulmányaik elvégzéséhez.
Sporttal nevelés éve – testnevelő tanárok konferenciája a Városházán
A SZITI Egyesület szombaton tartotta záró konferenciáját annak a programsorozatnak, melyet az Európai Bizottság is támogatott a „Sport általi nevelés európai éve” (EYES 2004) pályázat keretében. Dr. Világosi Gábor megnyitóját követően Szekeres Pál államtitkár, dr. Nádori László professzor és más neves szakértők tartottak előadást az érdeklődő testnevelő tanároknak, fogyatékkal élőket segítő szervezetek képviselőinek
APEH: Jövőre már tízezren vallanak elektronikusan
A következő évben az idei 3 ezer helyett a 10 ezer legnagyobb magyar adózó teljesíti adóbevallási és adatszolgáltatási kötelezettségeit interneten, elektronikus aláírással hitelesítve. Az úgynevezett eBEV-kör bővítését az adótörvény írja elő. Ezek a vállalkozások a jövőben csak elektronikus úton, interneten elérhető, számítógépes programrendszeren intézhetik adóbevallásukat, úgy hogy a dokumentumot elektronikusan hitelesítik. Az elektronikus aláíráshoz szükséges csipkártyát - adózónként legfeljebb hármat - az adóhatóság ingyenesen bocsátja rendelkezésre a kártyaolvasó berendezéssel együtt.
Papírforma szerint három pontot hozott Győrből az Alba Volán-FeVita
A nemzetközi feladatok mellett az Alba Volán-FeVita együttese a honi pontvadászatban is teljesíti kötelezettségeit. Az Alba Volán FeVita különösebb megerőltetés nélkül tudta le a kötelező feladatot, és hozta haza a három pontot Győrből. A mérkőzés érdekessége, hogy bemutatkozott a 17 esztendős, saját nevelésű, fiatal kapustehetség, Alex Grisinkov, valamint megszerezte első gólját az Alba Volán színeiben Roger Holeczy.