Sporthírek

/ 2022.04.29. 10:48:29 |

Sporthétvége - két fronton is Székesfehérvár-Debrecen párharc lesz

Szombaton három mérkőzésen kell helytállniuk a megye csapatainak, ketten idegenből jöhetnek haza „pontosan”, míg egy csatát a megyeszékhelyen rendeznek. Érdekesség, hogy e napon két Székesfehérvár-Debrecen találkozó is lesz.
/ 2022.04.29. 07:10:46 |

Vasárnap újra hazai környezetben a Fehérvár Enthroners

A klub történetének legnagyobb nemzetközi sikerét jelentő CEFL Cup döntőbe jutás után újra hazai pályán játszik a fehérvári amerikaifutball-csapat. A kilátogató nézők igazi futballdélutánra készülhetnek, hiszen a Koronázók mérkőzése előtt egy Divízió 1-es mérkőzést is megnézhetnek.
/ 2022.04.28. 13:31:13 |

Kerékpársport - Május 6-án kezdődik haznákban a Giro d' Italia verseny

A magyarországi Nagy Rajt és a viadal első három szakaszának ismertetőjén Paolo Bellino, az olasz körversenyt szervező RCS Sport igazgatója elmondta, hogy a program május 4-én, szerdán a Hősök terén kezdődik egy csapatbemutatóval. Székesfehérváron részhajrá lesz: május 6-án 13.45 óra körül, a Velencei-tó felől érkeznek majd meg a kerékpárosok, akik a Béla úton, Berényi úton keresztül érik el a Belvárost, és fordulnak rá a Dózsa György útra. 
/ 2022.04.27. 20:38:47 |

Kosárlabda - Kiütéssel nyert az Alba Fehérvár az Egis Körmend ellen

Szerda este a férfi kosárlabda bajnokság rájátszása utolsó előtti fordulójában az Alba Fehérvár együttes az Egis Körmend legénységének nyerni kellett ahhoz, hogy éljen a reményük a 4. hely megszerzéséhez, illetve a play-off első fordulójában a pályaelőny megszerzéséhez.
/ 2022.04.27. 08:58:03 |

Eredményes hetet zárt a Honvéd Szondi Székesfehérvár asztalitenisz klubja

Befejezték a küzdelmeket az Extra Ligában a székesfehérvári Honvéd Szondi SE asztaliteniszezői. A Szeged elleni utolsó fordulót előre hozva rendezték meg a héten, a megyei, Csákvár elleni rangadó előtt. De asztalhoz lépett az NB I-es és NB II-es csapat is.
/ 2022.04.26. 13:15:41 |

Három egyetem mérkőzött az I. Alba Nyuszi Kupa minifutball versenyen Fehérváron

Mészáros Attila, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitotta meg a hagyományteremtő szándékkal életre hívott kispályás labdarúgótornát. A megnyitón klubunkat Szabó György ügyvezető és Nagy Lajos, a minifutball szakosztály vezetője is képviselte.
/ 2022.04.26. 12:39:07 |

Nehéz szezonnyitón remekeltek a fehérvári evezősök

Megkezdték ide szezonjukat a Vital Club Székesfehérvár versenyzői. Takács Péter meggyőző főlénnyel nyert, testvére Emma pedig egy komoly sérülés ellenére is másodikként tudott célba érni a 14 év alattiak között.
/ 2022.04.26. 11:04:47 |

Kosárlabda – Szerdán Alba Fehérvár-Egis Körmend mérkőzés lesz a Gáz utcában

Az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata a rájátszás középső körében, a 6. fordulóban 27-án szerdán, 18 órakor az Egis Körmend együttesét fogadja. A Vas megyében lejátszott „odavágón” a Körmend nyert 90-80-ra. Itt a lehetőség a visszavágásra, nagy szüksége lesz az Albának a győzelemre!
/ 2022.04.26. 09:44:55 |

Röplabda - A MÁV Előre SC két utánpótláscsapata is a döntőben!

Nagy sikert ért el a MÁV Előre RC két utánpótlás együttese is. Országos döntőbe jutott Nagy Fanni U21-es női együttese, valamint Horváth Virág U13-as leány gárdája az elmúlt héten! A siker szép, jöhet a folytatás...
/ 2022.04.25. 15:31:10 |

Rangos torna a Kiskút Tenisz Klubban: fehérvári tehetségeknek is szoríthatunk

Újabb ITF-tornát rendeznek a székesfehérvári Kiskút Tenisz Klub otthonában. A selejtezők javában zajlanak, vasárnap pedig már a döntőket nézheti meg a sportszerető közönség, akár fehérvári résztvevőkkel. A részleteket a klub hétfőn délelőtt sajtótájékoztatón is ismertette.
/ 2022.04.25. 13:10:38 |

Rögbi - Siker Kecskeméten, a bajnoki cím kapujában a Fehérvár RC

Igazi „rögbis” időben nézhetett farkasszemet a Szekerce és a Fehérvár Rugby Club Vadkanok csapata szombat délután Kecskeméten az NB II 9. fordulójában. Az a két csapat, amelyik legutóbb 2021 áprilisában csapott össze.
/ 2022.04.25. 12:55:29 |

Súlyemelés - Utánpótlás bajnokság, egy arany, egy ezüst, egy bronzérem!

A hétvégén Oroszlányban rendezték az Iskolás korúak országos bajnokságát. A Fehérvár Rugby Club súlyemelő szakosztályát hat versenyző képviselte. A verseny végén kiderült, ismét van Magyar bajnoka a fehérvári súlyemelő szakosztálynak!
/ 2022.04.24. 17:22:12 |

Ökölvívás - Turós és Babinec ismét aranyérmet szerzett

Április 23.-án rendezték a Kóczián kupa 3. fordulóját amely az utánpótlás korosztályok (U12-serdülő-junior) részére volt kiírva. Péntek éjszaka az Európabajnokságról hazaérve szombaton már a kicsikkel ment csatába a Fehérvár Küzdősport SE Arnold Boxing Klub.
/ 2022.04.23. 22:17:50 |

Labdarúgás - Megosztoztak a pontokon a megyei rangadón

Az OTP Bank Liga NB I-es labdarúgó bajnokságban a MOL Fehérvár FC csapata a Puskás Akadémia legénységét fogadta. A Puskásnak nyernie kellett, ha meg akarta tartani a második helyét, a Fehérvárnak meg az előrelépés lehetőségéért kellett a 3 pont.
/ 2022.04.23. 07:47:16 |

Röplabda - szettvesztés nélküli fehérvári siker siker Miskolcon

A MÁV Előre SC-Foxconn legénysége 3-0-ra hozta a MEAFC-Miskolc elleni mérkőzését a férfi röplabda NB I Liga 1-4. helyért zajló rájátszásának negyedik játéknapján. A péntek esti ütközet után Dávid Zoltán együttese továbbra is veretlenül áll a tabella élén.