Fehérvári Színes

/ 2019.07.01. 12:03:40 |

Csodálatosan zölddé vált az Országzászló tér

Többen kételkedtek abban, hogy a tavaly felújított Országzászló téren megnövekedett a növényállomány. Mostanra kezdenek megerősödni a növények és mindenki számára látható vált, milyen kis csodát álmodtak a belvárosba a tájépítészek, igazi kis zöld szigetté téve a teret. 
/ 2019.06.30. 23:22:38 |

„Mi ezen a téren most itthon vagyunk” - a Wellhello zenélt a Városi Banketten

 Idén a Városi Banketten köszöntek el egymástól és Székesfehérvártól a már végzett középiskolások. A polgármester megköszönte a fiataloknak, amit diákéveik alatt a városnak adtak, és az álmaik megvalósítására biztatta őket. Ferenczy-Nagy Boglárka búcsúzó beszédében az otthon-érzésről szólt, ami minden itt tanulónak a várost is jelenti, és amit együtt megélni az igazi. 
/ 2019.06.30. 15:09:43 |

Egyre szebben pompáznak városszerte az egynyári virágok a parkokban

Idén is jóval több mint százezer tő egynyári növényt ültetett a Városgondnokság a fehérvári parkokba, ahol összesen 62 virágágy található. Minden évben egy kicsit máshogy ültetik be az ágyásokat és igyekeznek úgy megtervezni a beültetést, hogy újdonságok is legyenek – mondja a város főkertésze.
/ 2019.06.30. 08:34:48 |

Nosztalgiavonat közlekedett a Székesfehérvár-Tapolca vasútvonal átadásának 110. évfordulóján

424-es gőzmozdony által vontatott nosztalgiavonat közlekedett Budapestről a Balaton északi partjára a Székesfehérvár-Tapolca vasútvonal átadásának 110. évfordulója alkalmából. A 29-es számú Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalat a Balatoni Szövetség kezdeményezésére 1907-ben kezdték építeni, majd két évvel később meg is indult rajta a forgalom.
/ 2019.06.29. 13:15:24 |

Vízivárosi Kölyök Juniális - hatpróbás ovisok mérkőztek a hatéves rendezvényen

Interaktív játékok, bábjáték és ovis hatpróba várta ma a családokat a Vízivárosi Kölyök Juniálison. A városrész ovisainak néptáncbemutatója után Nyáry Bernadett a gyerekekkel együtt alakította meséjét a színpadon, nem maradt el a közös tánc és az ének, volt aki ökröcskéket, mások fákat alakíthattak. Az idei ügyességi feladatokba a polgármester is beszállt ellenfélnek az egyik állomáson, ahol az ovisok remek játékosoknak bizonyultak a kialakított pályán.
/ 2019.06.28. 09:20:00 |

Emlékparki nyár - hadifogoly művészet a Pákozdi Katonai Emlékparkban

Június 28-án, pénteken 18 órakor “Szuronnyal, ecsettel” címmel nyílik kiállítás a hadifogoly-művészetről az Emlékparkban, majd 19 órától a Kaposvár Helyőrségi Zenekar térzenéjével folytatódnak a programok. A rendezvény ingyenes!
/ 2019.06.28. 08:02:03 |

A Holdkő ír népzenei együttes játszik szombaton a Petz Sörözőben

Június 29-én, szombaton este 20 órai kezdettel a Holdkő ír népzenei együttes ad koncertet a Petz Sörözőben. A zenekar tagjai: Cseri Zsuzsanna – dobok, Fekete Szilárd - hegedű, gitár, zongora, Víg Attila - ének, furulya, gitár. Belépő: 1000 Ft. Asztalfoglalás: 22/346-344
/ 2019.06.27. 21:15:00 |

Pénteken este kezdődnek a Mindigmás városnéző séták

Pénteken kezdődnek és egészen július 26-ig tartanak a Mindigmás városnéző séták a Tourinform Iroda szervezésében. A programot azoknak ajánlják, akik szívesen megismernék a történelmi Belvárost egy kellemes, élménydús nyári estén.
/ 2019.06.27. 07:43:00 |

Vízivárosi Kölyök Juniális szombaton - bábjáték, ovis hatpróba és interaktív programok

Ha június, akkor juniális: szombaton várják a családokat Víziváros kiemelkedő nyári gyermekprogramjára. A játékvár és a színpadi fellépések mellett hatpróbát rendeznek ovisoknak, és megannyi érdekes interaktív program várja még a gyerekeket. A rendezvény ezúttal is ingyenes lesz, a helyszíne pedig a Budai úti OBI áruház parkolója.
/ 2019.06.26. 07:24:00 |

Fedde Le Grand a zárónapon - teljes a FEZEN programja

Fedde Le Granddal lett teljes az idei FEZEN program. A világ dj-elitjéhez tartozó holland sztár szombaton táncoltatja a fehérvári közönséget. Fedde Le Granddal egyidőben mintegy 50 név került fel a FEZEN honlapjára, így a július 24-27. között rendezett fesztiválon idén is több mint 120 fellépővel találkozhatunk.
/ 2019.06.25. 07:58:48 |

Kezdődik a jelentkezés a XV. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra

Megkezdődött a regisztráció az idei, XV. Fehérvári Lecsófőző VigasságraKedden estig a cégek regisztrálhatnak az eseményre, június 25-én, kedden 22.00 órától pedig mindenki számára nyitott a jelentkezés. A szervezők kérik, hogy regisztráció után a főzőhelyet személyesen foglalhatják le!
/ 2019.06.25. 07:45:00 |

Panorámabuszos és kisvonatos programok június utolsó hétvégéjén a Tourinformmal

Június utolsó hétvégéjén újra panorámabuszos és kisvonatos programjainkra invitálja az érdeklődőket a Tourinform Iroda. A panorámabusszal gasztrokalandozásra és kultúrkalandra, a kisvonattal pedig  a Bory vár meglátogatására invitálnak.
/ 2019.06.24. 23:05:00 |

Tűzugrással és néptánccal ünnepelték Szent Iván éjszakáját a Prohászka ligetben

Hétfőn este, alkonyatkor tűzugrással, néptánccal és a jeles naphoz kötődő hagyományok felelevenítésével kezdődött a Szent Iván éj Fehérváron, a Prohászka ligetben, ahol fellépett a Kákics Együttes és a Táncol”KODO” Táncegyüttes. A moldvai táncokba a közönség is bekapcsolódhatott, a bátrabbak pedig a tűzugrást is kipróbálhatták.
/ 2019.06.24. 09:04:00 |

Szent Iván-éji tűzugrás lesz hétfőn este a Prohászka ligetben

Június 24-én, hétfőn este Szent Iván-éji tűzugrás kerül megrendezésre a Prohászka ligetben. A 20:30-kor kezdődő eseményen fellép a Kákics Együttes és a Táncol”KODO” Táncegyüttes, akik bemutatják a jeles naphoz kötődő hagyományokat. A részvétel díjtalan.
/ 2019.06.22. 11:56:31 |

Látogatók százait fogadta a hetedik Fehérvári Egészségpiac a Jancsárkertben

Idén is népszerű volt a látogatók körében a Fehérvári Egészségpiac, melyet hetedik alkalommal rendeztek meg a Jancsárkert termelői és biopiacon az egészséges életmód és a korszerű, környezetbarát életvitel népszerűsítésére. A szervezők minden évben igyekeznek újdonságot „becsempészni” a programok közé.