Közéleti hírek

/ 2010.12.10. 16:43:24 |

Húsz éve önálló a felújított Ezredéves Iskola

 A „Segítő Pályázati Program” zárásával egy időben, méltó, megújult környezetben ünnepelte az Ezredéves Iskola önállóságának 20. évfordulóját. Az intézményt dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a jubileum alkalmából. A diákok műsorral készültek, kiállítás nyílt és bemutatták azt is, hogyan sikerült „belakniuk” a felújítás után az iskolát.
/ 2010.12.10. 00:13:15 |

Visszakerül a szobor a doberdói hősök kápolnájába

 Az Emberi Méltóság Tanácsa Székesfehérváron is bemutatta azt a szobrot, amelyet majdnem száz év után most visszahelyeznek eredeti helyére a doberdói kápolnába. Lomniczi Zoltán, a tanács elnöke a város polgármesterével Cser-Palkovics Andrással tartott közös sajtótájékoztatón azt mondta: azon dolgoznak, hogy katonáink végre méltó helyen nyugodjanak az első világháború egyik legtöbb áldozatot követelő hadszínterén, Doberdóban.
/ 2010.12.09. 19:55:39 |

Székesfehérváron is megnyílt a MikulásGyár adománygyűjtő hely

A MikulásGyár idén a tavalyinál több, mintegy 200 ezer rászoruló embernek szeretne támogatást nyújtani. A segíteni szándékozók az ország bármelyik postáján térítésmentesen leadhatják becsomagolt adományukat, amelyeket a Magyar Posta juttat el a Magyar Vöröskereszthez. Az Alba Plazában az adománygyűjtő hely mellett ingyenes gyerekjátszóház és kézműves foglalkozás is várja a látogatókat.
/ 2010.12.09. 13:47:20 |

Elfogadta a Közgyűlés a 2011-es év költségvetési koncepcióját

 A Közgyűlésen a városatyák határozatot fogadtak el arról, hogy 2013 emlékév legyen Székesfehérváron. Határoztak a helyi tömegközlekedés támogatásáról és elfogadták a jövő évi költségvetés koncepcióját is. A testület kiírta a „Királyi Séta – Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron” és „Székesfehérvár Fő utca rehabilitációjának” generál kivitelezése tárgyában a közbeszerzési eljárást. A közgyűlés inflációkövető díjemelésekről is határozott.
/ 2010.12.09. 11:14:55 |

Közmeghallgatást tartott Székesfehérvár képviselőtestülete

Közmeghallgatást tartott december 9-én a Városháza Nagytermében Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. A fehérváriak szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális, városfejlesztési és költségvetési témákban is tehettek fel kérdéseket. Számos kérdés érkezett a nyitott tornatermek akcióról, a Fő utca felújításáról és a Vásárhelyi lakótelep fűtésével kapcsolatban is.
/ 2010.12.09. 08:45:47 |

Közmeghallgatás a Városházán - telefonon is kérdezhet

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2010. december 9-én, csütörtökön 9.00 órától 11.00 óráig a 2011. évi költségvetés főbb irányai és koncepciója tárgyában közmeghallgatást tart a Városháza Nagytermében. A közmeghallgatás napján, 2010. december 9-én 9.00 órától 10.30 óráig bármely fenti témával kapcsolatban kérdést lehet feltenni az 537-100 és 537-103-as telefonszámokon.
/ 2010.12.09. 07:58:45 |

Fehérvári civil szervezetek programjai decemberben

 Az Alba Civil Média Program részeként minden hónapban egy alkalommal sajtóreggelit szervez az Echo Innovációs Műhely, melyen a legfontosabb civil eseményeit ismertetik a szervezetek. Számos programot szerveznek decemberben: a Bocs Alapítvány például csatlakozott az Emberi Jogi Fesztivál rendezvényeihez, amelyek a Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni küzdelem Éve jegyében zajlanak.
/ 2010.12.08. 15:34:54 |

Laptopot kapnak a Németh László Általános Iskola és a Kossuth Iskola tanulói

 
 A „Tanulói laptop program Székesfehérváron” projekt nyitórendezvényét tartották szerdán a Hiemer házban. A program keretében 324 db tanulói és 15 db tanári laptop beszerzése történik meg és egy hálózatkiépítés is megvalósul. A számítástechnikai eszközök a székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola és a Németh László Általános Iskola oktatási feltételeit erősítik.
/ 2010.12.08. 15:25:56 |

"Tóvárosi sakál" - befogták és Börgönd mellett szabadon engedték a rókát

 Székesfehérváron a Tóvárosi lakónegyedben egy bokor alatt lapuló rókára lett figyelmes egy férfi, kutyasétáltatás közben. Az állatot az Animal X Wildlife Székesfehérvár külterületére vitte és a börgöndi repülőtér mögötti területen szabadon engedték. A rendőrségnek segítő hivatásos vadász elmondta, a sorozatos esőzések miatt nagy területet borít belvíz, ami lecsökkentette a vadak, így a rókák élőhelyének nagyságát is.
/ 2010.12.08. 10:39:57 |

Állománygyűlésen köszönte meg a tűzoltók munkáját Székesfehérvár polgármestere

 Állománygyűlést tartottak a város polgármesterének kezdeményezésre Székesfehérvár MJV Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságán. A rendezvényen a teljes személyi állomány részt vett melyen a 2010-es évi házi szakmai vetélkedő eredményhirdetése mellett pedig a tűzoltóság jövőbeli támogatásáról, fejlesztéseiről is szó volt.
/ 2010.12.08. 08:52:02 |

Karácsony előtti ellenőrzés - rendőrségi plázaakció Székesfehérváron

 A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Székesfehérvári Rendőrkapitányság a székesfehérvári Vám és Pénzügyőri Hivatal Járőr Alosztályával közös akcióba kezdett. A cél a karácsonyi vásárlások idején az illegális árusok kiszűrése. Az árusítási engedéllyel nem rendelkező személyek jellemzően a fehérvári pláza, illetve a belváros környékén tűnnek fel, ezért a razzia is erre a területre koncentrálódik.
/ 2010.12.07. 16:24:03 |

Emlékévvel ünnepli Székesfehérvár a 38-as országgyűlés évfordulóját

Több évszázad után tartotta ülését az Országgyűlés 1938-ban Székesfehérváron, az egykori koronázó városban. Ezzel állított emléket az államalapító Szent István király halálának kilenc százados jubileumán. A város fejlődése szempontjából meghatározó esemény 75. évfordulóját emlékévvel ünnepli Székesfehérvár 2013-ban.
/ 2010.12.07. 14:52:09 |

Jótékonysági csörgőlabda gálát rendez a Lions Club a Köfém Sportcsarnokban

Jótékonysági gálát szervez december 11-én a Fehérvár Lions Club. A program célja a csörgőlabda sport népszerűsítése, valamint egy látássérült zongoraművész és a velencei speciális iskola támogatása. A programok délelőtt tíz órakor kezdődnek, városunkba érkezik a Magyar Csörgőlabda Válogatott, de székesfehérvári iskolák-, valamint sportegyesületek csapatai is játsszanak majd.
/ 2010.12.07. 03:31:57 |

Befejeződött a kétnyári virágágyak növénykiültetése

 A kétnyári virágágyak a város építészeti és természeti értékeit kiemelve jelentős turisztikai vonzerővel bírnak, így a 2010. évi kiültetés tervezésekor Székesfehérvár történelmi jelentőségét próbáltuk kiemelni. A fajták kiválasztásánál valamint a kiültetési formák tervezésekor célunk az volt, hogy a magyar hagyományainkat továbbörökítsük.
/ 2010.12.06. 11:05:46 |

Csütörtökön délután tartja decemberi Közgyűlését Székesfehérvár Önkormányzata

 Csütörtökön a Közmeghallgatás után 12.30-kor tartja decemberi Közgyűlését Székesfehérvár MJV Önkormányzata, melyen a 2011-es költségvetés koncepciójáról is tárgyal a testület. Várható, hogy kiírják a „Királyi Séta – Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron” és „Székesfehérvár Fő utca rehabilitációjának” generál kivitelezése tárgyában a közbeszerzési eljárást és az elkerülő III. szakaszáról is szó lesz az ülésen.
A Közgyűlést a Fehérvár Televízió és a fehervar.hu is élőben közvetíti!