Közéleti hírek

/ 2007.09.03. 20:29:17 |

A Felsőoktatási minőségi díj arany fokozatát ítélte oda az OKM a Kodolányi János Főiskolának

A Kodolányi János Főiskola székesfehérvári tanévnyitó ünnepségén „Arany fokozatú elismerő oklevelet” adott át dr. Szabó Péter rektornak az Oktatási és Kulturális Minisztérium Tudománypoltikai főosztályvezetője. Hargitai Gábor kiemelte, hogy az idén első ízben meghirdetett felsőoktatási minőségi díj pályázaton a főiskolák közül egyedüliként érdemelte ki a legmagasabb szintű elismerést.Ünnepi beszédet mondott a Kodolányi János Főiskolán dr. Csapó Csilla, Székesfehérvár alpolgármestere is, aki Székesfehérvár történelmi hagyományairól is beszélt, kiemelve, hogy ez a hely Szent István városa, Káldi Márk révén a krónikaírás egykori központja és itt tanult Vörösmarty Mihály is.
/ 2007.09.03. 13:06:35 |

Fehérvári civil szervezet jelentette meg a Közép-Dunántúli Régió kerékpáros térképét


 Elkészült a Közép-Dunántúli Régió kerékpáros térképe. A 300 példányban térkép az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület gondozásában jelent meg, amihez Székesfehérvár városa és a Nemzeti Civil Alapprogram járult hozzá anyagilag. Elekes Zsuzsa a Polgármesteri Hivatal civil referense elmondta, hogy az önkormányzat a Pályázati Önrész Alapból mintegy 800 ezer forintos támogatást nyújtott, az NCA pedig 3 millió forinttal segítette a megjelenést.
/ 2007.09.03. 08:00:00 |

Hétfőn reggel 943 kisdiák ül először az iskolapadba Székesfehérváron

 Ebben az évben Székesfehérváron 943 kisdiák kezdi az általános iskola első osztályát, a középiskolába pedig több mint 2200 új elsős ült be hétfőn reggel az iskolapadba. Akik a jogszabály szerint nem igényelhetnek étkezési hozzájárulást, azok az Önkormányzat Kossuth utcai Ügyfélszolgálati Irodáján egy formanyomntatvány kitöltésével kérhetnek segítséget. Tankönyvet 6400 tanuló kaphat térítésmentesen, de az Oktatási Bizottság 15 millió forintot különített el arra a célra, hogy a munkafüzetekért se kelljen fizetnie a rászorulóknak.
Elektronikus Ügyintézés: Intézményi étkezési térítési díj átvállalása
/ 2007.09.03. 00:02:50 |

Több száz madarat mutattak be a XIII. Székesfehérvári Díszmadár Kiállításon

 Az idén 13. alkalommal rendezte meg szokásos évi kiállítását a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete. A hétvégén az ország minden részéről érkeztek kiállítók a Vörösmarty Mihály Művelődési Házba, hogy megmutassák a fehérvári közönségnek is madaraikat. Összesen 41 kiállító volt jelen. A különféle papagájok mellett pintyeket és kanárikat mutattak be a madártenyésztők. Képek a kiállításról itt!
/ 2007.09.02. 13:43:00 |

Major Klára lett Fehérvár Szépe 2007-ben

Szeptember 1-jén látványos gálaműsor keretében választották meg Fehérvár Szépét az ARÉV Sportcsarnokban. Fehérvár királynője 2007-ben a székesfehérvári Major Klára lett, udvarhölgyei Csuti Anita és Valla Csilla. A fináléra közel egy hónapot készültek a lányok, a döntőben 15 szépség versengett a koronáért. Akiket láthattunk még a döntőben: Berényi Nikoletta, Csuti Anita, Dér Kata Boglárka, Káldi Nikolett, Karácsony Melinda, Kiss Enikő, Kőrösi Ágnes, Major Klára, Tóbiás Nóra, Utry Gyöngyvér, Valla Csilla, Zsilák Kinga, Gombos Tünde, Seres Tímea, Kalmár Réka.
/ 2007.08.31. 08:13:53 |

Római kori leletek kerültek elő a Fehérváron épülő új bevásárlóközpont alól


Római kori település emlékei kerültek elő Székesfehérváron; a feltárás eredményei alapján újra kell "írni" a város kétezer évvel ezelőtti történetét. Az eddigi kutatások során a városban nem kerültek elő hasonló korú és jellegű leletek. Feltételezhető, hogy az előkerült település része volt a Florianából (a mai Csákvárról) a táci Gorsium felé vezető út mentén elhelyezkedő állomáshelyeknek, illetve kiszolgáló településeknek és lehetséges az is, hogy mindkét szerepet betöltötte. A feltárást szeptember 30-ig kell befejezni, mivel a területen üzletház épül. Az előkerült maradványokat szeretnék bemutathatóvá tenni.
Képek az ásatásról!
/ 2007.08.29. 13:52:27 |

Igazgatói évnyitó értekezletet tartottak a Városházán

Tanévnyitó igazgatói értekezletet tartottak ma délelőtt a Városháza Nagytanács termében. A város 58 oktatási intézményének igazgatói a tavalyinál várhatóan nyugodtabb tanévnek néznek elébe. A nyáron hét olyan jogszabály-változás történt, ami érinti az oktatási intézményeket –hangzott el a rendezvényen. A város polgármestere kiemelte, hogy a gyermeklétszám igaz kevesebb lesz az idén az iskolákban, azonban a Sárkeresztessel, Magyaralmással és Pátkával kötött oktatási megállapodás értelmében részben feltöltötték a férőhelyeket. A város óvodáiban teltház van éppen ezért a Szivárvány és a Napsugár óvodában 25-25 hellyel bővítették a létszámot.
/ 2007.08.28. 13:20:45 |

Közös fellépés a játszótérrongálók ellen a Széna téren

 Hogyan lehet megelőzni a város új játszótereinek a rongálását? – ez volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amit Orosz István a Széna tér önkormányzati képviselője tartott a Városgondnokság és a rendőrség illetékeseivel együtt kedden délelőtt. A Széna téren egy játékszer alumínium borításának lefeszítésével és a csúszda ellopásával több mint 1.2 millió Forintos kárt okoztak a rongálók. A képviselő a rendőrség és a polgárőrség segítségét kérte, hogy megelőzhetőek legyenek a hasonló esetek. Neubauer Tamás a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője elmondta, hogy rongálás vagy garázdaság bűntette miatt kell felelniük a tetteseknek.
/ 2007.08.28. 13:19:31 |

Iskolakezdés - rendőrök és polgárőrök vigyáznak a gyerekekre a forgalmas kereszteződésekben

 A közelgő iskolakezdés a korábbi évek tapasztalatai alapján az idei évben is fokozott figyelmet és intézkedéseket igényel a Rendőrségtől. Az iskoláskorú gyermekek biztonsága és a balesetek megelőzése érdekében a fehérvári rendőrökmár megtették a szükséges előkészületeket. A fehérvári polgárőrökkel idén is megvalósul az „egy iskola, egy rendőr, egy polgárőr” összefogás. A közterületi szolgálatellátás során a rendőrök kiemelt feladatként kezelik majd a biztonsági öv és a gyermekülés kötelező használatát, illetve aktívan segítik a gyermekek biztonságos közlekedését.
/ 2007.08.28. 09:48:31 |

Építészeti és Műszaki Tervtanácsot szeretne a város főépítésze - interjú Juhász Kálmánnal

 Juhász Kálmán nyár közepe óta látja el a város főépítészi feladatait. 1978-ban végezett a Budapesti Műszaki Egyetemen, de előtte is az építőiparral foglalkozott, ugyanis a középiskolát építész technikusként végezte. Tanulmányai mellett kezdte a magántervezést, amit saját cégeiben és munkavállalóként -szakértőként és vezető tervezőként- folytatott. 2000-ben Felcsútra költöztek családjával és a Bicskei Polgármesteri Hivatalnál helyezkedett el, ahol a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda vezetője volt. Bicske mellett 16 településen látott el építéshatósági feladatokat. Ez utóbbi feladatánál fogva ismerkedett meg a szabályozási és rendezési tervek világával.

/ 2007.08.27. 08:26:35 |

Dohányzásról leszoktató programot indított a Szent György Kórház Tüdőgondozója

 A dohányzásról való leszokásban is segít a Szent György Kórház Tüdőgondozója. A programra jelentkezők tüdőszűrésen, légzésfunkció-vizsgálaton és EKG-vizsgálaton vesznek részt. Az esély a sikeres leszokásra egyedül rendkívül kicsi, hiszen a dohányosok alig 2%-nak sikerül, míg szakorvosi segítséggel és modern gyógyszerekkel ez az arány az 50 %-ot is elérheti - mondta dr. Kató Ernő adjunktus. A szakrendelés beutaló-köteles, vagyis - a komoly elhatározást követően - a háziorvosnál kell kezdenie a leszokni vágyónak, majd időpontot érdemes egyeztetni a Tüdőgondozóval a 314-566-os telefonszámon. Többet a leszokásról!
/ 2007.08.27. 07:00:24 |

Székesfehérváron 6400 gyermek juthat ingyen tankönyvcsomaghoz

A tankönyveken kívül a munkafüzeteket is térítésmentesen kapják meg az önkormányzat támogatásával Székesfehérváron azok a tanulók, akik jogosultak az ingyenes tankönyvellátásra - közölte Boldizs Kálmánné az oktatási bizottság elnöke. A város iskoláiban 6400 tanuló juthat hozzá ingyen a tankönyvcsomagokhoz és a munkafüzetekhez. Erre a célra a központilag biztosított normatíván felül 15 millió forintot különített el költségvetésében az önkormányzat. Az idei tanévben is folytatódik Székesfehérváron az iskolatej akció, aminek a keretében 8 ezer önkormányzati és egyházi iskolában tanuló diák kap minden reggel egy-egy pohár tejet.
/ 2007.08.20. 19:08:44 |

Székesfehérváron ünnepelte augusztus 20-át Sólyom László államfő

Sólyom László államfő feleségével érkezett Székesfehérvárra és rövid városnézésen is részt vett: Warvasovszky Tihamér polgármester és felesége társaságában a Magyar Király Szállótól a Városház térig sétáltak, megtekintve a város főbb nevezetességeit. Ünnepi beszédében az államfő kiemelte: „Hétköznapi nyelvre egyetlen szóval fordíthatjuk le azt, mire is van szükség ahhoz, hogy az alkotmányos alapintézményekben való egyetértés ne maradjon külsődleges és törékeny, hogy az ország jól működjön. Ez a szó a bizalom. Ma bizalomra van leginkább szükségünk..” Az államfő látogatása képekben