Közéleti hírek
A beteg gyerekekért kerékpározott Fehérvárra a „mosoly nagykövete”
A Városháza előtt köszöntötte Székesfehérvár polgármestere Dr. Albert Royaardsot, a Mosolygó Kórház Alapítvány holland származású elnökét, aki kerékpárral járja végig Magyarországot, hogy felhívja a figyelmet a súlyosan beteg gyermekek helyzetére és segítésükre. Az alapítványi elnök 6000 km-t kerékpározva 255 várost és 470 falut érint figyelemfelkeltő akciója során.
Önkormányzati képviselők - Farkas László, Palotaváros
Farkas László képviselő 14 éve tagja a közgyűlésnek, 1990 –ben, az első demokratikus választások alkalmával került a testületbe és immár a negyedik ciklusban dolgozik a Palotaváros választott képviselőjeként. Jelenleg a lakás és vagyongazdálkodási bizottság elnöke. A képviselő a Palotavárosban él, három felnőtt gyermeke, két unokája van. A képviselő legfontosabb terve, hogy a belső szervízutakon sor kerüljön az aszfaltréteg teljes cseréjére, illetve gondoskodjon a parkolók folyamatos bővítéséről is.
Új főtanácsosaink - interjú Eszéki Ágnes iskolaigazgatóval
Székesfehérváron ülésezett a Parlament Önkormányzati Bizottsága
A Gerle utca 3. nyerte az Év társasháza elismerést - 22 milliót költöttek 20 lakásra
Molnár Albert tölti be az államtitkári posztot a Pénzügyminisztériumban
Szalmonellával fertőzött baromfihús - a csütörtökön nyíló áruház húsa volt
Szalmonella baktériummal fertőzött baromfihúst találtak a Lidl áruházlánc székesfehérvári logisztikai központjában a hatósági állatorvosok; a húsból nem került a boltokba, a szállítmányt megsemmisítik - közölte a Fejér megyei főállatorvos. A Fejér Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás hatósági állatorvosai az áruházlánc kötelező előjelentésére vizsgálták át szúrópróbaszerűen az egyik európai uniós országból érkezett baromfihús szállítmányt és fedezték fel a kórokozóval fertőzött, 729 kilogrammnyi tételt - mondta el Berey Attila.
Szülő, képviselő és polgármester fogott össze a Maroshegyi Óvodáért
Közel 200 kisgyerek és az intézmény dolgozói számára is nagy örömet jelent, hogy számos korszerűsítés elvégzése után végre kívülről is megújult a Maroshegyi Óvoda, köszönhetően annak, hogy többszázezer forint értékben végeztek társadalmi munkát a szülők. A külső homlokzat festéséhez Hrabovszky Ákos képviselői keretéből – mintegy 450 ezer forint értékben – vásárolták meg a szükséges anyagokat.
Hol legyen az 1956-os emlékmű? - ülésezett az Emlékbizottság
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulójának méltó megünneplésére létrehozott 56-os Emlékbizottság keddi ülésén tárgyalt arról, hogy hol is legyen Székesfehérváron az 56-os emlékmű. Sinka Jenő a POFOSZ Fejér megyei szervezetének alelnöke elmondta, hogy a Képző és Iparművészeti Lektorátus öt helyszínről készített szakvéleményt és ebből kettőt támogat az Emlékbizottság. Boldizs Kálmánné a város alpolgármestere kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy az egyik lehetséges helyszín a Zichy liget, ennek ügyében már felvette a kapcsolatot a város a Millenniumi emlékmű alkotójával Taubert Lászlóval.
Székesfehérvár és Fejér megye pedagógusait köszöntötték
Június 3-án pénteken tartotta idei pedagógusnapi ünnepségét a Fejér Megyei Önkormányzat és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. A székesfehérvári pedagógusokat a Zeneiskolában köszöntötték és adták át számukra a kitüntető címeket. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata főtanácsosi címmel ismerte el Eszéki Ágnes, Várkonyi Gáborné, Kneifel Imre, Pokrovenszki László, Sötét Barnáné ésTarró Istvánné munkáját. A napokban induló interjú-sorozatunkban a fehervar.hu olvasói is megismerhetik a város kiemelkedő munkát végző pedagógusait.
Sajátos nevelésű tanulók oktatása, TISZK - oktatási kérdések a városházi tájékoztatón
Féláron strandolhatnak a Székesfehérváriak két agárdi strandon is
Megnyitotta kapuit a Városi Strand - 12 milliós felújítás
Pénteken reggel kinyitott a Városi Strand –közölte Ferenczy Géza uszodaigazgató. Az idei szezonra jelentős, majd 12 milliós fejlesztést sikerül megvalósítani a Városi Strandon, ugyanis új, tágas női és férfi zuhanyzók, toalettek készülnek el napokon belül és kialakítanak egy babaszobát is. A Strand minden nap reggel nyolc órától este hét óráig várja a vendégeket: a felnőtt jegyek 460, a kedvezményesek 230 forintba kerülnek. Érdekesség, hogy ezen a hétvégén a sárga falakat is színesre festik, ugyanis graffitisek fognak dolgozni a Strandon…Nézze meg a vendégekre váró strandról a képgalériát!
Újabb pályázati siker - 238 millióért épül a Nappali Szolgáltató Centrum
Székesfehérvár valósíthatja meg azt a Nappali Szolgáltató Centrumot, amely európai szintű feltételeket biztosít és hatalmas lehetőséget nyújt azoknak a hajléktalanoknak, akik szeretnének visszailleszkedni a társadalomba. Az uniós pályázaton 238,6 millió forintot nyert a város, az összegből képzési termet, könyvtárat, tanulószobát és számítógéptermet is kialakítanak a jelenlegi központ szomszédságában. Warvasovszky Tihamér kiemelte, a kormányzati hátszélnek köszönhetően óriási lehetőséget kapott a város a hátrányos helyzetűek problémájának kezelésére.
62 csapat közül a Magyar Speciális Mentők ezüstérmesek lettek - interjú Pavelcze Lászlóval
A székesfehérvári székhelyű Magyar Speciális Mentők négyfős csapata az elmúlt hétvégén, Csehországban versenyzett. A Nemzetközi mentési versenyen a Magyarokat, a 62 indulóból csak a Kanadaiak tudták megelőzni. A péntek hajnaltól szombat késő éjszakáig tartó versenyen számos a valósában is gyakran előforduló helyzetet kellett megoldaniuk a csapatoknak. A versenyről Pavelcze Lászlóval a csapat vezetőjével beszélgettünk...