Kulturális hírek

/ 2013.02.28. 20:15:52 |

Bemutatták Sobor Antal Napló című kötetét

Bemutatták Sobor Antal Napló című posztumusz kötetét, ami a fehérvári „tanáríró” naplójegyzeteit tartalmazza. Az Alba Civitas Történeti Alapítvány két évvel ezelőtt határozta el, hogy kiadja írói hagyatékát. Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy Sobor Antal munkásságával felelősséget vállalt az iskolában, a magyar irodalomban, és Székesfehérvár életében is. A kötetbemutató után a közönség Deák Péter Sobor Antallal készített interjúfilmjének egy részletét nézhette meg.
/ 2013.02.27. 15:50:48 |

Neves előadók és filmklub a Szent István Művelődési Házban

Márciusban is sok érdekes programmal várja látogatóit a Szent István Művelődési Ház. Folytatódik a már megszokott filmklub, de a művelődési ház vendége lesz Kudlik Júlia és a Széchenyi-nagydíjas agykutató, farmakológus, egyetemi tanár Vízi E. Szilveszter is. Az Élő hangversenysorozat is folytatódik, a negyedik előadással. Március 21-én Mozartot ismerhetik meg, az előadás minden korosztálynak szól.
/ 2013.02.26. 15:03:03 |

Kiállítás a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából


 A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából nyílt meg Székesfehérváron a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Fejér Megyei Szervezetének kiállítása. A kommunizmus áldozatainak emléket állító tárlatot már több iskolai osztály felkereste, a kiállítás március 1-jéig, 9 és 16 óra között látogatható a Szent István Művelődési Házban.
/ 2013.02.26. 09:56:04 |

Boldizsár Ildikó írónő látogat a Széna Téri Általános Iskolába

Boldizsár Ildikó írónő látogat február 27-én 10 órakor a Széna Téri Általános Iskolába. A rendezvényre a Vörösmarty Mihály Könyvtár pályázata jóvoltából kerül sor, amelyet "Olvass velünk, olvass többet" címmel hirdettek meg. A neves mesekutató, írónő a 3.4. évfolyamos kisdiákoknak mesél. Boldizsár Ildikó 1998 óta az ELTE Tanárképző Főiskola Karán meseesztétikát tanít, 2004 óta a Magvető Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese.
/ 2013.02.25. 15:39:14 |

Népi iparművész centenáriumi kiállítása a Fekete Sas Patikamúzeumban

Kálmán Gyula fafaragó, népi iparművész, a népművészet mesterének centenáriumi emlékkiállítása nyílik meg március 1-jén 15 órakor Fekete Sas Patikamúzeum. A tárlatot Dr. Lukács László néprajzkutató, egyetemi tanár ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás megtekinthető március 31-ig, keddtől péntekig 10 óra és 14 óra között, szombaton és vasárnap pedig 14 órától 18 óráig.
/ 2013.02.24. 19:48:00 |

Filmbemutatóval és kiállítással emlékeztek a kommunizmus áldozataira

Megtelt a Szent István Művelődési Ház díszterme a Szigorúan ellenőrzött életek című film fehérvári ősbemutatóján. A filmmel az alkotók a kommunista rezsim áldozataira szeretnének emlékezni, a kortanúk vallomásainak segítségével. Az ősbemutatón részt vett a film egyik szereplője, és inspirálója Tőkés László püspök is. A filmbemutatóval párhuzamosan egy kiállítás is nyílt a művelődési házban, amelyet március 1-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2013.02.24. 15:25:18 |

22 fehérvári diák a Versünnep második elődöntőjén


 A IV. Fehérvári Versünnep második elődöntőjén 22 versmondó mérettette meg magát a rangos szakmai zsűri előtt. A döntőbe jutott diákokkal idén első alkalommal mentori program keretében foglalkoznak majd a Vörösmarty Színház művészei. A „Mentorok”: Csizmadia Gergely, Váradi Eszter Sára, Juhász Illés, Keller János, Kozáry Ferenc, Kricsár Kamill, Láposi Réka, Matuz János, Tűzkő Sándor, Kelemen István és Závodszky Noémi.
A döntősök névsora a cikkben található!
/ 2013.02.22. 13:48:33 |

Szabadegyetemi előadás keretében foglalkoznak Pesovár Ferenc életművével

A „Kis magyar néprajz a múzeumban” című szabadegyetemi sorozat következő előadását február 27-én szerdán 16.30 órakor tartják a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. Az érdeklődők ezúttal „Szokáskutatás és hagyományápolás Pesovár Ferenc életművében” címmel hallgathatják meg Dr. Nagy Veronika néprajzkutató előadását. A harminc éve elhunyt Pesovár Ferenc haláláig az István Király Múzeum néprajzos muzeológusa, osztályvezetője volt.
/ 2013.02.22. 12:24:06 |

Könyvbemutató és megemlékezés Sobor Antal tiszteletére

 Székesfehérvár kulturális örökségében meghatározó helyet foglal el Sobor Antal életműve. A város és Fejér megye díszpolgára, elhivatott tanítója, írója és festőművésze tiszteletére kötetbemutatót és emlékestet szerveznek a 2013-as Szent István Emlékév jegyében jövő csütörtökön a Hiemer-házban.
/ 2013.02.20. 10:01:18 |

Tópartis diákok kiállítása a Vasváriban

 A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola valamint a Vasvári Pál Általános Iskola szoros együttműködése több évtizedes hagyományra tekint vissza. Rendszeresen szerveznek kiállításokat, most a tópartis diákok munkáiból nyílt tárlat a Vasváriban. A kiállításon sokszínű munkákkal mutatkoznak be a művészetis diákok, kerámiák, grafikák és textiles munkák egyaránt láthatóak.
A cikkben Videó található!
/ 2013.02.20. 09:37:11 |

Örömzenélés barátok között a székesfehérvári zenekörben

 A székesfehérvári zenekör tulajdonképpen a közösség örömzenélést igyekszik meghonosítani. Az ötletgazda Juhász Szilvia, aki az ír pubok-ban már jól ismert spontán együtt zenélés hagyományait szeretné városunkban is népszerűsíteni. A tapasztalat azt mutatja a fehérvári zenészek bár először rácsodálkoznak, de aztán rendkívül fogékonyak erre a fajta közösségi zenélésre.
A cikkben Videó található!
/ 2013.02.19. 12:23:50 |

Az Év fesztiváljának választották a FEZEN-t!

A HammerWorld közönség- szavazásán nyerte el az Év fesztiválja díjat a Fehérvári Zenei Napok, megelőzve olyan nagynevű fesztiválokat, mint a Rockmaraton, a Hegyalja Fesztivál, a Sziget, sőt még a világhírű Nova Rock-ot is. Az évtizedes hagyománnyal rendelkező szavazáson a „fezenezők” az Év Koncertje díjat a Machine Head / Testament párosnak ítélték oda, akik szintén a FEZEN-en szórakoztatták a nagyérdeműt.
/ 2013.02.18. 14:01:21 |

Folytatódik a Játék a múzeumban sorozat

 Nagy sikert aratott az elmúlt hetekben a „Játék a múzeumban” című programsorozat Fehérváron. Helyi múzeumok fogtak össze, hogy az esztendő szinte minden hétvégéjén más-más helyen nyújtsanak kreatív, tartalmas kikapcsolódási lehetőséget a családok és a turisták számára. Február 23-án, szombaton 9.00 órától a Helyőrségtörténeti Emlékgyűjteménybe várják az érdeklődőket. Március 2-án, szombaton 14.00 és 17.00 óra között egy régen elfeledett, de ma újra reneszánszát élő fényképezési technikát mutatnak be a Városi Képtár Deák Gyűjteményben.
/ 2013.02.18. 10:56:55 |

Turnéra indul az Egy lemur vallomásai

Budapesten és Pécsen is bemutatkozik a Prospero Színkör színészének, Horváth Gergelynek önálló estje, amelyet Garaczi László szövegéből állítottak össze. A zenés-szöveges előadás rendezője Czinki Ferenc. A KafkaBeat Kocsmaszínház produkcióját február 19-én kedden 19 órától és március 20-án szerdán 19 órától a budapesti Zöld Macskában, március 7-én csütörtökön 20 órától pedig a pécsi Nappaliban láthatják az érdeklődők.
/ 2013.02.18. 10:28:35 |

Emlékezés Csitáry G. Emil egykori polgármesterre

 Ünnepi programmal tisztelegnek a város egykori polgármestere és meghatározó személyisége, Csitáry G. Emil emléke előtt a 2013-as Szent István Emlékév keretében. Február 19-én mécsest gyújtanak Csitáry G. Emil sírjánál, a Csók István Képtárban bemutatják a néhai városvezető emlékiratait tartalmazó új kiadványt, majd ünnepi hangversenyre kerül sor a Hermann László Ifjúsági Vonószenekar közreműködésével.