Kulturális hírek

/ 2013.02.17. 20:00:17 |

IV. Fehérvári Versünnep - 19 fehérvári diák az első elődöntőben

 Vasárnap tartották a Szent István Művelődési Házban a IV. Fehérvári Versünnep első elődöntőjét, ahol 19 fehérvári diák versengett azért, hogy bejusson a március 23-i döntőbe. A zsűri a február 17-ei és 23-ai válogatók után nevezi meg a döntőbe jutó 12 fiatalt, akikkel – idén először – mentori program keretében foglalkoznak majd a Vörösmarty Színház művészei.
/ 2013.02.17. 09:29:20 |

A tízezredik bérletest köszöntötték a Vörösmarty Színházban

Bérletvásárlási rekordot döntött a Vörösmarty Színház. A teátrumban az előző években öt-hatezer bérlet talált gazdára, idén azonban már a tízeret is meghaladta az eladott bérletek száma. A Vörösmarty Színház igazgatója és színészei köszöntötték a tízezredik bérlet tulajdonosát, Vincze Krisztinát, aki gyermekkora óta rendszeres látogatója a színháznak, és sok éve - kisebb-nagyobb megszakításokkal - bérletes. Amikor évad elején megvásárolta Latabár bérletét, még nem sejtette: pontosan ő a tízezredik.
/ 2013.02.17. 09:06:41 |

Habóczki Máté játssza Petőfi Sándort a Március 15-én Székesfehérváron


 Szombaton délelőtt tartották a Vörösmarty Színházban az idei március 15-i ünnepség Petőfi-castingját. A válogatás során eldőlt, ki szavalhatja el Székesfehérvár idei, interaktív ünnepségén a Nemzeti dalt. A zsűri választása idén Habóczki Mátéra esett. Kozáry Ferenc rendezésében ezúttal is látványos, interaktív formában idézik meg Székesfehérváron a jeles napot.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2013.02.17. 09:00:18 |

Madármentés-Lélekmentés - 800 rajz érkezett a pályázatra


A székesfehérvári Vadmadárkórház harmadik alkalommal rendezte meg iskolások részére „Madármentés-Lélekmentés” című rajzpályázatát, melyre idén közel 800 rajz érkezett itthonról és külföldről. A gyermekek rajzairól összeállítás is készült, amely megtekinthető ITT.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2013.02.15. 12:55:55 |

Az izgalmas kiállítás látogatás receptje a Deák Gyűjteményben

ÉlményKÉP – TudásTÁR címmel az izgalmas kiállítás látogatás receptjét osztják meg a szervezők a Deák Gyűjteményben 90 perces múzeumi órák formájában. Az órákon a képzőművészet, a művészettörténet, az irodalom, a zene és a történelem is izgalmas, kalandos, interaktív tudásforrássá válik. A programot óvodásoknak, általános iskolásoknak és középiskolás diákoknak hirdetik meg.
/ 2013.02.15. 09:21:10 |

Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész tárlata a Vörösmarty Színház Forrás Galériájában

 Érdekes utazásra hívják a látogatókat a Vörösmarty Színház Forrás Galériájában most megnyílt kiállítás képei. Mást mutatnak ugyanis közelről és más képpé állnak össze, ha távolabbról szemléljük őket. A kiállításmegnyitón Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója mondott köszöntőt, a tárlatot pedig Gärtner Petra művészettröténész ajánlotta a látogatók figyelmébe.
VIDEÓ a cikkben!
/ 2013.02.15. 08:49:54 |

Ismét lesz könnyűzenei fesztivál a várpalotai Cseri Parkerdőben

 Alfa Fesztivál néven július 18. és 20. között új könnyűzenei fesztiválnak ad otthont a várpalotai Cseri Parkerdő. A Pannónia fesztivál helyszínén az olcsó belépőjegyeivel és árakkal, színvonalas kempinggel és ismert együttesekkel várják a vendégeket. Az Alfa Fesztiválon fellép többek között a Carbonfools, a Lord, az Auróra, a Hősök és az Irie Maffia is.
/ 2013.02.15. 07:13:18 |

A kommunista diktatúra áldozataira emlékeznek a Szent István Művelődési Házban

Szigorúan ellenőrzőtt életek címmel vetítenek dokumentumfilmet február 23-án 17 órakor a Szent István Művelődési Házban a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja jegyében. A vetítés előtt a film alkotóival, Petényi Katalinnal és Kabay Barnával, valamint Tőkés László püspökkel, EP-képviselővel beszélgethet a közönség. A film kortanúk vallomásain és a Securitate dokumentumain keresztül megrendítő képet nyújt a múlt szenvedéseiről.
/ 2013.02.14. 15:47:47 |

Zenés beszélgetés Tolcsvay Bélával a Kisfaludi Közösségi Házban

Tolcsvay Bélával beszélget a Kisfaludi Közösségi Házban február 18-án hétfőn 18 órakor Bakonyi István irodalomtörténész. A zenés rendezvényre a belépés díjtalan. Tolcsvay Béla a hatvanas évektől napjainkig meghatározó alakja volt először a folk-beatnek, majd a hagyományőrző magyar zenének. Erőteljes, különleges hangjával, gitárjátékával, előadóestjeivel és színdarabjaival a mai magyar zenei élet köztiszteletben álló egyéniségei között tartják számon.
/ 2013.02.14. 10:56:01 |

Valentin-napi Jégshow a Zichy-ligetben

Zene, szerelem és kori Zoltán Erikával, illetve a Boka és a Klikk-kel – ez várja február 14-én 16 órától a fehérváriakat a Valentin-napi jégshown a Zichy ligeti koripályán. Mindezek mellett a Médiacentrum esküvői játéka, a „Boldogító igen” öt középdöntős párjával is találkozhatnak azok, akik kilátogatnak a kori ligetbe és élő rádiós kívánságműsor is lesz.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2013.02.14. 09:13:47 |

Amorphis és Fear Factory a Fezen-en


 Rendkívül látványosan fejlődő büszkeségünk a Fezen Fesztivál nekünk, fehérváriaknak. Hogy idén nyáron minden eddiginél jobban dagadhasson a keblünk, miközben az ország minden tájáról vendégül látjuk a szórakozni vágyókat, arról két újabb óriási hatással bíró nemzetközi sztárzenekar is gondoskodik majd: az Amorphis és a Fear Factory!
/ 2013.02.13. 18:45:43 |

"Szent István városában élni felelősség" - Magyarság és Európa szabadegyetem

 „Szent István városában élni felelősség - Történeti múlt és jövő" címmel tartott előadást Székesfehérvár polgármestere a Magyarság és Európa Szabadegyetem 2013. évi sorozata keretében. Az év során összesen tíz előadásra kerül sor, melyek illeszkednek  a 2013-as Szent István Emlékév programjai közé. A szabadegyetem a Kodolányi János Főiskola szervezésében valósul meg, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Előadásában dr. Cser-Palkovics András polgármester a közösségformálás jelentőségét emelte ki az Emlékév kapcsán.
/ 2013.02.13. 15:26:49 |

A Nagy Karthauzi Kolostorról szóló filmet mutatnak be

A Nagy Csend című filmet láthatják az érdeklődők február 18-án hétfőn 17 órakor a Szent István Művelődési Házban. Egyedülálló dokumentumfilm született Philip Gröning jóvoltából, aki tizenhat évi előkészület és várakozás után beköltözhetett a festői szépségű Francia-Alpokban megbúvó Nagy Karthauzi Kolostorba, a „néma barátok” ismeretlen közösségébe.
/ 2013.02.13. 13:16:54 |

Fehérváron vendégszerepel a Semmelweis vonósnégyes

A Musica Dilecta díjas Semmelweis vonósnégyes lesz a Vox Mirabilis Kamarakórus vendége február 23-án, szombaton a Jézus Szíve templomban. A tavaszváró hangversenyen többek között Mozart G-moll vonósötöse is felcsendül Konrád György brácsaművész közreműködésével. A koncertre jegyek a helyszínen kaphatók 1200 Forintért.
/ 2013.02.13. 11:57:21 |

Ma kezdődik - Magyarság és Európa szabadegyetem kultúrtörténeti és művelődéstörténeti témákkal

 A Kodolányi János Főiskola két éve indította „Magyarság és Európa” című szabadegyetemet, melynek idei programját a 2013-as Szent István Emlékévhez kapcsolódóan szervezi az intézmény a Pannon Lapok Társaságával a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A tavaszi és őszi félévben összesen tíz előadással jelentkező, minden érdeklődő számára nyitott szabadegyetemet kifejezetten ajánlják a középiskolásoknak és tanáraiknak.
Részletes programok a cikkben!