Fehérvári Színes

/ 2019.06.17. 08:01:00 |

Ismét horvát táncház lesz a Tököli Délszláv Táncegyüttes és a Kolo tagjaival

Júnuis 17-én, hétfőn 17.30 órakor horvát táncház lesz a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Táncokat tanít Rodekné Blahó Márta, a tököli Délszláv Táncegyüttes vezetője, harmonikán közreműködik Halász László, a Kolo együttes vezetője. A belépés díjtalan.
/ 2019.06.15. 23:38:28 |

Borsófesztivál és egészségnap a Feketehegy-Szárazréten

Az idei Borsófesztivál volt már az ötödik a közösségi központ a Feketehegy-Szárazréten a gasztroudvarában. A Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és A Szabadművelődés Háza közös programján bármilyen ételt lehetett főzni vagy sütni borsóból. A rendezvénnyel egyidőben tartották a városrészi egészségnapot, ahol ingyenes szűrővizsgálatokkal vártak minden korosztályt.
/ 2019.06.15. 10:55:22 |

Élménymedencével, vizes játszótérrel és csúszdákkal vár a Városi Strand

Szombaton reggel megnyitott a városi strand. A tavaly elkészült háromcsúszdás medence és a pezsgőfürdős, sodrófolyosós új élménymedence mellett a legkissebbeknek szóló újdonság – Bory Jenő 1922-ben készült Huszár születik című szobra mellett – a vizes játszótérrel, de új padok, pergolák és 200 napozóágy is várják a vendégeket.
/ 2019.06.15. 10:41:51 |

Helló nyár! - koncerttel érkezett a vakáció Székesfehérvárra

A nyárral együtt a vakáció is megérkezett végre, a vakációval pedig a Helló, nyár! koncertje. A város ajándékaként idén a Margaret Island és DjErnôPiaf érkezett Fehérvárra. A Zichy színpad előtt több ezren voltak a pénteki ingyenes koncerten.
/ 2019.06.14. 08:04:32 |

Holnap nyit a strand - csúszdák és vizes játszótér is várja a fehérváriakat

Szombaton reggel nyit a városi strand. A tavaly elkészült háromcsúszdás medence és a pezsgőfürdős, sodrófolyosós új élménymedence mellett a legkissebbeknek szóló újdonság – Bory Jenő 1922-ben készült Huszár születik című szobra mellett – a vizes játszótérrel, de új padok, pergolák és 200 napozóágy is várják a vendégeket.
/ 2019.06.14. 07:21:00 |

Helló, nyár! - este Margaret Island és DjErnôPiaf a Zichy színpadon

A nyárral együtt a vakáció is megérkezett végre, a vakációval pedig a Helló, nyár! koncertje. A város ajándékaként idén a Margaret Island és DjErnôPiaf érkezik Fehérvárra. A Zichy színpadon június 14-én, pénteken este fél nyolckor kezdődik a buli. A program természetesen ingyenes!
/ 2019.06.13. 15:30:00 |

Csaknem 12 kilós pontyot fogtak a Savanyú Emlékkupán

Kilencedik alkalommal rendezte meg a Savanyú Emlékkupa horgászversenyt a Red-Blue Devils futballszurkoló-csoport az elmúlt hétvégén. Kétfős csapatok szálltak versenybe a palotavárosi felső horgásztónál, ahol volt felnőtt és ifi kategória is.
/ 2019.06.12. 20:12:45 |

Csodálatos élővilág a Sóstón - egyedülálló természeti csoda Székesfehérváron

A Sóstó egy megmaradt oázis, amit sikerült megmenteni és tényleg működik, aminek a csodájára járnak a természetvédelmi szakemberek is. A Magyar Madártani Egyesület nemrégiben elkezdte felmérni, hogy pontosan hány faj található a Sóstón. A természetvédelmi terület rehabilitációja olyannyira jól sikerült, hogy Európa legnagyobb szerecsensirály költőhelye Székesfehérváron található. 
/ 2019.06.12. 15:05:00 |

Kígyótortával és táncos flashmobbal zárta az évet a Németh László Általános Iskola

A jubileumi év zárórendezvényére került sor szerdán a 40 éves Németh László Általános Iskolában, ahol kihirdették a városismereti verseny eredményét is. A nyári szünet előtt a diákokat édes meglepetés is várta egy kígyót formázó torta alakjában.
/ 2019.06.12. 12:47:38 |

Alumíniumipari szakkör után nyári tábor - Váci-Arconic együttműködés

Egy szakmai, a fiatalokat megszólító programot valósít meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma az Arconic Alapítvány támogatásával. Céljuk, hogy nyitott, érdeklődő, különösen az alumíniumipar területén tájékozott diákok kerüljenek ki az iskolából. 
/ 2019.06.12. 12:11:48 |

Kitáncolták a májusfát a Vasvári Általános Iskola kisdiákjai

Kisiskolások köszöntek el táncmulatsággal szerdán délelőtt a Vasvári Pál Általános Iskola előtti téren felállított májusfától. A két éve elindított hagyomány felelevenítésében közreműködött a Fehérvári Polgárok Egyesülete és a Fehérvári Tűzoltó Egyesület is.
/ 2019.06.12. 11:25:00 |

Ha megszomjazunk a melegben - közterületi ivókutak Székesfehérváron

A kánikula idején a tűzcsapokra szerelt csapokkal együtt mintegy negyven ivókút áll rendelkezésre Székesfehérváron. Az állandó jelleggel üzemelő közkutak és az ivókutak többségét a Városgondnokság üzemelteti, melyek mindegyikéből ivóvíz minőségű víz folyik, a tűzcsapokra a Fejérvíz szereli minden évben az ideiglenes csapokat.
/ 2019.06.11. 11:14:30 |

Az Országalma díszítése nyerte a Pünkösdi Virágálom közönségszavazását

Virágba öltözött Belváros és izgalmas programok sora várta az érdeklődőket hétvégén Székesfehérváron. A hamisítatlan nyári időjárás rengeteg látogatót vonzott a Fő utcára és környékére, ahol számos épület és szobor borult díszbe a Pünkösdi Virágálom tiszteletére. A hétvége az élményszerzés mellett a vetélkedésről is szólt, a verseny eredményeit tegnap délután hirdették ki.
/ 2019.06.11. 09:48:13 |

Szavazzon a Gaja Környezetvédő Egyesületre az Energy Globe versenyen!

Döntőbe jutott a Gaja Környezetvédő Egyesület az Energy Globe verseny magyarországi fordulójában, melyet az E.ON rendez meg. A rangos megmérettetésen a kiemelkedően okos, fenntartható megoldásokat keresték hat kategóriában. A székesfehérvári Gaja Egyesület a „Jövő generációja” című kategóriában bejutott a döntőbe egy pécsi alapítvánnyal közösen.
/ 2019.06.11. 06:42:39 |

Temetői séta szerdán délután a városvédő egyesülettel

A Városszépítő- és Védő Egyesület június 12-én szerdán 17 órakor rendhagyó történelemórára várja az érdeklődőket a Hosszú-temetőben. Poklosi Péter tanár úr, az egyesület elnöke az ott nyugvó neves személyiségek síremlékeivel és a temető művészi értékű alkotásaival ismerteti meg a résztvevőket. Az érdeklődőknek a Palotai úti Hosszú-temető kápolnájánál lesz a találkozó a programra.