Közéleti hírek

/ 2010.09.08. 15:03:43 |

Befejeződött a Ligetsori Óvoda felújítása

 A július 12-én megkezdődött munkálatok fő célja az életveszélyessé vált gipsz álmennyezet könnyített szerkezetűre cserélése és az épület belső festése volt. Emellett a városi vis maior keretből felújították azt a két fürdőszobát is, amelynek tatarozására eddig nem sikerült forrást találni. A mennyezet átépítése során kicserélték a tetőbe épített csapadékvíz elvezetőket is, így remélhetőleg a korábban gyakori beázásoknak is sikerült elejét venni.
/ 2010.09.08. 14:59:01 |

Bobory Zoltán is csatlakozott a Nekem Fehérvár kezdeményezéshez

 A Nekem Fehérvár program keretein belül megfogalmazott célok között szerepel olyan hiteles személyek bemutatása, akik sokat tettek a városért. Cser-Palkovics András polgármesterjelölt Ocskay Gábort követően Bobory Zoltánt mutatta be, aki a történelmi Belváros szerepéről és arról is beszélt, hogy milyen fontos az egyes városrészek kulturális identitásának kialakítása.
/ 2010.09.08. 11:45:37 |

Kölyök bérlet - szeptember 30-ig jó a tavalyi

 Szeptember elejétől van mód a 2010/2011 tanévre ún."kölyök bérletet" váltsanak ki a családok. A bérletet a fizető zónákban található bölcsödék, óvodák illetve iskolák első és második osztályos diákok szülei válthatják ki 700,- Ft-os áron a Városgondnokság ügyfélszolgálatán. A bérletre, mely fél órás várakozásra ad lehetőséget két rendszámot is fel lehet tünteni. A bérlet kiváltáshoz szükséges az érintett intézmény igazolása, hogy a gyermek valóban oda jár. A Városgondnokság azonban az előző tanévre kiadott engedélyeket (2009/2010) szeptember 30-ig elfogadja.
/ 2010.09.08. 10:59:40 |

Megkezdődnek a kivitelezési munkák a Fejér megyei múzeumokban

Ünnepélyes körülmények között aláírták a szerződést a kivitelezővel, így hamarosan megkezdődhetnek a felújítási munkák számos Fejér megyei múzeumban. Székesfehérváron a Szent István Király Múzeum Rendháza és az Országzászló téri kiállítóhely újul meg. A megyében az összességében 100 millió forintot is meghaladó fejlesztéseknek köszönhetően a látogatók korszerűbb körülmények között ismerhetik meg a történelmi korok emlékeit.
/ 2010.09.08. 10:30:52 |

Idén még kétszer lesz fűnyírás a város közterületein

Székesfehérváron az idei évben a kiemelt területeken 9 alkalommal volt fűnyírás, ebből még kettő van még hátra. Ugyancsak két fűnyírás van még hátra ősszel a belterjes területen, ahol az idei évre 5 fűnyírást tervezett a Városgondnokság. A külterjes területen pedig ebben az évben háromszor kaszálják a füvet.
/ 2010.09.08. 10:07:29 |

Közvéleménykutatás a város rendezvényeiről - a Királyi Napok és az Öreghegyi Mulatságok a legnépszerűbbek

Az Echo Innovációs Műhely a város idei nyári rendezvényeiről készített közvéleménykutatást. Ebből kiderült, hogy legtöbben a XV. Királyi Napokon vettek részt, 44 százalékuk látogatott el a fesztivál valamely programjára. A fehérváriak 16 százaléka ott volt az Öreghegyi Mulatságon is és minden hetedik lakos találkozott a Történelmi kavalkáddal a belvárosban, illetve hallgatott a Zichy ligetben nyáresti koncertet.
/ 2010.09.08. 10:07:25 |

Otthon Segítünk Alapítvány - törődés a mindennapokban

 Babakocsis és kerekesszékes túrát szervezett szerdán délelőtt az Otthon Segítünk Alapítvány és az Esélyek Háza. A hideg és a szél miatt kevesen jöttek el, azonban egyre több családnak nyújtanak segítséget az alapítvány önkéntesei. Olyan családoknak kínálják fel segítségünket, ahol legalább egy iskolás kor alatti gyermeket nevelnek. Az önkéntes segítők saját otthonaikban látogatják a családokat és szülői tapasztalataikra támaszkodnak.
/ 2010.09.07. 13:52:12 |

Harmadik alkalommal rendezik meg a Civil Napot Székesfehérváron

A Civilkapcsolatok Bizottsága ismét bemutatkozási lehetőséget biztosít a Székesfehérváron működő civil szervezeteknek azzal, hogy megrendezi a III. Civil Napot. A program október 9-én szombaton 10.00 órakor kezdődik a Városház téren, ahol egyesületek, alapítványok, klubok kitelepülve közösen találkozhatnak a fehérváriakkal. A szakbizottság elnöke elmondta, hogy pályázatot írnak ki a Civil Alap terhére is, az egyesületek és alapítványok hatékonyságának növelése érdekében.
/ 2010.09.07. 10:30:18 |

Elsősegély tanfolyam a város testnevelő tanárainak

 Elsősegélynyújtó foglalkozásokat tartanak szerdán és csütörtökön a város testnevelő tanárainak, melyet a régiós vezető mentőtiszt Pápai Imre vezet a Tóvárosi Általános Iskolában. A programról Östör Annamária az Egészségügyi Bizottság elnöke, Horváth Miklós Csaba a Sportbizottság elnöke és Vadas Zsuzsa az Egészségügyben dolgozók Nyugdíjas Egyesületének elnöke tartott sajtótájékoztatót.
/ 2010.09.07. 08:19:26 |

Nyilvántartásaba vette a Választási Bizottság a listákat is

 Ülésezett hétfőn Székesfehérvár Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottsága. Az ülés napirendjén a kompenzációs listák nyilvántartásba vétele mellett kisorsolták a kisebbségi önkormányzatok jelöltjeinek a szavazólapokon megjeleníthető sorrendjét, illetve megállapították a kompenzációs lista sorrendjét is. Székesfehérváron 88 képviselőjelölt és 5 polgármesterjelölt indul. Összesen 6 kompenzációs lista közül választhatunk, a kisebbségi választáson pedig 58 képviselőjelöltet regisztráltak.
/ 2010.09.06. 15:54:18 |

Kezdődhet a sürgősségi osztály felújítása a Szent György Kórházban

Szűk egy éven belül új sürgősségi osztályon látják el a betegeket a Fejér Megyei Szent György Kórházban. A fejlesztési pályázat nyertesei hétfőn délelőtt aláírták az építési és eszközbeszerzéseket, ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan elkezdődhet a munka. Az uniós pályázat segítségével új sürgősségi osztályt hoznak létre, felújítják a jelenlegi helyiség egyes részeit és korszerűsítik a helikopter leszálló világítási rendszerét.
/ 2010.09.06. 13:38:48 |

Idén ősszel mintegy háromszáz fát telepít a Városgondnokság Székesfehérváron

 Még dolgoznak a Városgondnokságon azon, hogy összeírják az idén ősszel esedékes fatelepítések helyszíneit. A növények beszerzésénél újdonság, hogy idén a nyertes vállalkozótól két évnyi gondozás után veszi át az elültetett fákat a Városgondnokság. Idén ősszel egyébként majd 300 fát telepítenek Székesfehérváron: 16-18 cm-es törzsméretű, háromszor iskolázott, földlabdás, előnevelt fák kerülnek a közterületekre.
/ 2010.09.04. 09:06:56 |

Kiállították a Nemzeti Emlékhely tervének makettjét

 Kiállították a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely fejlesztésére készült terv makettjét a Romkert melletti könyvesbolt kirakatában. A bemutatott makett az Európai Unió által már elfogadott terv megengedett mértéken belüli módosításával készült. A makettről, valamint a tavaly augusztusban kiírt építészeti ötletpályázatra érkezett pályaművekről a jövő héttől az interneten fejthetik ki véleményüket a fehérváriak.
/ 2010.09.04. 06:35:42 |

Öt polgármester- és 88 képviselőjelöltet vettek nyilvántartásba Székesfehérváron

 Pénteken délután négy órakor lejárt az ajánlószelvény-gyűjtési és jelöltállítási határidő az október 3-i önkormányzati választásra. Székesfehérváron pénteken délután három órától ülésezett már a Helyi Választási Bizottság és folyamatosan vette nyilvántartásba a jelölteket. A városban induló polgármester- és képviselőjelöltek névsorát innen letöltheti. Székesfehérváron 76 képviselőjelölt és 5 polgármesterjelölt indul.
/ 2010.09.03. 17:19:12 |

Rendkívüli ülést tartott pénteken Székesfehérvár MJV Közgyűlése

 Rendkívüli Közgyűlést tartott Székesfehérvár képviselőtestülete pénteken délután a Városházán. Módosították a képviselők a parkolóhely-biztosítási kötelezettségről szóló rendeletet, döntöttek a Bursa Hungarica jövő évi pályázatához való csatlakozásról és szó volt a jövő évi tanév középfokú beiskolázásáról. A képviselők a nyílt ülés utolsó napirendi pontjaként írták ki a közbeszerzést mobil kommunikációs szolgáltatás beszerzésére.