Kulturális hírek

/ 2016.11.15. 15:18:52 |

Krisztus Király Egyházközség Búcsúja lesz a hétvégén

A Lehet utcai kereszthez való zarándoklattal kezdődik pénteken délután a Krisztus Király Egyházközség Búcsúja, ami szombaton szentmisével, emléktábla-koszorúzással, valamint kiállítás-megnyitóval és előadással folytatódik. A Zsolt utcában lévő templomba és a mellette levő közösségi házba minden hívőt szeretettel várnak!
/ 2016.11.15. 12:26:13 |

Adventi programok és egy új szakkör a Fehérvári Kézművesek Egyesületénél

 Három pályázati felhívás kapcsán számít az egyéni alkotók és alkotói csoportok érdeklődésére a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. Meghirdették az XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatot, a Reformáció 500 Emlékévhez kapcsolódó pályázatot és a hagyományos „Betlehemi szép csillag” pályázatot is. Az egyesület Advent minden vasárnapján felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt szóló foglalkozásokkal készül a Rác utcai házban. 
/ 2016.11.15. 12:03:42 |

Sudoku verseny lesz a Széna Téri Általános Iskolában

 Ismét Sudoku Regionális Számrejtvény Verseny lesz november 17-én csütörtökön, 14:30 órakor a Széna Téri Általános Iskolában. Az érdeklődést mutatja, hogy Veszprém - és Fejér megyéből 28 iskola jelentkezett a 3-8.évfolyamon meghirdetett rendezvényre, összesen 240 tanuló részvételével.
/ 2016.11.15. 09:29:04 |

Még lehet szavazni a Príma-jelöltekre - a díjakat november 26-án adják át

Ismét a Hotel Magyar Király Szálló ad otthont november 26-án a Fejér Megyei Príma Díjátadó Gálának. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete 11. alkalommal adja át a Fejér Megyei Príma díjakat. Az elismeréseket olyan személyeknek ítélik oda, akik saját területükön maradandót alkottak. A jelöltekre még le lehet adni a voksokat.
/ 2016.11.15. 07:23:35 |

Márton Áron püspökre emlékeznek a Szent István Művelődési Házban

 November 22-én, kedden 17 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban a Márton Áron Emlékév Bizottság szervezésében a vértanú püspökre emlékeznek születésének 120. évfordulója alkalmából. Márton Áron 1949 után hat évet töltött börtönben, tízet pedig házi őrizetben, mártíromságát többen Mindszenty bíboroséhoz hasonlítják.
/ 2016.11.14. 11:02:51 |

FEZEN 2017 - augusztus 3-án Alice Cooper is jön Székesfehérvárra

Több mint 40 színpadon töltött év és közel 60 millió eladott lemezzel a háta mögött, 20 év után ismét hazánkban ad koncertet Alice Cooper! A rockikon természetesen még „csak” az első név a jubileumi fesztivál felhozatalából. Több, mint 40 éves pályafutása alatt közel 60 millió eladott lemezzel a háta mögött 20 év után a jubileumi 20 éves FEZEN fesztiválon tér vissza a magyar közönséghez, augusztus 3-án.
/ 2016.11.14. 08:18:24 |

Zarándokút a Zrínyi Emlékévben Csáktornyára és Varasdra

Zrínyi Miklós hősi halálának 450. évfordulóján, Magyar- országon és Horvát- országban is Zrínyi emlékévet tartanak. A Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat októberben emlékkonferenciával tisztelgett a néhai horvát bán előtt. Az emlékév záróeseményeként november 16-án zarándokutat tartanak Zrínyi Miklós szülőhelyére, Csáktornyára és Varasdra.
/ 2016.11.13. 20:17:47 |

Feltettem magamban, hazámat szolgálom - a Kákics együttes 56-os műsora

A Rákosi-diktatúra áldozatainak és az 1956-os forradalom hőseinek állít emléket a Kákics együttes műsora, melyet a Városháza Dísztermében hallhattunk vasárnap este. A „Feltettem magamban, Hazámat szolgálom…” című népzenés programra ingyenes volt a belépés és megteltek a sorok a Díszteremben.
/ 2016.11.12. 13:30:08 |

Szakmai konferenciával és előadásokkal ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Szín-Tér Egyesület

A Csók István Képtárban szombaton egész napos programot szervezett Generációváltás címmel a 25 éves Szín-Tér Egyesület. A színházzal és színjátszással kapcsolatos előadások és szakmai beszélgetések mellett este a Deák Gyűjteményben és az Igézőben lesznek bemutatók.
/ 2016.11.12. 11:31:43 |

Ünnepélyes keretek között adták át a Bory Jenő - Bory Jenőné emlékérmet

Idén is koszorúzással egybekötött ünnepséget tartottak az Öreghegyen Bory Jenő születésének évfordulója alkalmából. A 137. évforduló alkalmából a Bory család leszármazottai ünnepséget szerveztek a Bory térre, melynek keretében átadták a Bory Jenő – Bory Jenőné emlékérmet is. Idén Östör Annamária, Öreghegy önkormányzati képviselője vehette át az elismerést.
/ 2016.11.11. 16:45:48 |

Márton-napi családi délután a Csemete Alapítványnál

Idén már negyedik alkalommal rendezte meg a Csemete Alapítvány a Márton-napi családi délutánt, felelevenítve a népi hagyományokat, a különböző „libás” foglalkozások és ételkóstolás mellett lámpás felvonulás is volt a gyermekcentrumban.
/ 2016.11.11. 15:02:33 |

Szent Mártonra emlékeztek az Új Magyar Képtárban

A Fehérvári Polgárok Egyesülete idén is a Szent István Király Múzeummal közösen idézte fel Szent Márton alakját a múzeum Megyeház utcai épületében. A péntek délutáni eseményen kulturális produkcióval, népdalokkal, előadással és tárlatvezetéssel emlékeztek meg Szent Mártonról. A pénteki ünnepségről a friss ludaskása és az újbor sem hiányozhatott.
/ 2016.11.11. 12:32:49 |

Ötödik alkalommal lesz Újszövetség Maraton a Vörösmarty Színházban

 A karácsonyi készülődés jegyében ismét Újszövetség Maratont rendez a Vörösmarty Színház november 27-én vasárnap hajnali 4 órától. Advent első hétvégéjén több mint húsz órán át olvassák fel az Újszövetséget a nagyszínpadon. Az érdeklődők a színház honlapján keresztül, vagy személyesen a színház előcsarnokában felállított regisztrációs pultnál jelentkezhetnek az eseményre november 14-én hétfőtől 15 és 19 óra között.
/ 2016.11.11. 08:11:11 |

Új tárlat nyílik Kisfaludon Király Nikoletta munkáiból

  November 11-én új kiállítás nyílik a Kisfaludi Közösségi Házban, Király Nikoletta festőművész munkáiból. A Hévízen élő festőművész rendszeres résztvevője számos hazai művésztelepnek. A 18 órakor kezdődő eseményen bevezetőt mond Pék Eszter grafikus, művésztanár. A tárlat december 2-ig az intézmény nyitvatartási idejében tekinthető meg.
/ 2016.11.11. 07:53:19 |

Jótékony célú zenei áhitat az adventista kápolnában

 November 12-én 18 órakor jótékony célú zenei áhítatot rendeznek a székesfehérvári adventista kápolnában, a Kégl György utca 5. szám alatt "Emlékezés a reformációra" címmel. A jótékonysági est bevételével a Viktória Rehabilitációs Központot támogatják.