Közéleti hírek

/ 2008.10.30. 11:31:58 |

ÖKO-Program - nem csak panelépületek pályázhatnak

Az ÖKO-Programról is tárgyaltak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. A pályázat célja, hogy megvalósuljon a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozása. A támogatást társasházak és lakásszövetkezetek vehetik igénybe valamint önkormányzati tulajdonú távhővel ellátott bérházak. Fontos tudni, hogy a támogatás nem csak panel épületekre vonatkozik!
Az ÖKO-Program részletes pályázati kiírását itt találja!
/ 2008.10.30. 10:58:49 |

Fekete Sas Szálló, ÖKO-Program, buszközlekedés - ülésezett csütörtökön a képviselőtestület

A közgyűlés - több kiegészítéssel - elfogadta a helyi közforgalmú közlekedés felülvizsgálatáról szóló beszámolót. A jegyek és bérletek ára 9,5%-al drágul majd. A délelőtt folyamán vita bontakozott ki a Fekete Sas Szálló értékesítéséről, végül a testület úgy döntött, három szakbizottság vizsgálja meg azt, hogy van-e uniós pályázati lehetőség a felújításra, illetve a kulturális célú hasznosításra és csak ez után határozzanak az értékesítésről.
A Közgyűlés kora délutáni eseményeit itt találja! (A zárt üléses napirendi pontokról pénteken délelőtt tart sajtótájékoztatót Warvasovszky Tihamér polgármester)
/ 2008.10.30. 00:18:26 |

Csütörtökön reggel nyolc órától ülésezik Székesfehérvár képviselőtestülete

Csütörtökön reggel nyolc órától ülésezik Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. A testület tárgyal a helyi autóbuszmenetrendről, a központosított közbeszerzési rendeletről, az iparűzési adóról, a panelházak fűtéskorszerűsítésének támogatásáról, a maroshegyi sportpálya megépítéséről, szó lesz a Fűtőerőműről és több ingatlaneladással és bérlettel kapcsolatos döntés is napirenden szerepel.
ÉLÕ KÖZVETÍTÉS (2008.10.30-án 8.00-tól)
A részletes napirendi pontokat itt találja!
/ 2008.10.29. 14:29:46 |

Még idén elkészül a gázvezeték-hálózat Csalán

 Csalán már több mint öt éve várnak arra a lakók, hogy vezetékes gázhoz jussanak, azonban szolgalmi jogi viták miatt a fővezeték építését csak jövő héten tudják elkezdeni. Csala Fő utcáján pedig már folynak október 18-a óta a munkálatok. A hálózatbővítésről a szolgáltató és a terület önkormányzati képviselője szerdán délelőtt tartottak sajtótájékoztatót.

/ 2008.10.28. 07:42:08 |

A héten még lehet jelentkezni az ösztöndíjakra

 A Bursa Hungarica, illetve a Tóth István és Tóth Terézia ösztöndíjakra is október 31-ig lehet pályázni. A két pályázattal tavaly mintegy 230 fehárvári diákot tudott támogatni a város. A Bursa Hungarica ösztöndíj a szorgalmi időszak alatt 5-10 ezer forint, a Tóth István és Tóth Terézia pedig havi 3-4 ezer forintot jelent a diákoknak. Az adatlap és a részletes pályázati felhívás személyesen az Ügyfélszolgálati Irodán (Kossuth u. 2.) vehető át, illetve letölthető a város honlapjáról is.
/ 2008.10.27. 11:00:02 |

Székesfehérvár is képviseltette magát az Egészséges Városok nemzetközi konferencián

 Október 13 és 18 között Székesfehérvár is képviseltette magát az Egészségügyi Világszervezet, Egészséges Városok Konferenciáján Zágrábban. A tanácskozás tapasztalatairól dr. Csapó Csilla alpolgármester, Östör Annamária az Egészségügyi Bizottság alelnöke és Lőrincz Károlyné a Szociális, egészségügyi és gyermekvédelmi Iroda munkatársa számoltak be a Városházán.
/ 2008.10.26. 13:52:32 |

Falfirka kommandó alakul Fehérváron

Tartósan munkanélküli, halmozottan hátrányos helyzetű embereket képeznek ki Székesfehérváron az épületek, terek megtisztítására. A falfirkakommandó nemcsak a városban dolgozik majd, hanem annak harminc kilométeres körzetében is, főként a Velencei-tó környékén.
/ 2008.10.26. 10:40:16 |

Rendőri kitüntetések és előléptetések a nemzteti ünnep alkalmából

 Az Igazságügyi és Rendészeti Miniszter a Magyar Köztársaság Nemzeti Ünnepe október 23-a, alkalmából szakterületén végzett kiemelkedő munkája elismeréséül a Budapesten megtartott központi ünnepségen ezredessé léptette elő dr. Csizek Tibor rendőr alezredest, Székesfehérvár rendőrkapitányát. Főtanácsosi címet adományozott Kovács Zsolt alezredesnek, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály vezetőjének és zászlóssá léptette elő Győri Csaba főtörzsőrmestert, a Székesfehérvári Autópálya Alosztály járőrét.

/ 2008.10.22. 07:44:25 |

Emlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcra városszerte

 Megkezdődtek az Október 23-i ünnepségek Székesfehérváron. Kora délelőtt a Püspökség imádságos megemlékezést tartott a Bazilika ’56-os emlékkeresztjénél. Az ’56-osok terén az ’56-os emlékműnél az I. István Középiskola, a Jáky József és a Bugát Pál Középiskola rótta le kegyeletét és megkoszorúzták a Szabó Palota falán lévő ’56-os emlékművet. Magyar Király Szálló falán lévő ’56-os emléktáblánál a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai emlékeztek, a Tóvárosi Általános Iskola ünnepi megemlékezése pedig hagyományosan a Bazilika ’56-os emlékkeresztjénél volt. KÉPGALÉRIA
/ 2008.10.21. 14:09:47 |

Mérni a mérhetetlent - hat fehérvári intézmény nyert az OM teljesítménymotivációs pályázatán

 Hat székesfehérvári iskola és óvoda nyert az Oktatási Minisztérium teljesítménymotivációs pályázatán. Az intézmények objektív és szubjektív módszerekkel is mérik az óvónők és tanárok teljesítményét. A nyertes intézmények ma délután tartottak sajtótájékoztatót a Hiemer-házban. Az intézmények 1 és 5.6 millió forint közötti összeget nyertek a differenciált bérkiegészítésre.
/ 2008.10.21. 08:04:34 |

Az 53-56 négyzetméteres lakásokat keresik leginkább Székesfehérváron

A székesfehérvári ingatlanok közül a panellakások a legkeresettebbek, az ideális eladó lakás kétszobás 53-56 négyzetméter nagy nyolc és kilencmillió forint közti áron. Székesfehérvár élenjár a panelfelújítások terén, jövő év végére szinten minden tömbben befejeződnek a munkálatok. A városban kapósak a felújított panelek - írja az ingatlanok.hu. A legkeresettebb lakótelep a Palotaváros, a tó, a nyugalom és a kikapcsolódási lehetőségek miatt.
/ 2008.10.20. 15:26:39 |

Ingyenes hallásvizsgálat - Felelősen a közösségért, Felelősen Fehérvárért

 Székesfehérvár társadalmi felelősségvállalási programjához csatlakozott az Albatone hallásközpont is. December elsejéig ingyenes szakorvosi- és hallásvizsgálatot biztosítanak mindenkinek, aki úgy érzi probléma van hallásával. A Távirda utcai rendelőben szakorvosok vizsgálják a halláspanasszal jelentkezőket. Az ingyenes hallásvizsgálatra a 06-80/208-188-as telefonszámon lehet bejelentkezni.
/ 2008.10.20. 12:56:38 |

Új autót kapott a Nappali Szolgáltató Központ

Ünnepélyes autóátadásra kerül sor a Nappali Szolgáltató Központban, ahol a Fehérvár Travel Alapítványtól, adományként kapott járművet vette át Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője. Az átadáson Ugrits Tamás kuratóriumi elnök és Márton Zoltán, a Szociális és Családvédelmi Bizottság elnöke is részt vett. Az új gépkocsival fogják megoldani például a hajléktalanok rendelőintézetbe, kórházba szállítását is.
/ 2008.10.20. 12:54:17 |

Önkormányzati delegáció Székesfehérvár amerikai testvérvárosában, az alabamai Birminghamban

  Dr. Csapó Csilla alpolgármester és Vargha Tamás EU-integrációs és kommunikációs tanácsnok közös sajtótájékoztatón számolt be az alabamai Birminghamben szerzett tapasztalatokról. A delegáció tagjai az amerikai város oktatását, kultúráját és gazdaságát is tanulmányozták és pozitív benyomásokkal tértek haza. Székesfehérvárnak 1994 óta van testvérvárosi kapcsolata Birminghammel.