Közéleti hírek

/ 2010.08.19. 13:08:08 |

Tisztelgés Államalapító Szent István Királyunk emléke előtt

 Székesfehérvár és Fejér megye Önkormányzata csütörtökön délután hagyományosan, közösen emlékezett meg Államalapító Szent István Királyunkról. A Szent István szobornál tartott ünnepségen a résztvevők koszorúkat és virágot helyeztek el a szobor talapzatánál. István király törvényeivel a keresztény tanításokat az állam minden alattvalójára kötelezővé tette. A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű uralkodó 1038-ban a történészek becslése szerint 63 éves korában hunyt el.
/ 2010.08.19. 12:16:03 |

Ünnepi Közgyűlés Augusztus 20. tiszteletére - Díszpolgár lett Kovács Ferenc mesteredző

Az idei ünnepi közgyűlésen a Díszpolgári címet Kovács Ferenc mesteredző vehette át, akinek irányítása alatt a Videoton az UEFA kupa döntőig menetelt 1985-ben. Postumus részesült az elismerésben dr. Ágoston Béla főorvos és Schulz István építészmérnök. A város Tiszteletbeli Polgára lett Kozma Imre atya Máltai Szeretetszolgálat alapítója, Stefan Weber építészmérnök, aki Fehérvár hangja Schwäbisch Gmündben, valamint a lengyel Janusz Karpinski, aki a nemzetközi kapcsolatok igazgatója Opoléban.
/ 2010.08.19. 10:44:18 |

Rendkívüli közgyűlést tartott a város képviselőtestülete

 Rendkívüli ülést tartott augusztus 19-én Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése. A legfontosabb napirendi pontok között a Fiskális Úti Orvosi rendelő felújításához szükséges pályázati önrész biztosítása és a helyi választási bizottság tagjainak megválasztása is szerepelt. A képviselők döntöttek arról is, hogy november 1-től megszűnik a Polgármesteri Hivatalban a turisztikai tevékenység ellátása.
/ 2010.08.19. 08:08:19 |

Alakuló ülését tartotta Székesfehérvár MJV Helyi Választási Bizottsága

 Csütörtökön délelőtt tartotta alakuló ülését Székesfehérvár Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottsága. A választási bizottságok a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szervei, amelyeknek elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.
/ 2010.08.19. 07:38:05 |

Szabó Lajosné tanító kapta idén a Szent István emlékérmet

 Augusztus 18-án este a Szent István Művelődési Házban vette át a Szent István Emlékérmet és Díjat Szabó Lajosné, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusa. A kitüntetett 28 éve tanít a székesfehérvári intézményben, s oktatja nagy hozzáértéssel és szeretettel a 6-10 éves kisdiákokat. Kezdeményezésére indult el a Szemere Gyula Fejér megyei helyesírási verseny is.
/ 2010.08.18. 18:36:52 |

Rendkívüli ülés lesz az Ünnepi Közgyűlés előtt csütörtökön

 Csütörtökön a délutáni Ünnepi Közgyűlés előtt rendkívüli ülést tart Székesfehérvár képviselőtestülete. A választási bizottság póttagjairól is döntenek és várhatóan módosítják a helyi kitüntetésekről szóló rendeletet is. A városatyák döntenek a Fiskális Úti Orvosi rendelő felújításához szükséges pályázati önrész biztosításáról. Összesen 49 napirendi pontot tárgyalnak, melyből 30 nyílt és 19 zárt üléses napirend.
/ 2010.08.18. 12:08:27 |

Komoposztálási program indul Székesfehérváron és Iszkaszentgyörgyön

 Nagyszabású komposzt-program indul Székesfehérváron és Iszkaszentgyörgyön: a Gaja Környezetvédő Egyesület a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával Székesfehérvár Feketehegy-Szárazrét városrészében, illetve Iszkaszentgyörgyön 210 családnak biztosítja a komposztálás feltételeit. A szükséges komposztáló „edények” mellett aprítógépet is biztosítanak a programban résztvevő családoknak.
/ 2010.08.18. 07:31:19 |

Az Okmányirodán lehet megtekinteni a közszemlére tett választói névjegyzéket

Mától öt napra közszemlére kell tenni az október 3-ai önkormányzati választásra készített névjegyzéket a voksolásra jogosultakról. A névjegyzékből kihagyás, vagy éppen az abba való jogosulatlan felvétel miatt a települési jegyzőnél lehet kifogást benyújtani. A névjegyzéket a székesfehérvári választók a Polgármesteri Hivatal Anyakönyvi és Okmányirodájában (Székesfehérvár, Koch László u. 4/B I. emelet, tel. 22/505-303) tekinthetik meg.
/ 2010.08.17. 15:44:22 |

Bemutatta székesfehérvári önkormányzati képviselőjelöltjeit a Válasz

 Augusztus 12-én mutatta be önkormányzati képviselőjelöltjeit a Válasz Független Civilek Fehérvárért Egyesület. Juhász László a szervezet polgármesterjelöltje egyenként mutatta be a jelölteket. A négy évvel ezelőtti önkormányzati választáshoz hasonlóan idén is önálló polgármester-jelöltet állítottak és Székesfehérvár mind a 14 választókörzetében indul jelöltjük.
/ 2010.08.17. 13:03:49 |

Beszámoló a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság munkájáról

 Közbeszerzések, útfelújítások, panelprogram- egyebek mellett ezekkel a témákkal is foglalkozott a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság az elmúlt években- ismertette tájékoztatóján Szigli István, a Bizottság elnöke. Mint mondta, a panelprogramból kimaradt épületek még megújulásra várnak-így például a Garzonház is. Sikerként értékelte egyebek mellett a Berényi út megújulását, de mint mondta: a város pályázatok útján sokkal több lehetőséget is kiaknázhatott volna.
/ 2010.08.17. 12:51:11 |

Augusztus 21-én ismét ingyenes lesz az idegenvezetés a városban

 A Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében jött létre az a program, mely minden hónap harmadik szombatján arra buzdítja a fehérváriakat, hogy legyenek turisták saját városukban, és jöjjenek el egy ingyenes városnézésre, idegenvezető kalauzolása mellett. Ezen a héten szombaton 10.00; 16.00 és 18.00 órakor indulnak a csoportok az Országalmától.
/ 2010.08.17. 11:42:50 |

Török testvérváros delegációja látogatott Székesfehérvárra

 Az idei Királyi Napok fesztiválon Székesfehérvár török partnervárosa is részt vesz. Kocaeliből nem csak tánccsoport, hanem delegáció is érkezett, az öt fős csoportot Nermin Tol polgármesteri tanácsadó és Murat Iskenderoglu, a Kulturális és Civil ügyek osztályáról vezeti. A küldöttséget Viniczai Tibor polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester fogadta a Városházán.
/ 2010.08.16. 15:04:52 |

Hetedik alkalommal adják át a Szent István Emlékérmet és Díjat

 Hetedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat. Az eseményről Spányi Antal megyéspüspök, Karsai Béla kuratóriumi tag tartott sajtótájékoztatót, melyen jelen volt dr. Szabó Lajosné az idei Szent István Emlékérem várományosa. A díjat augusztus 18-án, szerdán este hat órakor adják át a Szent István Művelődési Házban. A rendezvényre minden kedves érdeklődőt várnak!
/ 2010.08.16. 03:37:11 |

Pécsen tanuló fehérvári diákok pályázhatnak kollégiumi helyekre

 Székesfehérvár Önkormányzata nyolc diák elhelyezésére kollégiumi férőhelyet biztosít a pécsi Szántó Kovács János Kollégium jelenleg zajló teljes körű felújítása okán a Balassa János Kollégiumban (Pécs, Jakabhegyi u. 6.). A férőhelyekre pályázhatnak mindazok a székesfehérvári lakosok, akik valamely pécsi felsőoktatási intézmény nappali tagozatos képzésére beiratkozott hallgatói és kollégiumi felvételi kérelmüket elutasították.
Részletek a cikkben!
/ 2010.08.16. 02:05:11 |

Csapvíz citrommal és jéggel a Fejérvíztől a Királyi Napokon

 Székesfehérváron a Királyi Napokon a Fejérvíz csapvizet kínál citrommal és jéggel a vendégeknek és a járókelőknek. A vizet a Városháza téren közvetlenül a hálózatból kancsóba, majd poharakba töltjük. Jó idő esetén a vízkínálás augusztus 14-től 20-ig tart. "Fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy a csapvíz üdítő, tiszta, és egészséges, amellett, hogy a csapvízfogyasztás környezetkímélő, kényelmes és olcsó." - mondta Zsebők Lajos a Fejérvíz kommunikációs és minőségfejlesztési főmérnöke.